Charlene Walsh
Március 21. kedd
Lando Norris Monacoi lakása felvágósabb volt, mint Charles otthona. Persze ezzel nem arra célzok, hogy Charles otthona nem néz ki jól, csak neki kicsit visszafogottabb az igénye. Lando lakása kétszer akkora volt, mint otthon a szüleimnek a háza, és még egy jakuzzi is volt az erkélyen.
- Kérsz valamit? –ült le lassított felvételben a kanapéra. Még ha szerettem volna valamit, akkor sem kértem volna, hiszen éppen, hogy letudott ülni.
- Nem, köszi –ingattam meg a fejem, és letettem magam mellé a fekete, szívalakú kis táskámat, amibe éppen a telefonom és az irataimba belefértek.
- Hogy vagy? –néztem rá szomorúan, mivel sokkal megviseltebbnek tűnt, mint képzeltem.
- Jól vagyok, gyógyulok –mondta, de úgy éreztem ezzel csak engem akar meggyőzni.
- A sebed?
- A varratok még benne vannak, de jövőhéten kiveszik –felelte.
- Annyira sajnálom, Lando –néztem rá könnyes tekintettel.
- Hé, nem a te hibád! Az a hülye picsa tette ezt –mutatott magára.
- Már nem tudom mit gondoljak –ingattam meg a fejem.
- Charles, hogy van?
- Jól, néha fáj a feje, de megvan –vontam vállat, és próbáltam rövidre zárni a témát. Nem akartam Charlesról beszélni, mert még véletlen kikotyogtam volna, hogy tegnap megcsókolt.
- Ennyi?
- Igen, miért? –értetlenkedtem.
- Semmi –legyintett, majd felszisszent a hirtelen mozdulat miatt.
- És amúgy, a késelő csaj azóta mutatkozott?
- Nem, de reménykedem benne, hogy nem is fog! Hátha megijedt a paddock-i incidens után –hadartam, és hátra dőltem a kanapén a háttámlának.
- Én meg abban reménykedek, hogy a paddockban ezek után megerősítik a biztonsági szolgálatot –mormogta.
- Biztos megfogják.
- És mikor térsz vissza a paddockba? Vagy megvárod, míg Charles jobban lesz? –tette fel a következő kérdését, és erre már igazán nem akartam kitérni. Hiszen tudtam, hogy Lando biztosan felfog háborodni azon, hogy kirúgtak. Meg persze elkotyogná mindenkinek, és egyelőre nem akartam, hogy bárki is megtudja.
- Elég volt a kérdésekből –sóhajtottam, és erőltetetten nevettem egyet.
- Bocsi, csak napok óta anyukámon kívül nem beszélgettem senkivel se, szóval muszáj jártatnom a számat –röhögte.
- Anyud itt van?
- Igen, de most elment vásárolni. Mondtam neki, hogy elboldogulok egyedül, de nem akart magamra hagyni –motyogta kisfiúsan, én pedig elmosolyodtam rajta.
- Érthető, hogy vigyázni akar rád.
- Ja, mondjuk szívesen jártam volna úgy, mint Charles. – Úgy hallottam, hogy egy nagyon hot csaj vigyáz rá –vigyorgott rám, mire lángba borult az arcom, és a mellettem lévő párnát hozzá dobtam.
- Bocs, hogy tényeket közlök! –röhögött, majd visszadobta a párnát hozzám, ami végül a földön kötött ki.
- Jól van, elég volt –temettem az arcomat a tenyerembe.
Kicsit jobban éreztem magam amiért tudtam Landoval beszélgetni, a perverz megjegyzéseit pedig már úgyis megszoktam, és igazából tudtam, hogy csak viccelődik. Délután háromig voltam Landonál, igazából nem terveztem ilyen sokáig nála ragadni, de olyan gyorsan elszaladt az idő, hogy észre sem vettem. Tisztában voltam vele, hogy most már hagynom kell pihenni Lando-t. Meg ideje volt ránéznem Charlesra is. Bár nem voltam biztos benne, hogy az Arthurral való programjáról már hazaért. Körülbelül harminc perc alatt már vissza is értem Charles lakásához. Éppen a lifthez léptem, amikor a telefonom rezzent egyet a táskámban. Miközben vártam a liftre, elővettem a készüléket és megnéztem az újonnan érkező üzenetet.
Anya: A testvéredet haza engedték, újra itthon lakik.
Az üzenet körülbelül felért egy szíven szúrással, és a könnyek égetni kezdték a szememet. Időkérdése és elkell jönnöm Charlestól. Elveszítettem a munkámat, ami azt jelenti, hogy haza kell költöznöm, és újra a bátyámmal kell egy fedél alatt élnem. A lift ajtó kinyílt, én pedig beléptem a négy fal közé, ami csak erősített a szorongásomon. Charles lakásának ajtajához lépve, előkerestem a kulcsot, ami a farmerkabátom zsebébe volt elrejtve. Ahogy beléptem a lakásba, Charles-t és Arthurt a nappaliban pillantottam meg, ahol éppen valami videójátékkal játszottak.
- Sziasztok! –tettem le a kulcsot a kis kerek tartóba, ami a nappali és az előszoba közötti polcon hevert. Charles rögtön felém fordult, de én elkaptam róla a tekintetem, és némán a folyosó felé sétáltam. Összekell szednem magam. Valami megoldást biztosan fogok találni, hogy ne kelljen Braydennel egy fedél alatt laknom. Nem volt más választásom, Charles hálószobájába léptem be, és lehuppantam az ágy végébe. Levettem a kabátomat és magam mellé terítettem, végül hátra dőltem a puha matracon. Folyamatosan a könnyek égették a szememet, és másodpercenként tört rám a sírhatnék. De nem akartam összeomlani, mert az azt jelentené, hogy tényleg nincs kiút a jelenlegi helyzetemből. Percekkel később az ajtó, amit csak behajtottam, hirtelen tágabbra nyílt.
- Minden rendben? –szólalt meg Charles. Letöröltem egy könnycseppet az arcomról, majd felültem. Egy laza farmernadrág volt rajta, és egy fekete Puma póló. A haja pedig rendezetlenül állt, ami lehengerlően jól állt neki.
- Igen –hazudtam. Eszemben sem volt terhelni a problémaimmal.
- Nem úgy tűnik –jött közelebb, én pedig rögtön felálltam. A szobájában vagyok, a lakásában, rohadtul nincs itt helyem.
- Megyek, sétálok egyet –kaptam fel a kabátomat, és elindultam felé, de rögtön megragadta a karomat és megállított.
- Arthur elment, nyugodtan megoszthatod velem, hogy mi a baj –mondta, de közben a felkaromra fonódó ujjaira összpontosítottam. Annyira gyengéden fogott, semmi agresszió nem volt benne. A puha és kellemes érintése, a közelsége egyszerűen az egész testemet izgalomba hozta. Fogalmam sincs pontosan miért, talán azért, mert a közelségétől biztonságban éreztem magam, vagy mert rohadtul vágytam rá. De valószínűleg mindkettő. A következő pillanatban pedig teljesen elveszítettem az eszemet, és lábujjhegyre állva megcsókoltam. Charles hezitálás nélkül visszacsókolt, majd a karjaiba zárt. A pulzusom az egekben volt, a testem pedig vibrált az izgalomtól. Az ágy felé noszogatott, ami nem volt túl messze, és pillanatokkal később a matracra vetődtem, ő pedig a virágos ruhám pántjait szinte letépte, a vállamtól kezdve a mellkasomon át, a mellemig csókokkal hintette be a bőrömet. Nem akartam őt leállítani, de persze közben zavart a tény, hogy két héttel ezelőtt nem ért volna így hozzám.
- Istenem, mióta vágytam erre –motyogta a nyakamba, és kellett pármásodperc mire felfogtam, amit mondott.
Sok sikert kívánok, a héten érettségizőknek!❤️
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
