𝐭𝐰𝐞𝐧𝐭𝐲- 𝐟𝐢𝐫𝐬𝐭

2K 97 26
                                    

𝐇𝐎𝐏𝐄

Nagy nehezen kinyitom a szemem, és pislogva igyekszem hozzászokni az erős fényhez. A szempilláimra mázsás súly nehezedik, a fejem is borzasztóan fáj, így rögtön megfogadom, hogy soha többé nem iszom.

Ráadásul semmire nem emlékszem a tegnapi estéből, így nagyon remélem, hogy nem csináltam semmi őrültséget.

Megpróbálok felülni, azonban egy halk sikoly hagyja el a számát, mikor egy izmos kar a derekamnál fogva visszatart. Rémülten kapálózom, hogy kiszabaduljak az illető szorításából, azonban ez képtelenségnek tűnik.

- Maradj már nyugton, Collins - morogja egy ismerős hang, a szívem pedig kihagy egy ütemet.

Vagy kettőt. Vagy még néhányat.

- Akkor engedj el.

- Nem - motyogja Dean, és a hajamba fúrja az arcát, lehelete csiklandozza a nyakamat.

- Ki kell mennem a mosdóba - próbálkozom, mire sóhajtva elveszi kezét a csípőmről, én pedig fellélegezve mászom ki az ágyból.

A következő pillanatban kis híján a padlón kötök ki, mivel a lábaim nem engedelmeskednek, azonban az előbb még derekamon pihenő kar elkap és megtart.

- Óvatosan - suttogja a fülembe a jól ismert rekedtes hang, mire borzongás fut végig az egész testemen, és legszívesebben Deanhez bújnék.

Ahogy egész éjjel tettem.

Úristen. Egész éjszaka Deant ölelve aludtam.

Felugrom, és ezúttal a lábaim sem hagynak cserben, így egészen a szoba másik sarkáig hátrálok, hogy a lehető legmesszebb kerüljek az ágyban üldögélő Deantől. Nincs rajta póló, csupasz felsőtestén a besütő fény kirajzolja az összes izmot és tetoválást. Barna tincsei kócosan meredeznek mindenfelé, szeme álmosan csillog, de még így ébredés után is elképesztően néz ki. Sőt, még jobban, mint a nap többi részében.

Ekkor esik le, hogy rajtam sincs más, csak egy hatalmas fekete póló és bugyi. Az esti ruhám eltűnt, ahogy a pánt nélküli melltartóm is, így gyorsan összefonom magam előtt a karom. A felső valószínűleg Deané, hiszen nagyjából kétszer beleférek, és árad belőle a megszokott mentol- és parfümillat.

- Dean... ugye mi nem...? - nem fejezem be, remélem, ennyiből is érti, mit akarok kérdezni.

- Nem emlékszel az éjszakára? - néz fel meglepetten, mire megrázom a fejem. - Semmire?

- Semmire - kétségbeesetten lehunyom a szemem, ahogy a fejembe újra belenyilall a fájdalom.

Kiesett egy egész éjjel, és ki tudja, miket műveltem a szórakozóhelyen.

Mi van, ha berúgtam, csináltam valami hülyeséget? Vagy ha lefeküdtem valakivel? Lehet, hogy pont Deannel töltöttem az éjszakát...

- Mondjuk nem is csodálom, amennyit ittál - jegyzi meg Dean.

- Mennyit ittam?

- Sokat, Collins. Még nálam is többet, és nagyon nem tűntél olyannak, aki bírja a piát.

- Még soha nem ittam - motyogom.

- Mi? Te még soha nem ittál? - Dean elképedve mered rám, én pedig annyira szánalmasnak és gyerekesnek érzem magam, mint még soha.

Tizennyolc vagyok, és még soha nem ittam alkoholt. Nem buliztam, még házibuliban sem. Még barátom sem volt, hiszen Dean volt az első, akivel csókolóztam. Már minden korombeli átélte ezeket, kivéve engem.

𝐡𝐨𝐩𝐞Where stories live. Discover now