Hetedik fejezet

4.8K 299 2
                                    

Charlene Walsh

Március 7. kedd

Bár kötöttek Angliához rossz élmények, főleg a testvérem miatt, mégis jó érzéssel töltött el haza jönni, elfoglalni a saját szobámat, a saját ágyamat és időt tölteni a szüleimmel. Csak két napig maradhatok Angliában, azon belül Birminghamban, ami azt jelentette, hogy kikellett használnom ezt a két napot a feltöltődésre is. Mivel tegnap este haza értem, így volt időm pihenni és e-miatt is döntöttünk úgy anyuval, hogy bemegyünk a városba és kicsit vásárolgatunk. Megakartam kérdezni, hogy beszélt-e, vagy látogatta-e mostanában Braydent, aki az elvónon van már hetek óta, de úgy éreztem, hogy ezt a témát később kell feszegetnem.

- Szerintem ez illene hozzád -nyomott a kezembe egy rózsaszín felsőt.

- Van már egy hasonlóm, nem annyira szeretem -tettem vissza a helyére, miközben anya előttem sétált, a ruhákból kialakított soron.

- Na ez viszont jól állna rajtad -nyomott a kezembe, egy hosszú fekete szoknyát, ami oldalt végig kivágott volt. Kerestem az utóbbi időben ilyet, így két méretet is a kezembe vettem a biztonság kedvéért.

- Na és mi a helyzet fiúk terén? -dobta fel anya a témát, ami igazán meglepett, mert erről sosem szokott kérdezni.

- Semmi -vontam vállat automatikusan.

- Annyi fiú vesz körül, és egyik sem tetszik?

- Anya, én ott dolgozom és nem pasizom -kértem ki, de valójában csak nem akartam válaszolni a kérdésére. Magamnak sem igazán akartam bevallani, hogy talán szeretnék valakitől kicsit többet, mint barátság, de az a bizonyos személy, tőlem amúgy sem akarna soha semmit, így ez tárgytalan is.

- Oké, oké -reagálta le anya, és szerencsére vette a lapot, hogy nem akarok erről beszélni.

Tovább nézelődtünk, és én közben találtam pár táskát is, amiből volt már otthon vagy ezer, de még így sem tudtam velük betelni. Éppen befordultam a próbafülkék irányába, amikor hirtelen a pénztárak felől nekem jött valaki. A kezemben tartott ruhadarabok kiestek a kezemből, és a földre pottyantak.

- Nagyon sajnálom! Tényleg ne haragudj! -szabadkozott egy vöröshajú, vékonyarcú lány, majd segített felvenni a leejtett ruhadarabokat.

- Semmi gond -legyintettem, és tényleg nem is volt gond, ez bárkivel előfordulhat, és valószínűleg én is figyelmetlen voltam.

- Tényleg bocsi -mondta még egyszer, amikor már mindketten felegyenesedtünk. Nem sokkal volt magasabb, mint én, de mégis kicsinek éreztem magam mellette. És úgy tűnt egy idősek is lehetünk.

- Ugyan, semmi baj -reagáltam, majd tovább is indultam volna a próbafülkék felé, de szinte azonnal megállított.

- Annyira ismerős vagy valahonnan -jegyezte meg, én pedig visszafordultam felé.

- Nem hinném, hogy találkoztunk volna már valahol -ingattam meg a fejem.

- Nem te vagy a forma1life oldal vezetője? -meglepett, hogy pont most és pont itt találkozok össze egy rajongóval, de összeszedtem a gondolataimat, mielőtt még negatív személynek fog gondolni.

- De igen -biccentettem, és félmosolyt lövelltem felé.

- Remek az-az oldal, igazán szerencsés vagy Charlene! -mondta, de bármennyire is próbáltam azt bebeszélni magamnak, hogy barátságos a csaj és kedves, valamiért rossz előérzetem volt vele kapcsolatban.

- Köszi -biccentettem, és ismét megpróbálkoztam eljutni a próbafülkékhez.

- Nincs kedved meginni egy kávét? Nem messze van itt egy kávézó -intett maga mögé.

- Anyukámmal vásárólok, szóval nem lehet, bocsi -mondtam, de ez a válasz egyáltalán nem volt elegendő.

- Ő is jöhetne! -mondta, és pont ebben a pillanatban anya megjelent mellettem, egy sárga felsővel a kezében.

- Köszi a meghívást, de most nem lehet -utasítottam vissza ismét, és reméltem, hogy nem bántom meg.

- Oké, egyébként Penelope vagyok -mutatkozott be, én pedig biccenteni tudtam csak, hiszen ő tudta a nevemet.

- Örülök a találkozásnak, Penelope -reagáltam, majd elindultam a próbafülkék felé.

- Mi volt ez? -kérdezte anya, ahogy hallótávolságon kívül kerültünk Penelopetól.

- Nem tudom, de hagyjuk is -sóhajtottam, majd beléptem az egyik fülkébe.

Március 10. péntek

- Rendben, megy a felvétel -jelentettem be, ahogy elindítottam a telefonomon a videófelvételt. Interjút kellett készítenem Charles-al és Carlossal, amit úgy kell elképzelni, hogy ők ültek a szokásos piros kanapén, én pedig oldalt egy széken, és kártyákról olvastam a kérdéseket. Ez volt az első videó, ahol én is látszottam, így csak reménykedni tudtam, hogy elviselhetően fogok kinézni rajta.

- Mit gondoltok az idei autóról? -tettem fel a kérdést, és ahogy felnéztem a fiúkra, Charlesal azonnal összetalálkozott a tekintetünk. Ma reggel találkoztam vele elsőnek, hétfő óta és most furábban viselkedett, mint eddig. Miközben Carlos válaszolt, Charles továbbra is engem figyelt, ami kezdett egyre kínosabb lenni. Végül csapattársa oldalba bökte. - Keveset aludtál vagy mi? -kérdezte viccelődve, mire Charles is elmosolyodott, de nem válaszolt, viszont most már nem tartotta rajtam a tekintetét, hanem a kezeit vizslatta.

- És a többi a csapatot hogyan látjátok az idei évben? -tettem fel a következő kérdést, erre pedig szerencsére Charles is válaszolt. Reménykedtem benne, hogy összekapja magát, mert a rajongók biztosan azt gondolnák, hogy valami baja van (bár jogos lenne a gondolat) hiszen nekem is úgy tűnik, hogy kicsit elvan veszve. Carlos válasza után még pár kérdést feltettem nekik, majd megállítottam a felvételt.

- Köszi az együttműködést -néztem a fiúkra, majd csináltunk egy közös képet is, amit Instagramra posztoltam.

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla

Csak te nemWhere stories live. Discover now