Halálos hajsza [Park Jimin f.f.] Befejezett

30. rész

SeongMin szemszöge

Borzasztó kimerülten és kiszáradt torokkal ébredtem. A fürdőbe mentem, hogy kicsit megmossam arcom és bevegyem a gyógyszerem, csakhogy a kis dobozka nem volt a tükrös szekrényben. Elkezdtem gondolkodni és akkor jutott eszembe, hogy valószínű a táskámban felejthettem miután tegnapelőtt beledobtam. Na mindegy. Gyorsan megcsináltam reggeli rutinom és meglepve láttam a tükörben, hogy a tegnapi cuccomban vagyok. Át sem öltöztem? Pedig mindig a pizsimben alszok vagy egy laza naciban ami nem töri fel a hátsómat ha egész éjjel forgolódom. Jól bebaszott ez az ájulás ha még át sem vettem a ruhámat. Várjunk csak! Tegnap este elájultam. Igen. Akkor mégis hogy kerültem a szobámba? Furcsa.

Miután hiába törtem a fejem válaszok híján jobbnak láttam ha inkább valóban áltöltözöm, így a szekrényemhez battyogtam. Ahogy ismét a szobámban voltam beugrott egy kép Jiminről. Mintha tegnap este itt járt volna... De az képtelenség nem? Jimin nem lehetett itt. Ráadásul a szobámban? Nem, biztosan megint egy bugyuta álom volt az egész. Hogy eltereljem gondolataim inkább tényleg a ruháimmal foglalkoztam és kiválasztottam egy megfelelő szettet ami jól jöhet a mai semmittevéshez. Mert biztosan nem kell ma sem bemenni ahogy azt JeongGuk tegnap mondta is.
Mikor a lépcsőhöz értem ismét egy furcsa képfoszlány ugrott elő valahonnan a hátsó agytekervényeimből, ahogy Jimin a karjaiban cipel felfelé. Összeszorítottam szemeim, nem értettem miért képzelgek már megint ilyen faszságokat, ráadásul pont vele? Bosszantó dolog de komolyan.

Hál' Istennek és a Seo dokitól kapott gyógyszernek már nem fájt a fejem csak még mindig szédültem egy picit. De jobb mint a tompító fájdalom. Megláttam táskám pántját a kanapéról lógni és elsőként arra vettem az irányt. Hiába akartam egy jó erős kávét inni, úgy voltam vele jobb ha ma még bekapok egy gyógyszert a biztonság kedvéért. A doki is megmondta, hogy kell pár nap amíg az agyrázkódás elmúlik. De amikor a kanapéhoz értem egyáltalán nem számítottam arra, hogy azon bizony feküdni is fog valaki. Úgy megijedtem, hogy azonnal felsikoltottam és egy párnával el kezdtem ütlegelni. Na nem mintha egy párnával bárkit is el lehetne intézni, de csak ez akadt a kezem ügyébe. A rajta fekvő vendégem szintén felriadt álmából és védekezően felemelte kezét közben álló helyzetbe hozta magát.

- Héhé, én vagyok az SeongMin! Jimin vagyok, hagyd abba.

Az ismerős hangra abbahagytam a verekedést és döbbenten néztem a férfira. Tényleg, valóban ott volt. És nem csak álmodtam. Furcsa és talán nevetséges is de rögtön az jutott az eszembe, hogy a korábbi képfoszlányok valóban megtörténtek. Jimin tényleg felvitt a lépcsőn és a szobámban is ott volt. Belül kinevettem magam hisz egy normális embernek azon kattogna az agya, hogy egy "idegen" férfi hogy jutott be a házába, mit keresett ott este és miért aludt a kanapéján. Én bezzeg csak arra tudok gondolni, hogy ennek az idegennek a karjaiban voltam és nem hagyott magamra mikor olyan rossz állapotba kerültem. Ez is bizonyítsa mennyire nem vagyok normális.

- Jesszus Jimin, te meg hogy a fenébe kerülsz ide? Miért aludtál a kanapén?

- Mert kényelmesebb mint a padlón. -na jó... Gondolatban jól homlokon vágtam magam amiért ilyen hülye választ adott a kérdésemre. Vagy... direkt csinálta?

- Tudod hogy értem. Te itt aludtál egész éjjel? -ajjajj, azt hiszem több meghatódottság került a hangomba mint kellett volna. Remélem nem hallotta meg!

- Ne haragudj de... igen. -igazította meg ingjét- A földön fekve találtam rád, ájultan. Bár némileg magadhoz tértél de jobbnak láttam ha nem maradsz egyedül éjszakára, nehogy valami komolyabb bajod legyen.

- És hogy hogy nem vittél kórházba? -közben a konyhába mentem. A kávémról azért nem mondok le.

- Mert azt mondtad nem akarsz odamenni és... -harapta el mondatát.