𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲- 𝐟𝐨𝐮𝐫𝐭𝐡

1.9K 93 19
                                    

𝐇𝐎𝐏𝐄

Már késő délután van, mikor a medencézést követően mindannyian bemegyünk a házba, hogy száraz ruhát vegyünk. Eszünkbe sem jutott bikinit venni, így most a csapat összes tagja csurom vizes, ahogy kisebb tócsákat hagyva magunk után átvágunk a nappalin, hogy összeszedjük az előszobában ledobált bőröndöket. A cuccaimat felkapva kérdőn nézek körül, mivel még nem osztottuk el a szobákat, így fogalmam sincs, hol fogok aludni.

- Dean! - szólok oda az éppen belépő srácnak.

- Igen? - kapja felém a fejét, miközben ujjaival kisimítja a homlokából barna tincseit.

- Hogy lesz a szobaelosztás? - kérdezem, mire a többiek is felénk fordulnak, várva Dean válaszát.

- Lent van két vendégszoba és fent négy, plusz az enyém. Nekem mindegy, ki hol alszik, ti döntötök - vonja meg a vállát.

- Király - biccent Mike, majd felnyalábolva a cuccait elsőként rohan, illetve inkább kaptat fel az emeletre, hogy kiválassza a szobáját.

- Együtt leszünk, nem? - fordul Lily Jack felé, mire a fiú bólogatva magához húzza egy ölelésre, és puszit nyom a barátnője homlokára.

- Hát persze.

- Na jó, én nem bírom nézni ezt az enyelgést, inkább felmegyek - hátrál Logan is, majd Mike után ő is eltűnik a lépcsőn.

Dean, letudva házigazdai kötelezettségeinek legfontosabb részét, vagyis a szobák kiosztását, hátat fordítva nekünk bemegy a konyhába. Néhány másodperc múlva tányércsörömpölés hallatszik, én pedig egyik lábamról a másikra állva fordulok a mellettem beszélgető párocska felé.

- Megnézzük a partot? - pillant Jack Lilyre, majd egy igenlő válasz után elindulnak a terasz felé.

- Hope - fordul hátra Lily, mire felkapom a fejem.

- Igen?

- Nem baj, ha elmegyünk sétálni egy kicsit?

- Nem, dehogy - rázom meg a fejem.

- Megleszel?

- Persze. Megyek, megnézem, melyik szobát hagyta nekem a két idióta - biccentek az emelet felé.

Lily nevetve bólint, majd integetve kilép Jack után a teraszra és egymást átkarolva elindulnak a tengerhez.

Sóhajtva körülnézek az üres nappaliban, konstatálva, hogy egyedül maradtam. Legszívesebben Dean után mennék a konyhába, de nem tudom, hányadán állunk. Inkább én is az emelet felé veszem az irányt, hogy keressek egy szobát, amit még senki sem foglalt el.

Meglepetten veszem észre, hogy a felső szinten is van egy apró nappali, innen nyílnak a vendégszobák. Automatikusan elindulok az egyik hátsó ajtó felé, majd kopogás nélkül benyitok, remélve, hogy a szoba még üres.

Szerencsére igazam van, így behajtva magam mögött az ajtót körbefordulok a tengelyem körül, megszemlélve a tágas helyiség minden sarkát. A falak sötétkékre vannak festve, azonban a hatalmas ablakoknak köszönhetően ez nem teszi nyomasztó hangulatúvá a szobát. Az egyik falhoz tolt franciaágy elfoglalja a hely nagy részét, emellett csak egy nagyobb szekrény, egy fotel és egy íróasztal székkel alkotják a berendezést. A bútorok szürke és fehér színűek, ahogy a szőnyeg is, a besütő Nap pedig aranyszínűre festi a szobát.

Az ablakhoz lépve lehunyom a szemem, ahogy a fényes napsugarak még az üvegen keresztül is melegítik a bőrömet. Halkan hallani az óceán zúgását, valamint a sziklát csapkodó hullámokat, és az egész helyből árad a béke. Mélyen beszívom a levegőt, kiélvezve a néhány perc nyugalmat.

𝐡𝐨𝐩𝐞Where stories live. Discover now