Life With Boys

Eight

Suli után ezzel a hiperaktív idiótával sétáltam a parkolóban és úgy örült a fejének, hogy kezdtem megijedni.

- Ma megint velem jössz.

- Igen. Sajnálom is magam érte - sóhajtottam fel.

- Mások fizetnének azért, hogy velem lehessenek.

- Valóban? - sandítottam rá szemem sarkából - És ezt kik mondták neked? A hangok a fejedben?

- Aha, meg Panna - tette hozzá.

- Panna? - ki az a Panna?

- Az osztálytársunk, aki elől ül a szőkével.

- Az Hanna, nem Panna - csaptam a homlokomra, miközben beültem a kocsiba - Néha kiégek rajtad, de komolyan - ráztam meg a fejem. Azt se tudja kivel beszélget.

- Jól van, majdnem ugyan az.

- Hát persze.

- Kár amúgy már elneveztem Pöcök Pannának - mondta és a becenév hallatán kitört belőlem a röhögés. Hát ez hülye.

- Te ne vagy normális - nevettem folyamatosan. Sam vigyorogva figyelte reakciómat, addig amíg nagy nehezen, de lenyugodtam - Nekem nem akarsz valami nevet kitalálni? - néztem rá vigyorogva.

- Neked Bambi a neved - mosolygott kisfiúsan, amitől melegség járta át a mellkasom - És csak én hívhatlak így - mondta határozottan.

- Jaj, de cuki - olvadoztam kijelentésén.

- Tudom - vigyorodott el - És nekem mi a becenevem az egoista, idióta, faszfejen kívül?

- Hát - gondolkodtam el - Nem tudom, majd kitalálom.

- Jó, amúgy is ma hozzánk megyünk filmet nézni - közölte nemes egyszerűséggel.

- Oh te ezt így eldöntötted?

- Aha.

- És ha nem érek rá vagy nem akarok veled filmezni?

- Dehogynem akarsz - mondta határozottan. De jó, hogy helyettem is tudod.

- Meg fogsz erőszakolni.

- Nem lenne erőszak - jelenti ki magabiztosan, mire hitetlenkedve nézek rá. Csak tudnám, hogy miért ilyen biztos magában - Na, hallgatás egyetértés - vigyorodott el kajánul, majd leparkolt házuk előtt és ajtómhoz kocogva kitárta azt. Morcos fejjel kiszálltam az autóból, majd karjaim összefontam mellkasom előtt tüntetőleg - Na mi van törpe?

- Nem filmezek veled - jelenettettem ki. Kövezzenek meg, de kicsit beijedtem tőle. Mármint ha rám mászik, én nem tudom mit csinálok.

- De.

- Nem.

- De most miért? - kérdezte elkomolyodva.

- Hát mert... csak.

- Ha attól félsz, hogy rád nyomulok ne aggódj nem fogok - mosolyodott el és átkarolta a vállam - Addig, amíg te nem kéred nyilván - tette hozzá, mire megtorpantam - Nyugi csak vicceltem, ne legyél beszari - vigyorodott el - Vagy félsz velem kettesbe maradni?

- Nem - jelentettem ki. Sam nevetve kinyitotta nekem az ajtót, előre engedett. Lekaptam a cipőmet és körül néztem.

- Amúgy van itthon valaki? - suttogtam rá nézve.

- Nem nincs - suttogta vissza - Miénk a ház - hajolt a fülemhez.

- Sámuel - szólítottam teljes nevén vészjóslóan. Épp kiosztani akartam, de a kis mosoly mégis ott bujkált a szám sarkába és képtelen voltam elrejteni. Így nem tudom lecseszni.