Halálos hajsza [Park Jimin f.f.] Befejezett

21. rész

Arra ébredtem, hogy valaki csenget. Ilyenkor? Nemár... Szinte lehunyt szemekkel battyogtam le a lépcsőn, miközben próbáltam belőni merre is kell menni a bejárat felé. Nem is én lennék ha nem rúgtam volna bele kb hat bútorba a rövid táv során. Nincs is ennyi bútor a nappaliban bazdmeg! Erősen szentségelve tettem a kezem a kilincsre és egy „ó hogy rohadnál meg te korhadt fotel” igazán frappáns szónoklatommal nyomtam le azt. Azonnal erős deja vu érzésem lett amint megláttam ki áll a tornácon. Mintha ez már egyszer megtörtént volna, nem?

- Nyomozó? Mit keres itt?

- Nem jött a gyakorlati oktatásra.

Majdnem kicsúszott egy „Na nem mondod bazdki?” gyors rávágás, de inkább visszafogtam magam.

- Igen, ma nem tudtam bemenni, sajnálom. De... miért is van itt? -dörzsöltem meg szemem.

- Mivel erre jártam gondoltam megnézem minden rendben van-e magával és... elhoztam az akta többi részanyagát. -hajába túrt. Úgy tűnt mintha kissé zavarban lenne.

- Oh, öm... Tudja most tényleg nem alkalmas a dolog. Egész éjjel nem aludtam, fáradt vagyok és... -mielőtt befejezhettem volna...

- Minah! Hova a francba tetted a törölközőmet!? -ordította YoonGi teli torokból, úgy, hogy kb még a Marson is hallották.

- A bal felső szekrényben te idióta! -ordítottam vissza.

- Ott nincsen. Hogy tudsz mindent így elpakolni? Esküszöm ide kell költözzek, hogy előkerüljenek a cuccaim. -és mondta és mondta, egyáltalán nem zavartatta magát- Még jó, hogy az óvszereket mindig magamnál tartom.

Remek. Ismét éghetek teli pofával. Kössz YoonGi, imádlak. Alig mertem a nyomozóra nézni akinek teljesen értelmezhetetlen grimasz ült ki arcára. Szemeiben zavar támadt és fura, lesújtó pillantásokkal meredt rám. Én pedig újra átélhettem mindazt, amit nemrégiben szintén a drága YoonGinak és a gyöngyszem Hobinak köszönhetek. De ez még annál is égőbb volt. Próbáltam menteni a menthetőt, de most őszintén ilyen helyzetben mit tehetne az ember? Csak elviseli és túléli a megaláztatásokkal teli perceket aztán éli tovább az életét. Én is igyekeztem eszerint cselekedni.

- Látom rosszkor jöttem? -könyvelte el magának a dolgot- Ne haragudjon amiért idejöttem, nem akartam kellemetlenséget okozni.

- Ugyan semmi baj nyomozó, ne szavatkozzon. Csak a barátaim itt aludtak és nos... Nem szépítem, ő eléggé zavart elméjű. -felkuncogtam, de ez inkább egy kínos vigyor volt- Ne haragudjon a kis közjáték miatt.

- Óh dehogy, meg se fordult a fejemben. Csak azt gondoltam talán ráérne és... dolgozhatnánk egy kicsit az ügyön... -egyfolytában hajában matatott. Tetves vagy mi van?- De persze gondolhattam volna, hogy akadnak egyéb programjai is és nem kényszeríthetem folyton a munkára. Nem is értem mit képzeltem. -indult el kocsija felé- Mégegyszer ne haragudjon.

- Nyomozó várjon! -kiléptem a küszöbre, ő megfordult- Ha szeretne jöjjön vissza egy óra múlva. Addig kidobom ezt a kettőt és összekapom magam. Mit szól? -villantottam elő egyik legcukibb mosolyom.

- Ó miattam aztán tényleg nem kell, nem szükséges ez az egész. Nem szeretném ha a barátai megharagudnának magára.

- Nem fognak és épp elég ideig rontották már itt a levegőt. Megkajáztatom őket aztán úgyis elmennek szóval... -vontam vállat.

- Rendben. Ha tényleg ezt szeretné? Akkor egy óra múlva itt leszek.

- Oké, várni fogom. De melós nasit hozzon, a sajtos chipset szeretem! -kiáltottam oda megszokott stílusomban.