𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲- 𝐬𝐞𝐜𝐨𝐧𝐝

2.1K 90 35
                                    

𝐃𝐄𝐀𝐍

A buli másnapján mindenki a szobájában marad, gondolom kiheverni az előző esti piamennyiséget. Mindannyian valamikor kettő körül estünk be a szállodába, és így dél körül még mindenki aludt. Valószínűleg a srácok is hálát adtak Martinnak és a jó szervezésnek, hogy a hónapokkal ezelőtt elfogadott bulimeghívás utánra nem rakott közvetlenül koncertet.

Azt hiszem, ezt Hope is így gondolta, miután enyhén szólva is elázott az este. Nem láttam, mennyit ivott pontosan, mert valami hülye szőke csajjal dumáltam, aki úgy nézett ki, mint aki bármire kapható. Azóta is átkozom magam, amiért hagytam, hogy valami agyonsminkelt ribanc elvonja a figyelmemet, mikor legszívesebben Hope köré fontam volna a karom, és őt döntöttem volna a falnak a villódzó fények alatt.

De még barátként is mellette kellett volna lennem.

Nem lett volna szabad egyedül hagynom őt egy vadidegen helyen, ráadásul egy random szórakozóhely kellős közepén. Azt hiszem, nem gondoltam bele, hogy a sok részegen botladozó idióta majd bepróbálkozik nála. Bár jogosan, hiszen messze ő a legszebb lány, akit valaha láttam. Ettől függetlenül azóta is szidom magam, amiért nem voltam mellette egész este. Hiába figyeltem távolról, hiába járt végig ő a fejemben, így is néhány perccel később értem oda és rángattam le róla azt a barmot. És ki tudja, mi történt volna, ha nem hallom meg halk kiáltását?

Megborzongok a gondolatra.

Újra látom magam előtt Hope rémült tekintetét, a combján felcsúszott ruháját, kócos tincseit. Hallom, ahogy kapkodja a levegőt, majd a karomba bújva próbál megnyugodni.

A következő pillanatban mintha újra érezném puha ajkát az enyémen, mielőtt nagy nehezen elszakítanám magam tőle, hogy aztán magára hagyjam. Ismét. Aztán néhány másodperccel később már a karomba ájult, én pedig magamhoz szorítva vittem el a szállodáig, hogy a szobámban aludja ki a sok koktélt.

Miután reggel bevette a gyógyszert, az nagyjából fél órán belül kiütötte, ő pedig egy pillanat alatt elaludt mellettem. Hazudnék, ha azt mondanám, bánom, hogy így alakult. Így az utóbbi néhány órát azzal tölthettem, hogy őt figyeltem alvás közben. Tudom, ez mennyire ijesztően hangzik, de minden hátsó szándék nélkül tettem.

Az egyetlen ok az volt, hogy bárhová néztem, a tekintetem minden alkalommal visszatalált hozzá. A párnán elterülő barna hajtincseihez, gyönyörű arcához, ami ezúttal teljesen nyugodt és békés volt, nem úgy, mint mikor legutóbb velem aludt. Ajka enyhén elnyílt, ahogy halkan szuszogott, én pedig legszívesebben ugyanúgy szájon csókoltam volna, ahogy előző este is tettem.

Azonban nem tehetem meg vele többet. Ha nem tudom teljesen átadni magam annak, ami köztünk van, bármi legyen is az, akkor inkább nem is kezdek bele. Folyton ugyanazokat a köröket futjuk le, mert én nem bírok megülni a seggemen és távol tartani magam tőle. Hiába tudom, hogy ezt kellene tennem, ha vonz magához, mint egy erős mágnes, amitől képtelenség elszakadni. De félek, ha tovább csinálom ezt, valamelyikünk össze fog törni. Vagy talán mindketten. Magam miatt nem aggódom túlzottan, de Hope-ot szeretném megóvni mindentől, ami árthat neki. Sajnos azonban biztos vagyok benne, hogy legfőképpen magamtól kellene megóvnom őt. Muszáj elengednem. Muszáj tartanom a távolságot, különben magammal rántom őt a gödör mélyére.

Sóhajtva megrázom a fejem, és a mellettem alvó lányra pillantok. Mikor megláttam azzal az ismeretlen gyerekkel, egy pillanatra azt hittem, rosszul látok. A részeg Hope csókolózik egy vadidegennel. Soha nem éreztem még magam ennyire idegesnek... egy bizonyos estét kivéve. Mindenesetre amikor a srác erőszakoskodni kezdett, egy pillanatig sem haboztam, hogy elrángassam őt Hope mellől. Kevés választott el attól, hogy addig püföljem, míg bele nem verem abba a barom fejébe, hogy nem használunk ki részeg lányokat.

𝐡𝐨𝐩𝐞Where stories live. Discover now