Charlene Walsh
2 hónappal később...
Július 3. hétfő
- Hozzon nekem egy kávét, és valami édes süteményt –mutogatott a levegőbe a főnököm, de a tekintete a laptopján csüngött, és engem még annyira se méltatott, hogy felnézzen rám. Egy hónapja kezdtem el dolgozni Anglia egyik feltörekvő ruhamárkájának tervezőjénél, aki igazából már nem tűnt feltörekvőnek, hiszen hatalmas irodája volt és annyi ember dolgozott neki, hogy már szinte röhejes. De persze én is köztük vagyok, sőt én lettem az új asszisztense, aminek egyébként örülök, hiszen elég nehezen találtam egy jó állást, és jelenleg nem is panaszkodhatok.
- De puha legyen a sütemény –tette hozzá.
- Rendben, hozom! –bólintottam.
- Ja és –szólalt meg ismét, mire rögtön megállított.
- Egyre jön az új szponzor jelölt, szeretném, ha lent fogadnád, és felkísérnéd hozzám –mondta, de még mindig nem nézett rám, csak a laptopja képernyőjét szuggerálta.
- Rendben –bólintottam ismét, nem mintha figyelt volna rám. Végül sikerült kilépnem a kétszárnyas üvegajtón, majd elindultam a hosszú folyosón. Minden helyiségben pénzüggyel, reklámmal vagy tervezéssel foglalkoztak, és szinte állandó felfordulás volt az irodában. Ahogy beléptem a liftbe, lementem a földszintre, ahol a recepciós nő éppen vitatkozott egy másik nővel, valami elkeveredett levél miatt.
Ahogy kiléptem az épületből, a friss levegőt magamba szívtam, majd elindultam az utcában, a pékség felé, ami a sarkon állt. Júliushoz képest elég hűvös időjárás volt, de szerencsére elég volt egy farmerkabát. Öt perc alatt a pékségbe értem, ahol többen is várakoztak a kiszolgálásra, így beálltam az egyik sorba és próbáltam kivenni melyik sütemény felelne meg Miss. Cameronnak. Végül tíz hosszú perc után rám került a sor, és egy dupla csokis kakaós csigát kértem ki, meg eszpresszót. Kávéval és a papírzacskóba csomagolt kakaós csigával visszaindultam az irodába, és közben elővettem a telefonomat, hogy megnézzem az értesítéseimet. Felléptem Instagram is, ahol pár lájk érkezett a néhány nappal ezelőtt feltöltött képemre, majd ahogy lejjebb görgettem, hirtelen szembe találtam magam egy pletyka oldallal, ami a forma1-es srácokról irkál ezt-azt. Régebben is találkoztam már vele, de sosem volt jelentős okom ránézni. Viszont most egy fotót posztolt Charlesról és az új barátnőjéről. Bár már kezdtem elfelejteni a két hónappal ezelőtt történteket, most mégis a mellkasomban éles fájdalom nyílalt. Úgy döntöttem nem nézem meg jobban a képet, és lezárom a képernyőt mielőtt még felcukkolom magam. Viszont a gondolataim akkor is kavarogtak. Szóval tényleg nem jelentettem számára semmit, és most új barátnője van, aki biztosan tökéletes és makulátlan. Bármennyire szerettem volna Charlest kizárni a gondolataimból nem ment, és mire észbe kaptam már az iroda hatalmas épülete előtt álltam ismét. Megálltam az ajtó előtt egy méterrel, majd mély levegőt vettem, és összekaptam magam. Beléptem az ajtón, majd elindultam vissza Miss. Cameronnak az irodájába, hogy megkapja a kávéját és a csigáját.
- Charlene! –szólított meg már az emeleti folyosón Scarlet, aki reklám részlegen dolgozott.
- Igen? –fordultam a nálam pár centivel magasabb lány felé. Barna haja a vállára omlott, és az arany színű szemüvege kiemelte a zöld tekintetet.
- Ezt betudnád vinni Sashanak? –nyomott a kezembe egy piros mappát, amit igazából a kisujjammal tartottam meg a levegőben. Sasha egyébként egyenlő Miss. Cameronnal, a negyvenes éveiben járó nővel.
- Persze, de mi ez? –ráncoltam a homlokom.
- Egy terv, a következő reklámhoz, amiben az új szponzor jelölt fog szerepelni –felelte izgatottan.
