𝐭𝐡𝐢𝐫𝐭𝐢𝐞𝐭𝐡

1.9K 97 15
                                    

𝐇𝐎𝐏𝐄

- Soha nem hittem volna, hogy ezt mondom, de ez jobb, mint elmenni a suli legmenőbb pasijának házibulijába. Még akkor is, ha az említettel igencsak összemelegedtünk a múltkor, és nagy esély lett volna a folytatásra - dől hátra Soph az egyik nyugágyon, és a szeme elé húzva a napszemüvegét rám pillant.

Halkan felnevetek, majd én is kényelmesen elhelyezkedem, és élvezem, hogy a napsugarak melegítik a bőrömet, ami még vizes a tengeri úszástól. Mellettem Lily épp a hasára fordul, hogy ezúttal a hátát napoztassa, és áthúzza a válla felett szőke tincseit, nehogy azok barnulás után fehér nyomot hagyjanak a bőrén.

A parton csend van, csak a hullámok csapkodják a hatalmas, sötétbarna sziklákat. A Nap megcsillan a víz felszínén, én pedig az orromon pihenő napszemüveg mögül figyelem az égen úszó néhány bárányfelhőt.

- Ez természetes - felelem végül. - A mi társaságunk felülmúlja bárki másét - a legjobb barátnőmre vigyorgok, aki csak a szemét forgatja.

- Hát hogyne - grimaszol.

- Már nem azért, de nem hiszem, hogy mostantól annyira érdeklődnél a srác iránt - jegyzi meg Lily, mire kissé értetlenül fordulunk felé.

- Miért nem? - kérdezi Soph.

- Ugyan, ne akarj becsapni. Mike és közted szinte szikrázott a levegő, mikor tegnap találkoztatok.

Sophie az ajkába harapva igyekszik elrejteni a zavarát, de jó szokásához híven fülig vörösödik. Lily rátapintott a lényegre.

- Dehogy, nincs is köztünk semmi - legyint.

- Nem úgy tűnt - szúrom közbe, mire Sophie sóhajtva beletúr vállig érő hajába.

Nekem is feltűnt, hogy a legjobb barátnőm és Mike eléggé egymásra hangolódtak már Soph érkezésekor, így kíváncsian várom, hogyan reagál majd Lily állítására.

- Oké, talán tetszik egy kicsit - ismeri be.

- Kicsit? - felhúzott szemöldökkel pillantok rá.

- Vagy talán nagyon. Igaz, csak tegnap találkoztunk személyesen, de... - Soph a szája elé kapja a kezét, mintha valami olyat mondott volna, amit nem lett volna szabad, én pedig meglepetten meredek rá.

- De? - kérdezek vissza. - Lemaradtam valamiről?

Sophie sóhajtva megrázza a fejét, pontosan tudva, lebukott.

- Igazság szerint már hónapok óta beszélgetünk online - vallja be.

- Hogy micsoda? - kiáltom, és olyan hirtelen ülök fel, hogy kis híján leesem a nyugágyról, így a szerkezet szélébe kapaszkodva igyekszem visszanyerni az egyensúlyomat. - Miért nem mondtad ezt nekem? Soph!

- Sajnálom, én csak... annyira magad alatt voltál, nem tudtam, hogy reagálnál rá - suttogja lesütött szemmel.

- Természetesen nagyon örülök nektek - mosolygok rá, mire az ő arca is felderül, a következő pillanatban pedig szorosan magához ölel.

- Köszönöm - suttogja a fülembe.

- Ugyan, ez a legkevesebb azok után, amiket értem tettél. Fogalmam sincs, hol lennék nélküled - átkarolva őt belesimulok az ölelésébe.

𝐡𝐨𝐩𝐞Where stories live. Discover now