Life With Boys

Five

Megölöm. Kinyírom és felakasztom. Levágom, és a homlokára ragasztom...igen azt.

- Bassza meg! - káromkodtam el magam hangosan és idegbeteg módjára kinyitottam az erkély ajtót. Miért kell pont az ő szobájának az enyémmel szembe lennie? Eddig tök nyugodtan öltözhettem a szobámba, de nem ennek a pöcsnek pont ide kellett költöznie. Remélem, aki építette a házakat az most megérzi, hogy emlegetem. Oda sétáltam a korláthoz, amire hajlandó volt kijönni. Lassú léptekkel kisétált és megállt előttem. Mióta van ilyen közel a két erkély? Áttudnék konkrétan mászni, olyan mint egy kis híd a másik házhoz. Ezt miért csak most vettem észre? Eddig is ilyen volt?

- Szia Lola - köszönt azzal a pofozni való perverz fejével.

- Láttál valamit? - hangom remegett az idegességtől. Istenem, hogy nem vettem észre.

- Hát ezt, azt igen - billentette oldalra a fejét és vigyora még szélesebb lett.

- Ugye csak viccelsz? - kerekedett el a szemem. Szégyen mardosta végig a mellkasom, aztán az egész lényemet, hogy valaki meztelenül látott. Arcom azonnal elöntötte a pír, amin az előttem lévő nagyon jól szórakozott. Elkomorodott, majd a korlátnak támaszkodva áthajolt az én erkélyemre.

- Talán igen talán nem, de hálát adok a föntieknek, hogy beláthatok Lola King szobájába és kedvemre kukkolhatom amikor csak akarom - halk mondandója, közben egyre közelebb és közelebb hajolt és a végén, pedig egy hatalmas pofon csattant tökéletes arcán.

Dühös voltam és megalázva éreztem magam. Erről beszéltem. Külsőleg hiába néz ki jól, ha belül meg rohad. Egyedül fogok meghalni hatvan macskával.

- Te szemét...- kezdtem neki szidásának ám, ekkor hangos nevetésbe tört ki. Elképedve figyeltem, hogy lehet valaki ennyire pofátlan. Érted végig nézi, ahogy felöltözöm és nem az, hogy elnéz vagy esetleg bocsánatot kér. Nem!

Bevallja, rá tesz egy lapáttal és utána még ki is röhög. Az olyanokat, mint ő messziről kerülöm, erre tessék, ez történik ha közelembe engedek egyet is. Ez rosszabb, mint bármelyikük.

- Milyen fejed volt, nem bírom - nevetett továbbra is én meg azon gondolkodtam, hogy úgy megütöm...hogy nagyon. Meg se kottyant neki a kibaszott pofonom. Látszik, hogy hozzá van szokva.

- Undorodom tőled - mondtam semleges hangon majd megfordultam, ám utánam szólt.

- Nem láttam semmit - kezdte, de nem érdekelt - Anyám életére esküszöm - megálltam és lassan megfordultam, majd vizslatni kezdtem. Komolynak tűnt és mintha egy kis aggódást véltem volna felfedezni benne. Ha anyukája életére megesküszik akkor, biztos, hogy igazat mond. Vagy még annál is rosszabb, mint azt én gondolnám - Tényleg nem láttam semmit sajnos, csak szórakoztam - nézett mélyen a szemembe, mire vissza csuktam az erkély ajtót, aminek a kilincsét idáig szorongattam.

- Sajnos mi? - kérdeztem gúnyosan.

- Igen nagyon nagy szerencsétlenségemre, anyám feltartott, de az sem rossz amit most látok - vigyorodott el, majd lassan, lentről kezdve végig pásztázta mindenem, tekintetével konkrétan felfalt, majd amikor a szememhez ért megnyalta alsó ajkát. Azt a kurva, mindjárt magam alá pisilek.

- Nem is látsz semmit csak a lábam - motyogtam halkan és nem csak a fejem, de az egész testem lángolt. Igen rohadtul ideges és zavarba voltam még mindig.