Life With Boys

Sixteen

Az egész eset után elnézést kértünk Ricsitől, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hoztuk, majd a többieknek hívtunk egy taxit. Eszünk ágában se volt megvárni a mentőt. Ahogy jöttünk úgy is mentünk haza, azzal az egy kivétellel, hogy Evan vezetett. Egyrészt nem ivott annyit, mint Sam és hiába bízom a vezetési készségeiben, jelenlegi állapotban jobb ha nem ő vezet. Az utunk teljesen kussban telt, senki egy szót nem szólt. Mindenki a történteken agyalt, míg én a többiekkel írogattam a csoportunkba. Nem bírtam a csendet. Leírtam röviden mi történt, majd tovább csámcsogtunk a két fiún, a verekedésen és azon, hogy senki nem jött nekem segíteni. Mindenki csak nézett. Mit is mondhatnék. Nem lepődők meg.

Amikor haza értünk elküldtem mindenkit fürdeni és megparancsoltam, hogy minden ruhát, ami rajtuk volt rakják a mosógépbe. Ha erről anyánk tudomást szerez, kitör a háború.
Fürdés után mindegyik fiúnak lefertőtlenítettem a kézfejükön, pontosabban a bütykeiken lévő sebeket és elindítottam a mosást. Remélem kijön belőlük a folt, mert ha nem akkor kuka. Én is elmentem letusoltam és lekezeltem a szám sarkába lévő apró vágást. Amikor végeztem lent ültek a kanapén és halkan beszélgettek. A lábam és a hideg padló halk csattanással találkozott, ami megzavarta beszélgetésüket.

- Biztos jól vagy?- néztek rám aggódva, mire elmosolyodtam.

- Biztos- bólintottam. Őszintén nem voltam jól. Sírni lett volna kedvem. És fájt az arcom, a szám, a fejem, a torkom és a hasam. Szédültem és hányingerem volt. De felesleges aggódniuk értem. Épp eleget tettek. Elég volt, hogy Adam tudta, érezte, hogy hazudok- menjünk aludni- suttogtam és miután mindegyik bátyám szorosan megölelt, már csak Sámuel ült egy magában. Feszülten hajamba túrtam, majd leültem mellé és megfogtam a kezét.

- Nem kellett volna egyedül hagyjalak- nézett maga elé.

- Nem tudtuk, hogy ott vannak. Ne hibáztasd magad, nem történt semmi.

- Mi az, hogy nem történt semmi?- fordult felém ingerülten és a csók óta most először nézett a szemembe.

- Úgy értem. Nem történt komoly baj. Lehetett volna rosszabb is.

- Lola. Megvertek. Ez neked nem komoly?- akadt ki, majd feszülten hajába túrt.

- Csak hason ütött- néztem magam elé.

- Tényleg és akkor az mi a szád szélén?- mutatott a számra, amit akaratlanul is beharaptam- elmondta Anna ne kamuzzál- rázta a fejét. Nem tudtam mit mondhatnék. Nem akartam erről beszélni, csak elakartam felejteni.

- Menjünk aludni- pillantottam rá- kérlek- fogtam meg vállát, mire felsóhajtott és rám nézett. Tekintetét számon pihentette, én megmozdulni sem mertem. Nem tudtam, hogy most a sebet nézi vagy megakar csókolni. Nyelt egyet, majd térdére támaszkodva felállt és megdörzsölte az arcát- Gyere- fogtam meg a kezét és felmentünk a szobámba. Nem érdekelt, hogy megint együtt alszunk, amikor nem kéne. Szükségem volt rá és neki is rám. Egyrészt, hogy megnyugodjon másrészt a bűntudatát akartam enyhíteni. Az én makacsságom miatt került bajba és most miattam érzi magát szarul. Ha már vissza csinálni nem tudom, megpróbálom helyre hozni.

Elhelyezkedtünk az ágyon, majd kisforgolódás után, engedtem a kisértésnek és hozzá bújtam. Levegő után kapott, majd mintha bármikor eltörhettem volna, végig simított a karomon és átölelt.

- Köszönöm- suttogtam. Nem kellett rákérdeznie, tudta mit köszönök. Helyette még szorosabban ölelt magához és puszit nyomott a hajamba. Így aludtunk el és akkor még nem is sejtettük, mi vár ránk reggel.

******

Reggel furcsa érzésre keltem. Mintha valaki bámulna és a hajamat is piszkálná. Hátra nyúltam egy kéz után kutatva, amit meg is találtam. Gyengédet megfogta a mancsom és átölelte vele derekam.