Charlene Walsh
Március 11. szombat
A társas után, a fiúk felmentek az emeletre, mi pedig Isaval a konyhában összepakoltunk. Eléggé későre járt, így én is tervezetem, hogy hamarosan lefekszem aludni, hogy holnap tiszta fejjel utazhassak vissza Angliába. Miközben a mosogatóból kipakoltam az utolsó poharat is, eszembe jutott a kártya, amit Charles elsőnek húzott a játékban.
- Isa –szólítottam meg a lányt, aki a pultot törölte le egy konyharuhával.
- Igen?
- Charles első kártyáján mi állt? –kérdeztem, mire elmosolyodott.
- Az, hogy gyönyörű –felelte, mire összeráncoltam a homlokom. – Akkor miért mutogatott rám? –kérdeztem, mire a lány elnevette magát.
- Nem is tudom –nézett rám szórakozottan.
- Először egy virágcsokrot mutogatott, azt nem tudtuk, és azért kezdett el rád mutogatni –magyarázta, de még így sem gondoltam azt, hogy Charles így látna engem.
- Esetleg nem rossz szót olvastál? –kérdeztem, mire Isa tovább mosolygott.
- Ne legyél ilyen önbizalom hiányos! Charlesnak valószínűleg tetszel, szóval fogadd el ezt, és kész! –indult ki a konyhából, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal. Charles tényleg érdeklődne irántam? Nem hinném, akkor már tavaly ősszel is kimutatta volna ezt. Percek telhettek el, hogy a konyhában álltam, amikor Charles megjelent a helyiség küszöbén. Ahogy megpillantott, egy pillanatra lefagyott, majd tovább folytatta az útját a hűtőhöz.
- Ne haragudj, amiért bunkó voltam veled –szólaltam meg, de nem nézett rám, csak a hűtővel foglalkozott, amiből végül kivett egy üveg vizet.
- Most ignorálsz? –kérdeztem kicsit bosszúsan, amikor nem reagált.
- Charlene, mi lenne, ha úgy tennénk, mintha nem ismernénk egymást? Én nagyon élvezném –meghökkentett ez a válasza, és nagyon feldühített.
- Egy igazi seggfej vagy –közöltem, majd ellöktem magam a konyhaszekrénytől, és kimentem a helyiségből, majd a lépcsőhöz és felsiettem az emeletre.
Március 15. szerda
Jeddah-i paddockba megérkezve, kapkodtam a lábaimat, hiszen elaludtam és elképesztően nagy késében voltam. Kereken egy órát késtem, ezért szinte berontottam a McLaren kijelölt épület részébe. Lando Norris és Oscar Piastri a kanapékon ült, és az érkezésemre felkapták a fejüket.
- Sziasztok! –köszöntem, majd ledobtam a táskámat a fotelba.
- Csak két órát késtél, asszony! –szólalt meg Lando.
- Csak egyet –javítottam ki kapkodva a levegőt.
- Akkor egyet, de itt vagyunk már egy ideje, és rád vártunk –válaszolta, mire lehuppantam Oscar mellé, pont Landoval szembe.
- Ne haragudjatok, elaludtam –sóhajtottam, és kezdett visszaállni a normális lélegzet vételem.
- Mindegy, mit terveztél ma? –kérdezte most Oscar.
- Csinálok pár képet rólatok, és azt posztolom –feleltem, mivel ma leginkább csak képeket terveztem felrakni az Instagramra.
- Ja meg majd posztolhatnál a Quadrantról is –tette hozzá Lando.
- Rendben –bólintottam.
- Milyen volt a hétvége Maranelloban? –váltott témát hirtelen.
- Inkább hagyjuk –legyintettem, és tényleg nem volt kedvem beszélni róla. Először az a Penelope vagy Mia nevezetű lány okozott nekem fejtörést, majd Charlesal kaptam össze, akivel másnap reggel már nem is találkoztam, mert sokkal korábban haza utazott Monacoba. Igazából nem is akartam, mert egy igazi seggfej, és egyáltalán nem akartam már foglalkozni vele. Felesleges volt egy pillanatra is azt hinni, hogy Isa jól látja a dolgokat, mert egyértelműen nem így volt, és ezt Charles a saját szavaival igazolta.
- Miért?
- Mondom, hogy hagyjuk –fújtattam, és ahogy felemeltem a fejemet, a két fiú éppen összenézett.
- Tudjátok mit? Csináljatok képet magatokról és küldjétek el! –pattantam fel. Elaludtam, elkéstem, siettem és rohadtul nem hiányzott, hogy Lando még itt faggasson, majd Oscar és ő a tekintetünkkel kibeszéljenek.
- Most mi a baj? –értetlenkedtek.
- Semmi, megyek a Red Bullhoz –kaptam fel a táskámat, majd kimentem a McLaren épületéből. A paddock szinte már tele volt, pedig még csak szerdát írtunk. Elindultam a Red Bull felé, de mielőtt még oda értem volna, egy automatához oda léptem, és lehúztam a kártyámat, majd az eszpresszó gombra nyomtam.
- Most komolyan az automatából iszol kávét? –jelent meg mellettem Arthur Leclerc, és neki dőlt a falnak. Komolyan már csak a másik Leclerc hiányzott az életemből, ezen a csodálatos napon. Mondjuk tény és való, hogy Arthur sokkal kedvesebb, mint a bátyja.
- Igen, gond van vele? –fordultam felé.
- Nem, de bármelyik csapatnál jobb kávé van, mint ebben –mutatott az automatára. És pont ebben a pillanatban kész is lett a kávém, én pedig elvettem a forró italt a kis tálcáról.
- Nekem ez is jó –reagáltam.
- Oké, amúgy ezt hagyták neked a szállodában –nyúlt a zsebébe, majd egy levelet nyomott a kezembe.
- Ez mi?
- Nem tudom, a recepciós nő mondta, hogy adjam már oda neked, mert biztos találkozok veled a paddockban –felelte.
- Nem ért volna rá, amikor visszamegyek? –vontam fel a szemöldököm.
- Állítólag az, aki bevitte a borítékot azt mondta, hogy nagyon sürgős.
- Értem –forgattam meg a kezemben a borítékot. – Köszi –biccentettem.
- Nincs mit –vont vállat, majd tovább állt. A Red Bull épületéhez tovább folytattam az utamat. Ahogy beléptem a fotocellás ajtón, egyik pilótát sem láttam, ezért csak leültem az egyik székre, és letettem a kávémat az asztalra. A borítékot pedig feltéptem, és kivettem belőle a papírlapot. Ahogy kinyitottam, és végig futottam a sorokat, a gyomrom összerándult.
Charlene Walshnak, aki ellopta az életemet.
Azt hiszed nem tudok mindent rólad? Pedig de, elég sok mindent tudok ahhoz, hogy tönkre tegyelek. Elvetted az életemet, az életcélomat... De most van egy új, addig fogok menni, míg nem mész tönkre.
Üdvözlettel: P.M
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
