Halálos hajsza [Park Jimin f.f.] Befejezett

37. rész

Jimin szemszöge

Egész éjjel borzasztó rémálmok gyötörtek és sajnos valahogy túlságosan is élethűnek és racionálisnak tűntek. Na és persze a szereplők nem mások voltak mint ByungChan és SeongMin. Volt néhány verzió de sajnos egyik sem végződött happy end-el. Borzasztó volt!

A nap olyan erősen égette szemhéjaim, hogy nem bírtam tovább csukva tartani azokat. Bár kinyitottam szemem de az erős fény annyira bántott, hogy muszáj volt hunyorognom. Egy hirtelen mozdulattal felültem ágyamon, amit azonnal meg is bántam, ugyanis kurva rossz ötlet volt. A fejembe olyan erős fájdalom nyilalt azt hittem menten ketté reped a koponyám. Jó erősen megmasszíroztam halántékom és mikor némileg javult az agyvérzéshez kísértetiesen hasonlító fájdalom gondoltam megnézem hány óra. Mert bár kényszer szabin vagyok de sosem lehet tudni mikor van rám szükség, hátha kerestek odabentről. De mikor oldalra akartam nyúlni bizony egy testnek ütköztem neki. Annyira megrémültem, hogy fejfájás ide vagy oda azonnal kiugrottam az ágyból. De mielőtt fegyvert rántottam volna akkor tudatosult bennem, hogy nem más fekszik ott mint SeongMin. JézusIsten! Mi a franc történt tegnap? És hogy kerül SeongMin az ágyamba? Riadtan néztem végig magamon és némileg javított az állapotomon, hogy volt rajtam nadrág. De persze ez még nem jelentett semmit. Mivel a lány be volt takarva odasétáltam az ő oldalára és lenyelve becsületességem felemeltem a takarót. Óriási megkönnyebbülés volt látni, hogy fel van öltözve, azaz nem tettem semmi olyat amivel örökre megbélyegezném a barátságunkat. Vagyis... Fogalmam sincs azok vagyunk-e még, vagy voltunk-e valaha is.

Visszatakartam őt és amilyen halkan csak tudtam lementem a konyhába. Most aztán valóban szükségem van egy jó nagy adag kávéra, vagy talán kettőre is.
Amíg az életet adó lötty készült addig egyfolytában azon gondolkoztam vajon mi történt azután, hogy eljöttem az őrsről. Az még megvan, hogy megállok egy italbolt előtt és mindenféle szart összeszedek. Még arra is emlékszem ahogy inni kezdek és dühöngök az ezredes döntése miatt. De onnantól eléggé zavaros minden. Totál képszakadás az egész. Vannak halovány emlékeim, 1-2 képfoszlány, de... őszintén szólva fogalmam sincs melyik az igazi és melyik nem. Mikor a kávégép sípolt, hogy jelt adjon bizony elkészült a dopping italom azonnal egy tripla adagot csináltam magamnak. A konyhaszekrénynek támaszkodva próbáltam összeszedni magam és gondolataim. De ez keményebb dió volt mint azt hittem. Egyszerűen képtelen vagyok eldönteni melyek azok amik megtörténtek és mi az ami nem. Az bizonyára megtörtént, hogy SeongMin velem aludt, ráadásul az ágyamban. De vajon hogy történt mindez? Ő feküdt be mellém vagy esetleg én kényszerítettem rá? Jézus! Remélem nem voltam vele erőszakos. Borzasztó dolog ez a tudatlanság. Soha többé nem iszom, az hétszentség!

- Jóreggelt!

A lépcső felől jövő lágy hangra megijedek, még kávémat is kilöttyintem a pultra. SeongMin persze jót derül rajtam és meglepő de a segítségemre siet. Kiveszi kezemből a törlőrongyot és arrébb tessékel miszerint ezzel csak több kárt okozok mint hasznot. Magam sem értem reakciómat de szó nélkül teszem amit mond és kihúzok a pult alól egy széket és leülök rá. Csendben nézem ahogy SeongMin mennyire otthonosan mozog a konyhámban és miután feltörölte a kis bakimat szó nélkül nyúl a kávékiöntőhöz és önt magának egy csészébe amit aztán ízlése szerint ízesít. Hogy kicsit oldjam az ő de főként a magam feszültségét gondoltam kicsit elviccelem a dolgot, ha már jobb nem jutott az eszembe.

- Nagyon szívesen. -utaltam az ingyen kávéra amit éppen iszik.

- Parancsolsz? -fordult felém elég érdekes arcot vágva.

- A kávé. Nagyon szívesen. Remélem ízlik? -könyököltem a pultra, közben mosolyogtam.

- Ez a legkevesebb nyomozókám. Főleg azután, hogy eltakarítottam a mocskot amit okoztál és felkapartalak a földről. Bár a zuhanyzás kicsit érdekes volt. -nevetett fel.