Halálos hajsza [Park Jimin f.f.] Befejezett

Prológus

- Mondd el! -kiált rám, kezével az asztalra csap- Nem mondom mégegyszer SeongMin, ez már nem játék. Hol lesz a következő helyszín? -ordít rám, a szemeiből kipattanó szikrák szinte lángra gyújtanak.

- Hányszor mondjam még, hogy nem tudom!? Hiába kérdezi "kedves" Park nyomozó századszorra is, a válaszom akkor is ugyanaz lesz, NEM TUDOM! -szótagolom, hátha úgy jobban felfogja végre.

- Rendben, ha ezt akarod, játszunk így. Kim nyomozó! -kiált az ajtó túloldalán lévő kollégájának, aki sebes léptekkel trappol be a kihallgatóba.

- Igen Jimin? -áll meg a férfi mellett, ki olyan ideges, hogy látszik a homlokán kidagadó ér is.

- Zárd vissza a lányt az egyik cellába! Elegem van belőle. Őrizetben lesz amíg nem hajlandó végre elpofázni az igazságot. -vigyorog rám ördögien.

- Na de Jimin én...

- Nem! -förmed rám azonnal, s úgy nekem fordult azt hittem menten megüt- Ne szólíts így! Ezt a jogodat elveszítetted mikor  hazudtál nekem. Nem vagy más csak egy ócska kis bűnöző, akinek rég rács mögött lenne a helye!

Üvölti arcomba, s szavai úgy hasítanak át bőrömön akár a legélesebb penge a világon. Ha nem szégyelném könnyeimet most sírva fakadnék. Póker arccal állom végig gyilkos pillantásait és a lenézést ami fel-felvillan szemeiben. Érzem szívem csalódott dobbanásait és egy hang azt üvölti a fejemben, hogy hazugság. Minden amit itt összehordott hazugság, nem vagyok bűnöző! Igaz tettem néhány dolgot ami nem egészen volt törvényszerű, de, hogy bűnöző az elég erős jelző rám. De amilyen komolysággal és lesúlytó hangnemben illet meg ezzel a jelzővel talán kezdem én is elhinni, hogy igaza van. Mi lett belőlem?

- Vidd az őrizetest a lenti cellába és null-24-ben legyen mellette valaki, de nem te! Nem szeretném ha a korábbi megismétlődne! -förmed rá Taehyungra mérgesen. Félek az ő barátságuk is megingott miattam.

- Rendben főnök, máris viszem.

A bilincs hamar kattant csuklómon és Taehyung egy határozott mozdulattal ragadta meg karomat, hogy elrángasson a pincébe, vagyis a korábbi cellámba. Amint kiléptünk a kihallgatóból úgy éreztem minden szem ránk pontosabban rám szegeződik és végig kísérik lépteim a lefelé vezető ajtóhoz, ami mögött eltűnve nem marad más csak a gyér fény és a bennem növekvő bűntudat, ami erősen megingatja az önmagamba vetett hitemet. Pedig tudom, hogy nem vagyok bűnöző, de Park nyomozónak hiába is mondanék bármit, úgysem hinne nekem.

A következő pillanatban lekerül a csuklóimat fogvatartó vaskarika és a zár kattanása megerősít abban, hogy valóban bezártak, tényleg ismét a cellámban ülök. Taehyung a velem szemben lévő asztalhoz sétál és kihúzva a gurulós széket leül rá. Bizonyára a váltást várja, mivel már nem szabad őriznie engem.

Percek telnek mi pedig egy árva szót sem szólunk egymáshoz, pedig lenne mit mondanom számára csak a történtek hallgatásra bírnak. Idegességem egyre csak nő bennem, főleg mert az este már rég leszállt Busanra. Már rég máshol kéne lennem, már rég izzítanom kéne a motorom és kihúzni a barátaim a bajból. De hogy juthatnék ki innen? A parancs világos volt, ha nem érek oda időben akkor a srácoknak annyi. Nem kockáztathatom a legjobb barátaim életét! Valamit tennem kell. De mit? Hogy jussak ki innen úgy, hogy közben Jimin ne tudjon meg semmit? Sűrgősen kéne egy ötlet, mivel alig pár óra múlva ott kell lennem a rajtnál, méghozzá pontban 22 óra 00-kor. Mert ha nem...