Charlene Walsh
Április 4. kedd
Miután lenémítottam a srácokkal való közös chat beszélgetést, újabb munkalehetőségek után kutattam. Végül addig böngésztem, míg rá nem leltem egy irodai munkára, nem mellesleg Maranelloban, a Ferrari telephelyén. Nem mondom, eléggé elkellett gondolkoznom rajta, hogy beadjam-e a jelentkezésemet, végül úgy döntöttem alszom rá egyet. Kora reggel az ebédlő asztalnál ültem, a laptopommal szemben, és egy csészekávé volt a társaságom. Böngésztem az állashirdetéseket, de vagy háromszor szembe jött velem a Maranellói állás, ezért „egy próbát megér" elv szerint megkerestem az email címüket. majd elküldtem nekik az önéletrajzomat, amiben bővebben kifejtettem, hogy hol dolgoztam eddig.
- Mit csinálsz? –jelent meg a konyhában Brayden. Jobban nézett ki, mint amikor bekerült a kórházba, de most is csak egy lecsúszott szemét volt.
- Önéletrajzomat küldöm el egy-két helyre –feleltem, de nem igazán akartam vele bármilyen kapcsolatot is felvenni. Rettegtem attól, hogy valami rosszat mondok neki, és begurul tőle, majd ismét megver. Három éve történt utoljára, hogy hozzám ért, de a három év alatt szinte állandóan elvonón volt, vagy lelépett a haverjaival.
- Minek? –a flegma kérdése hallatán, legszívesebben behúztam volna neki egyet.
- Mert kell a munka, hogy legyen pénzem –sóhajtottam.
- Jól van, ennyire nehezedre esik válaszolni? –lépett az ebédlőasztalhoz, majd hangosan kihúzta a széket, hogy még a szomszédok is felébredjenek három házzal arrébb.
- Nem, csak ilyen idióta kérdéseket minek kell feltenni? –mormogtam az orrom alatt, és igazából nem is akartam kimondani ezeket a szavakat, de valahogy mégis kicsúszott a számon.
- De nagy szád lett, Charlene –mormogta, és a hangján máris hallottam, hogy ingerült. Elfojtottam egy sóhajt, majd a laptopom képernyőjére meredtem, hogy még véletlenül se kelljen Braydenre néznem.
- Van pénzed? –kérdezte hirtelen, ezzel pedig megszakította a ránk telepedő csendet és elérte, hogy felvegyem vele a szemkontaktust.
- Nincs.
- Ezt komolyan higgyem is el?
- Jelenleg nincs munkahelyem –szűröm a fogaim között a szavakat.
- Jézus, ennyire hülyének nézel? Tudom milyen puccos munkahelyed volt! Nem létezik, hogy nincs lóvéd! –állt fel, és először nem értettem hova indul. Ennyi lett volna? Ilyen gyorsan fel is adta? Pillanatokkal később visszatért a táskámmal együtt, és hozzám vágta úgy, hogy a laptopom becsukódott.
- Kérem amennyi van –mondta, mire hitetlenkedve meredtem a bátyámra. Tényleg van tartalék összeg a kártyámon, amit még arra sem akartam elkölteni, hogy valahol kivegyek egy lakást. Túl sok van rajta, hogy a bátyám szétszórja.
- KÉREM, TE HÜLYE PICSA! –ordibált rám, mire összerezzentem és a fal, amit szépen felhúztam magam köré, szinte leomlott és a könnyek égetni kezdték a szemem. Kivettem a lila pénztárcámat a táskából, majd pár dollárt, és euró bankjegyeket adtam át, reménykedve abban, hogy a kártyám nem jut az eszébe.
- A kártyádat kérem –tépte ki a kezemből a pénztárcát.
- Nincs rajta semmi! –hazudtam kétségbeesetten.
- A francokat! Biztos nemcsak ennyi lóvéd van! –vágta hozzám a bankjegyeket, majd az összes kártyámat kivette a pénztárcából, és mindet zsebre tette.
- Ha mersz erről szólni bárkinek is, rohadtul megfogod bánni –hajolt közelebb hozzám, majd ahogy elhúzódott, nekem vágta az üres pénztárcát. Amint Brayden kivonult a helyiségből, zokogásba törtem ki.
Charles Leclerc
Április 5. szerda
- CHARLES LECLERC! –kiáltotta Pierre, ahogy megjelentem a paddockban. Azeri Nagydíjon még nem versenyzőként jelentem meg, mivel az orvos szigorúan megtiltotta, hogy pályára lépjek az elkövetkezendő egy hónapban. De mivel már hiányzott a paddock és az f1 világa, úgy éreztem elkell jönnöm.
- Szia, haver! –öleltem meg.
- Jól nézel ki! Már nem is látszik rajtad semmi –mondta, mire félmosolyt eresztettem.
- Kösz.
- Iszunk egy kávét? –kérdezte, mire bólintottam, és követtem a haveromat egyenesen a paddockban lévő étteremig. Útközben persze sokan üdvözöltek, és elmondták mennyire hiányoztam. Ahogy körbe néztem az ismerős helyen, automatikusan kerestem egy személyt, akit szinte feleslegesen próbáltam megtalálni, mégis reménykedtem benne, hogy felbukkan.
- Itt jó lesz? –állt meg Pierre egy ablak melletti fehér kerek asztalnál.
- Persze –bólintottam, majd leültem az egyik oldalra, Pierre pedig velem szembe. Pár perccel később a fiatal pincérlány mellénk lépett, majd felvette a rendelésünket, ami igazából csak két eszpresszó volt. Míg vártuk a kávét, addig Pierre-el megvitattuk az időjárást, ami könnyen befolyásolhatja majd a versenyt, és persze az autójukat is, ami rosszabbul ment a legutóbbi versenyen, mint ahogy az idei évet kezdték.
- Leclerc! –jelent meg mellettünk George Russell és Lando Norris, akik rögtön csatlakoztak hozzánk. George az egyik oldalra telepedett, a másik oldalra pedig Norris.
- Tudsz valamit Charleneről? –vágott a közepébe Russell, mire a gyomrom összerándult. Valahogy gondoltam, hogy ezért pattantak ide ilyen gyorsan. Egyébként meg nem, mivel nem írt vissza nekem.
- Nem.
- Hát mi se, pedig nekem visszaszokott írni –felelte Norris, mire rákaptam a tekintetem.
- Talán a csoportos chattel kiakasztottátok –vontam vállat, és közben a csaj megjelent a két csészével és letette elénk.
- Nem, te lehet, hogy nem veszed ezt komolyan, de Charlene tényleg veszélyben van –reagálta George ingerülten.
- Akkor elmondanád? Mert rohadtul nem tudom mi van –csattantam fel.
- Jó, Charlenének van egy bátyja, aki egy drogos faszfej. Pár éve meg is verte –sorolta, és nem voltam benne biztos, hogy jól hallottam-e.
- Mi van? –kérdezte Pierre és Norris egyszerre.
- Igen, szóval ezért csesztettem a chatben, mert a bátyja otthon van, és ugye valaki miatt Charlenének vele kell laknia –célzott rám, mire összeszűkült szemekkel néztem rá. Ezerszer megbántam már, hogy elküldtem, de összevoltam zavarodva, és még most is jobbnak látom, ha távol vagyok tőle. Ő nem csak egy lány, ha nem az a személy, aki teljesen eltudná venni az eszemet.
- Te ezt miért tudod? –tettem fel végül a kérdést, amit jogosnak éreztem.
- Mert régóta ismerem Charlene-t, a családjaink jóba vannak –mondta, mire meglepetten néztem a szemben ülő srácra.
- Oké, akkor miért nem teszel te valamit? Miért tőlem várjátok a csodát? –akadtam ki, mivel teljesen úgy éreztem mintha én tartoznék felelősséggel Charlene hogyléte miatt.
- Téged komolyan ennyire nem érdekel Arlene? –szólalt meg most Lando.
- Érdekel, de mégis mi a francot csináljak?
- Tudod azt hiszem jobb is, hogy elküldted, mert te is egy igazi toxic faszfej vagy –állt fel, majd kirontott az épületből.
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla
