Life With Boys

Twenty

Hogy is mondjam el ezt az egy hetet. Maga volt a káosz. De kezdjük anyám balesete utáni másnapot.

Anyának legalább három napot otthon kellett maradnia, ami rám nézve maga volt a pokol. Arról nem is beszélve, hogy Petinek a slagos poénja miatt szerintem megfáztam. Fájt a torkom, a fejem, köhögtem és taknyos voltam, de engem a betegségek nem tudtak megállítani abban, hogy azt tegyem, amit akarok. Ellenben anyával, aki életképtelent játszott és konkrétan csicskáztatott minket, miközben folyamatosan panaszkodott. Mármint oké lehet tényleg fájt neki, de ennyit nyavalyogni az már csak hiszti. Nem a lába tört el, vagy zúzódott meg, hanem a keze. Mégis vigyük oda neki ezt, hozzuk be neki azt. Ágyba reggelit követelt. Már nem azért, a reggelit megcsinálom, de nem hiszem el, hogy nem tud kijönni a konyhába és ott megenni. De persze, miután evett vigyük és azonnal mosogassuk el. Konkrétan arra nem volt időnk, hogy rá nézzünk a telefonunkra egy 5 percre. Kedden, a második nap felénél elegem lett belőle és önző módon magukra hagytam a bátyáim, hogy ők foglalkozzanak vele. Őket is szívassa egy kicsit ne csak engem. Elég volt eltűrni a beszólásait, nem hogy még azt tegyem, amit ő mond.

Szóval a maradék napomat a szobámba, pontosabban az emeleten töltöttem és megkértem a fiúkat, hogy ha van egy kis idejük, akkor minden cuccot, ruhát akármit, amire nem volt szükségük adják nekem oda. Kiválogattattam velük a ruháikat is, utálták persze, de valamiből muszáj volt pénzt csinálnom Jacknek. Feltettem mindent eladásra aznap és szerdára mindent elvittek. Szerencsére a fiúk annyira elvoltak foglalva anyámmal, hogy észre se vették, hogy 10 percenként eltűntem, hogy átadjam a vevőnek cuccot. Két utcával lejjebb beszéltem meg velük a helyszínt, ami mindenkinek megfelelt. Tele volt a szekrényük új, méregdrága márkás ruhákkal, cipőkkel úgyhogy nem volt nehéz eladni. Egy pólót például el tudtam adni húszezer forintért, egy pár cipőt meg annál sokkal többért, így nem meglepő, hogy összeszedtem majdnem négyszáz ezret. Jó mondjuk ebből egy cipő instant százezer volt, de büszke voltam magamra, meg anyámra, hogy ennyi feleslegest pénzt kiadott ruhákra. Végre valami jót is csinált a saját tudta nélkül. Plusz régi szokása volt, hogy karácsonykor vagy szülinapomkor mindenféle ékszert vett nekem, amikor az égvilágon semmilyen ékszert nem hordtam, csak a fiúkkal közös bőr karkötőnk rohadt a kezemen még a mai napig. Meg persze Sam gyűrűje, amit nem tudom miért, de nem vettem le. Talán ez tartotta a reményt bennem, hogy helyre jön a köztünk lévő kapcsolat.

Szóval fogtam magam és egy rakás ékszerrel a táskámban elmentem a google térkép szerint, legközelebb lévő ékszer boltba, ahol felvásárolták az arany és ezüst cuccokat. A boltban lévő csávó nagyon örült nekem, mert szerinte nagyon ritka és különleges ékszereim voltak, ami engem nem nagyon hatott meg, mert nekem nem kellett egyik sem. Szóval anyának köszönhetően szereztem még fél milliót. Ledöbbenve vettem tudomásul, hogy több éven keresztül porosodott ennyi pénz a fiókomban és ezt mind az idióta bátyámra kellett költenem. A csávót megkérdeztem, hogy hol vesznek be órákat és a következő úti célom az volt, ahol pedig hasonlóan jártam. Milyen jó, amikor minden évben szülinapjukkor Rolex és más egyéb órákat kapnak. De ez mégis csak az óráknak a fele volt. Egyébként az órákról nem tudták, hogy azt is elvettem, de ha kiderülne a későbbiekben, azt mondta Jack, hogy magára vállalja. Szóval no para.

Már besötétedett, amikor haza értem és az első dolgom az volt, hogy elrejtettem a pénzt. Ha bele vesszük Jacknek a zsebpénzét, ami még maradt neki, akkor összesen van majdnem másfél milliónk. Ez még mindig kevés.

Felpattantam, majd átsurrantam az erkélyen keresztül Jack szobájába. Egyetlen pozitívum ebben a rohadt erkélyben.

- Na mizu?- ült fel, miután becsuktam az ajtót.

- Eladtam a ruhákat, cipőket, ékszereket meg az órákat. Így most a te pénzeddel együtt van másfél milliónk.

- Úristen, de király vagy, imádlak- vigyorgott mint a tejbe tök.