Charles Leclerc
Április 29. szombat
Még mindig nem versenyezhettem, ami eléggé frusztráló volt, de próbáltam pozitív maradni és Charlene-t sem akartam ezzel terhelni. Így is volt elég baja, én pedig kibírom ezt a pár hetet. Bosszantó, hogy az orvosom még az edzést sem engedte meg, pedig majdnem egy hónapja azt ígérte, hogy április végére már autóba szállhatok.
- Minden rendben? –szólalt meg mellettem sétálva Charlene. Éppen a paddock bejáratához tartottunk, és Charlene egészen feszültnek tűnt mióta eljöttünk a hotelból.
- Ezt én is kérdezhetném –reagáltam, mire rám sandított.
- Miért?
- Mert az arcodra van írva, hogy valami baj van –közöltem, mire elhúzta az ajkát.
- Csak a Penelope ügy óta, most járok először a paddockban –felelte, de valamiért úgy éreztem, hogy más is áll a háttérben.
- Nyugi, minden rendben lesz! –biccentettem bíztatóan, és nem akartam faggatni arról, amit nem mond el. Pedig kíváncsi voltam, csak nem akartam a mindent tudni akaró pasija lenni. Bár asszem hivatalosan nem is voltam a pasija. A paddock kapujához lépve, mindketten lehúztuk a kártyánkat, majd beléptünk az őrületbe. Időmérő lesz ma, szóval a fel-le rohangáló emberek látványa nem volt szokatlan. Megakartam fogni Charlene kezét, de amikor látványosan keresni kezdett valakit a tekintetével, inkább nem tettem. Furán viselkedik mióta Miamiba érkeztünk, és most ideges volt, nemcsak a Penelope ügy miatt.
- Charlene, menjünk arra –mutattam a Ferrari konténer felé.
- Rendben –kapta rám a tekintetét, mintha kizökkentettem volna.
Elindultunk a paddockban, majd ahogy beljebb értünk, egyre többen észrevettek és beszélgetést kezdeményeztek. Néhány személlyel le is álltam pár szót váltani, majd nagy nehezen sikerült a Ferrari épületbe belépnünk. Carlos Sainz pont ekkor kávézgatott a kommunikációs menedzserrével, így rögtön felkapta az érkezésünkre a fejét, és hatalmas vigyorral az arcán köszöntött minket.
- De hiányoztatok, csírák! –vont az ölelésébe egyszerre Charlenével, aki elnevette magát a spanyol szeretetrohamán.
- Nem is tudtam, hogy jöttök! –húzódott el, és közben Carlos barátnője Isa is megjelent, aki nagy örömmel fogadta Charlene-t és pillanatokkal később el is vonultak beszélgetni.
- Hirtelen ötlet volt –feleltem Carlosnak.
- Romantikus utazásnak szántad? –kezdett el cukkolni, mire vigyorogva megingattam a fejem.
- Nem hinném, hogy ott tartanánk –feleltem.
- Szóval tényleg beadtad a derekad.
- Ezt, hogy érted? –ráncoltam a homlokom.
- Hát annyira küzdöttél az ellen, hogy Charlene elvegye az eszed, és most csak sikerült –röhögött.
- Nem vette el az eszemet –ellenkeztem azonnal.
- Vettél ki egy lakást Birminghamban csak miatta –világosított fel, mintha nem tudnám.
- Igen, és? Ő is segített rajtam –vontam vállat.
- Elvihetted volna Monacói otthonodba is, de te saját otthon akartál neki.
- Carlos, nem vette el az eszemet, oké? Semmi nincs közöttünk –fröcsögtem mérgesen a szavakat. Pont ettől féltem, hogy Charlene miatt képes leszek hülyeségekre, és tényleg így is lett. Eddig felsem tűnt mennyire ellent mondtam saját magamnak.
