Life With Boys

Twenty three

Nos másnap reggelem egy katasztrófa volt. Mindenre emlékeztem. Arra, hogy Szabó kibaszott Sámuel kioffolt, majd mégis megcsókolt és faképnél hagyott. Szabályosan fizikai fájdalmat éreztem a mellkasomba és, amint végig pörgettem a szavait a fejembe a könnyeim utat törtek. Pár percig pityeregtem, de mivel nem szűnt meg, így elmentem fürdeni, ahol hangosabban kiadhattam magamból. Egy kis ideig jó volt, majd órákkal később visszajött az érzés és az sem segített, hogy kezdtem betegnek érezni magam. Egész hétvégén csak sírtam, aludtam, sorozatot néztem, alig ettem.

Persze a bátyáim tudták, hogy valami nagy a baj. De mondtam nekik, hogy nem tudok róla beszélni és megkértem, hogy ne is próbálkozzanak senkinél se. Időre volt szükségem. Feldolgozni, hogy ami volt az a múlté és Sámuel még sem olyan különleges, csak egy fiú. De még is ez a fiú kitépte a szívem a helyéről, majd megrugdosta.

Hétfőn képtelen voltam suliba menni. Sírva könyörögtem a fiúknak, hogy had maradjak itthon. Nagyon aggódtak értem, de bele mentek.

Kedden ismét nagy nehezen sikerült meggyőznöm őket, de itt már nem voltak aggódóak, hanem idegesek. Attól féltem elfogy a türelmük és rákérdeznek Samnél, így kisebb agyalás után, de Jacknek és Evannek elmondtam mi történt. Sajnos Adamnek semmit nem mondhattam hisz ő volt a másik felem ő értett meg a legjobban, mindent neki mondtam el. De ha Sámuelről beszélnék neki elvesztene egy barátot és Sam is megsérülne kicsit.

Legjobb testvérekhez méltóan megszeretgettek és megígérték, hogy nem szívatnak többet a szomszéddal és segítenek abban, hogy Adam megnyugodjon. Nagy nehezen sikerült meggyőznöm őket, hogy erre a hétre had maradjak itthon.

Vagy egy hétig élő hullaként nézem a szánakozó tekinteteket vagy a mentális egészségem érdekében adok magamnak egy kis pihit. Muszáj volt.

Szerdám és a csütörtököm ugyanúgy telt, habár életminőségem nem javult. Fiúkkal sok filmet megnéztünk, hogy jobb kedvem legyen, de mindenről ő jutott eszembe. Úgy éreztem semmi sem segít és ennek soha nem lesz vége.

Aztán pénteken áttörést értem el. Vagyis Anna. Megelégelte és átjött. Hegyi beszédet tartott nekem és később, ehhez Jack is csatlakozott.

- Nem szabad, hogy lássa mennyire megviselt. Ő hentereg össze vissza mással te meg itt sírsz. Még jobban növelnéd az egóját ezzel- mondta Anna nagy hevességgel.

- Oh mennek a klisés dumák- nyitott be Jack.

- Már meg ne haragudj, ez nem klisés duma. Ezek tények.

- " Jaj te többet érdemelsz" " Az összes férfi ilyen", " Nem éri meg, hogy időt fecsérelj rá"- kezdte el nyájas hangon, amin muszáj volt felnevetnem. Igen kb ezeket mondta el Anna is.

- Mert te tudsz jobbat mondani okoska?- fonta össze karjait maga előtt.

- Figyelj gondolkodtam a napokba- ült le, mire anna ledöbbent- kussolj- mutatott rá- mint extra toxic hím egyed- mutatott macska körmöket, mivel Anna ezzel szokta őt illetni- ha én a helyedbe lennék vagyis, ami eddig bevált nálam meg másnál, játszd el, hogy túl léptél. Ne foglalkozzál vele, legyél kedves és normális, ha hozzád szól. Legyél jó kedvű, mintha mi sem történt volna és közben bekell pasiznod.

- Aham még az eleje megvalósítható, de a végét felejtsd el- fojtottam el csírájában a dolgot.

- De komolyan. Figyelj, látja, hogy túl léptél kurvára fogja zavarni az egóját, hogy mi az hogy te nem hisztizel miatta, ahogy eddig. Ne vágjad itt a fejeket! Igazam van- jó talán- szóval magamból kiindulva az én önbizalmam biztos meginogna, ha nem tudnék megdugni egy nőt, viszont, ha látom, hogy miattam sír az már kicsit kárpótol.