Charlene Walsh
Július 24. hétfő
Egy kaotikus hétvége után, igazán úgy éreztem, hogy ideje Birminghamba haza mennem, és minden eszközömet kikapcsolni, hogy legalább pár órán keresztül ne zaklasson senki. Így is tettem ahogy beléptem a lakásba, elővettem a telefonomat és kikapcsoltam. A bőröndömet megállítottam a nappaliban, majd levettem a cipőmet, és a farmerkabátomat. Egész jó idő volt kint, így még melegem is volt kabátban. Már éppen elindultam volna egy kényelmesebb öltözékre váltani, amikor hirtelen meghallottam, hogy kinyílik a lakásajtó. Ijedten az ajtóra sandítottam és vártam, hogy a sikoly, baltás vagy egyéb rém megjelenjen az ajtóban, és kinyírjon. De ezek helyett egy sármos Monacoi rém nyitott be.
- Mi a francot keresel itt? –vontam kérdőre Charlest, aki két bőrönddel lépett be.
- Jöttem Birminghamba.
- Minek?
- Van pár elintéznivalóm, és ha már van itt egy lakásom, minek mennék szállodába? –csukta be maga után az ajtót, és egyáltalán nem zavartatta magát.
- Ez nem fair Landoval szemben –mondtam, mire elmosolyodott.
- Velem sem lenne az, hogy míg én Monacoba vagyok, ő a szomszéd városban van –ebben valójában igaza volt, de akkor sem szép dolog tőle, hogy ennyi idő után beállít ebbe a lakásba. Oké, igaz –biccentettem. – De akkor sem maradhatsz itt! –közöltem.
- Miért nem?
- Mert mondom, Landoval nem fair, mellesleg... Itt hitetted el velem, hogy fontos vagyok számodra, és az egy hatalmas nagy hazugság volt –fordítottam hátat neki, mert nem akartam, hogy lásson rajtam bármilyen érzelmet is.
- Nem volt hazugság, tényleg az voltál és vagy is! Egyszerűen hülye voltam, de most már tudom, hogy nem tudnék nélküled élni!
- És ha Landoval akarok lenni? –kérdeztem ismét felé fordulva. Láthatóan egy pillanatra lefagyott, de próbálta nem mutatni.
- Biztos vagyok benne, hogy engem akarsz –vont vállat nagyképűen. Megforgattam a szemem, és feladtam.
- Azt csinálsz, amit akarsz, nekem mindegy –legyintettem, majd bementem a szobába, és becsuktam magam mögött az ajtót. Ledőltem az ágyra és próbáltam összekaparni magam. Charles Leclerc körülbelül annyira idegesítő, amennyire jól néz ki. Felháborító egy alak!
Az ágyon eldőlve el is aludtam, és mire felébredtem, kint már be is sötétedett. Remek, ez a nap is haszontalanul telt el. Feláltam az ágyról úgy, mintha fejbe vágtak volna egy téglával, majd az ajtóhoz léptem, és kinyitottam azt. A kanapén Charles hevert, előtte egy pizzás doboz volt, és éppen játszott. Basszus, el is felejtkeztem róla.
- Azt hittem csak álmodtam –mormogtam, majd a konyhába sétáltam.
- Hogy aludtál?
- Honnan gondolod, hogy aludtam? –kérdeztem, majd egy pohár vízzel a kezemben tértem vissza a nappaliba, és leültem a fotelba.
- Hát az arcodon van a párnának a mintája –felelte, mire zavartan az arcomhoz kaptam a kezem.
- Oh.
- És mit álmodtál?
- Hát azt, hogy békén hagytál –vágtam rá, mire elmosolyodott.
- Tudod, ezzel az élcelődéssel csak beindítasz –állította le a játékot, én pedig kivettem magam mögül a párnát és hozzávágtam.
- Ne is álmodj róla, hogy hozzám érsz egy ujjal is –rivalltam rá.
- Tudom, hogy nem érdemellek meg, de kiakarlak érdemelni, Charlene –nézett egyenesen a szemembe, amivel elérte, hogy a testem reagáljon rá. Elállt a lélegzetem a szavaitól, bármennyire is próbáltam erősnek tűnni. Több válasz is átfutott az agyamon, de végül úgy döntöttem, hogy inkább nem reagálok semmit. A tévére fordítottam a tekintetem, ahol egy számomra ismeretlen videójáték kezdőképernyője látszódott.
Július 25. kedd
Másnap reggel korábban keltem fel, mint Charles, mivel én az előző délutánt végig aludtam. Charles az eredetileg kijelölt szobájában aludt, én pedig a sajátomban. Éppen kávét főztem, amikor a telefonomat is bekapcsoltam, amin több értesítés is megjelent egyszerre. Landotól is érkezett pár új üzenetem, és bűntudat azonnal el is fogott.
Lando Norris: Van kedved együtt reggelizni?
Charlene Walsh: Ne haragudj, hogy nem válaszoltam, csak pihennem kellett. Igen, van kedvem reggelizni.
Nem sokat kellett várnom, hogy megnézze, amit írtam és visszaírjon.
Lando Norris: Nyolc felé érted megyek.
Órára néztem, ahol még hét óra sem volt. Oké, akkor eltudok nyugisan készülni. Megittam a kávémat, majd a fürdőszobában kicsit rendbe hoztam az arcomat és hajamat. A szobámban pedig felöltöztem, egy fekete bővebb szárú könnyű nadrágba, és egy barna rövidujjú felsőt vettem fel. Amikor ismét kiléptem a szobámból, Charles már a konyhában állt, kék kockás pizsama nadrágban és póló nélkül.
- Majd jövök –szóltam oda neki, nem mintha sok köze lett volna hozzá.
- Hova mész? –érdeklődött tapintatosan, majd utánam sétált az előszobába, ahol felvettem a fehér sportcipőmet.
- Landoval reggelizek –feleltem.
- Tényleg? –vonta fel a szemöldökét.
- Igen.
- Csatlakozhatok?
- Nem –néztem rá idegesen. Így is fogalmam sincs hogyan mondjam el Landonak, hogy Charles visszaköltözött.
- Miért?
- Mert te nem vagy meghívva –feleltem egyszerűen.
- Vagy mert félsz, hogy kiakad –tapintott a lényegre. Lando elképesztően türelmes, de szerintem ettől már nem csak kicsorogna az a bizonyos víz, hanem egyenesen a pohár törne össze.
- Talán jogosan akadna ki.
- Ez az én lakásom is, szóval nem szólhat egy szót se –vont vállat.
- Jó, mindegy! Csak kérlek maradj itt, vagy találd fel magad! –sóhajtottam.
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
