Charlene Walsh
Március 11. szombat
Úgy terveztem, hogy szombat este visszautazom Angliába, igazából már ma reggel indulhattam volna, mert kiderült, hogy Maranelloi utam, csak egy röpke napra szólt. Így már este nem is aludhatok a szállodai szobámban. De hogy miért nem indultam el már reggel a reptérre? Mert Carlos Sainz és Isa Hernaez meghívtak egy közös ebédre, és nem akartam udvariatlan lenni, így elfogadtam a meghívásukat. Az étterem gyönyörű és előkelő volt ahogy beléptem a főbejáraton, ami úgy nézett ki, mintha egy kastélyba léptem volna be. A padlólap barna színű volt, a falak pedig krémszínűek, és sötét bútorokkal rendezték be az éttermet. Fal melletti asztaloknál, pedig szebbnél szebb festmények álltak.
- Puccos hely mi? –állt meg hirtelen mellettem Charles Leclerc, mire összerezzentem.
- Igen –bólintottam, és kicsit meglepődtem a jelenlétén, mondjuk mit is gondoltam? Egyértelmű, hogy Charles is itt van, amikor Carlossal jó barátok.
- Van foglalásuk? –lépett hozzánk egy öltönyös férfi, és a kezében egy fekete tabletet szorongatott.
- Igen, Sainz névre –reagált helyettem Charles. A férfi pötyögött párat, majd bólintott, és elkísért minket az asztalhoz. Carlos és Isa még nem voltak itt, így random leültem az egyik oldalra, Charles pedig mellém.
- Írt Carlos, hogy késni fognak –mondta Charles, és közben az asztalra kihelyezett vízből öntött a poharába.
- Rendben –motyogtam feszengve. Charles jelenléte mindig megzavarta a józan gondolkodásomat, és úgy éreztem magam, mintha minden szavammal csak leégetném magam előtte. Ezért nem is nagyon terveztem kommunikálni vele, viszont ő pont nem így gondolta.
- Mi a helyzet Sargeanttal? –dobta fel az első kérdését, és valamiért úgy éreztem, hogy ez nem egy szimpla „fecsegjünk valamiről" témaötlet volt.
- Ezt, hogy érted? –néztem rá, de ő nem engem figyelt, hanem az asztalon lévő poharat kémlelte, mintha az olyan érdekes lenne.
- Hát vele buliztál múlt vasárnap, nem?
- Túl sok ideig nem, és aztán visszakerültem a szállodába, de fogalmam sincs hogyan –vallottam be, mire észrevehetően megfeszült.
- Tényleg? Elég veszélyesen élsz, Cha –emelte rám a tekintetét, és félmosolyt villantott rám.
- Ne hívj így –néztem rá bosszúsan.
- Ne haragudjatok, hogy késtünk! –toppant mellénk Sainz és Isa. A most barnahajú lány velem szemben ült le. Legutoljára ősszel találkoztam vele, és akkor még világos tincsei voltak, így kicsit furcsa volt az új külsője.
- Semmi gond –néztem rájuk mosolyogva.
- Rendeltetek már? –kérdezte Isa ahogy elhelyezkedett a széken.
- De cuki a felsőd! –dicsért meg, ami igazán jól esett. Egy egyszerű buggyos ujjú lila felső volt rajtam, fekete kosztümnadrággal párosítva.
- A te ruhád is nagyon jól néz ki!
- Köszi, alig tudtam mit vegyek fel ebben a változó időben –sóhajtotta, és megigazította a fekete ruhája ujját, amin kicsi fehér virágok díszelegtek.
- Az előző kérdésedre válaszolva, nem, nem rendeltünk –szólalt meg mellettem Charles.
- Oké, akkor nézzük –nyitotta ki az étlapot, és mi is Charlesal így tettünk. Carlos pedig az itallapot vette a kezébe. Percekkel később megjelent mellettünk egy pincérlány, és ahogy felnéztem rá, ő is engem nézett.
- Mit hozhatok a kedves vendégeknek? –kérdezte, de annyira ismerős volt, hogy még a hideg is kirázott. Ki lehet? Honnan ismerős? A gondolataim kavarogtak, majd a következő megszólalásánál, belém vágott a felismerés. Ez a butikos csaj! Paisley vagy Penelope? Penelope!
- Téged ismerlek –szólaltam meg, mire a lány rám villantotta a tekintetét. Egyértelműen látszott rajta, hogy ő is engem, de végül teljesen más volt a válasza, mint amire számítottam.
- Nem hiszem –ingatta meg a fejét.
- Angliában, azaz Birminghamban –mondtam, hátha ez segít, de igazából látszott rajta, hogy direkt nem vallja be. A butikban pedig annyira nyomult, most meg letagadja, hogy találkoztunk? Mondjuk nekem igazán mindegy.
- Nem tudom miről beszél –közölte ridegen, majd Isa felé fordult. Az asztal társaságomon látszott, hogy furcsállják a helyzetet, amitől csak rosszabbul éreztem magam. Charles mögém emelte a karját, majd a kezével megsimogatta a hátamat, mintha ezzel azt akarná jelezni, hogy „minden rendben". A bőröm ismét libabőrös lett, és Charlesnak sikerült elterelnie a figyelmemet. Leadtuk a rendeléseinket, majd a fura csaj visszament a pulthoz.
- Tényleg ismered a csajt? –kérdezte Carlos.
- Igen, rajongótok... Vagy legalábbis ezt mondta, most nem úgy tűnt –sóhajtottam.
- Hát elég fura volt –értett egyet Isa.
- Ha találkozol ilyenekkel, akkor maradj távol tőlük –mondta Charles halkan, mire felé fordítottam a fejem. A karja még mindig mögöttem pihent, ami biztonságérzetet adott számomra.
- Rendben –bólintottam, majd belekortyoltam a borba, amit Carlos rendelt.
- Fhu ez szörnyű –fintorogtam.
- Hát ez tényleg az –tette le Charles is a poharat.
- Oké, akkor rendeljetek jobbat! –sértődött meg, Charles pedig hozzánk intette a pincérlányt. Jobban örültem volna, ha valaki más jön oda hozzánk.
- Igen? –állt meg az asztalunknál.
- Valami jobb fajta bort kérhetnénk?
- Persze, mindjárt hozom –indult el. A bort végül egy másik pincér hozta ki, majd a lány megérkezett az ételeinkkel. Először Charles elé tette le a rendelt ételt, majd Carlosnak és ahogy átjött az én oldalamra, az ételem hirtelen kicsúszott a kezéből, és egyenesen a ruhámra borult. Először azt hittem véletlen volt, de nem kért bocsánatot, egy szót sem szólt. Csak letette Isa elé a tányért, majd megfordult és visszament.
- Ennek meg mi a fene baja van? –szólalt meg elsőnek Charles, én pedig próbáltam tartani magam, és kitoltam a székemet, majd elindultam a mosdó felé. Mégis mi a fene baja van ennek a csajnak? Nem is ismerem! Ahogy a mosdó felé siettem, többen is végig mértek, és ettől csak rosszabbul éreztem magam. Belöktem a női mosdó ajtaját, majd a mosdókagylókhoz léptem. Ahogy a tükörbe néztem, elszörnyedtem, az egész felsőm, és nadrágom is kaja darabos volt, és szósz is szétkenődött a felsőmön. Egy csomó papírt kivettem a tartóból, majd bevizeztem és próbáltam letörölni.
- Jól vagy? –lépett be az üres mosdó helyiségbe Charles.
- Nem, mégis mi baja van annak a csajnak? –szipogtam, és próbáltam letörölni a ruhámat.
- Nem tudom –lépett hozzám.
- Már a szállodába se tudok vissza menni átöltözni –szipogtam tovább, mire Charles megállt mellettem, és háttal neki dőlt a pultnak.
- Én Carlos és Isa nyaralójában alszom, biztosan örülnének, ha csatlakoznál –mondta, mire megingattam a fejem.
- Este repülök vissza Angliába.
- Maradhatnál még egy éjszakát –nézett rám, és az ő tekintete volt egyedül, ami képes volt megnyugtatni.
- Nem tudom, nem akarok a terhükre lenni.
- Szerinted az lennél? Isa nagyon kedvel, Carlos meg szintén –nyugtatott, és igazán jól esett tőle, hogy ilyen kedves most velem.
- Megkérdeznéd őket? –szipogtam.
- Persze –villantott rám félmosolyt.
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
