Charlene Walsh
Április 29. szombat
Egy órával később magamtól is rájöttem, hogy az alkohol nem nekem való, viszont ettől függetlenül jól éreztem magam, és szerencsére Isa a partnerem volt abban, hogy táncoljunk. Charles és Lando pedig, mint valami felügyeleti őrség csak szemmel tartottak. A sok ember között elképesztően meleg volt, és az izzadság vegyült az alkohol szagával, ami addig felsem tűnt, míg táncoltunk Isaval, csak akkor, amikor egy olyan szám következett, ami nem volt megfelelő arra, hogy tovább maradjunk a tömegben. Viszont ahogy elindultam volna Isaval együtt, ki a tömegből, egy kéz ráfonódott az csuklómra, és visszahúzott. Egy teljesen idegen pasassal találtam szembe magam, aki hasonló magasságú volt, mint Charles, de a haja oldalt levolt nyírva, felül pedig göndörfürtökben állt. A tekintetét pedig csak annyira láttam, amennyire a fény rávetült.
- Nincs kedved táncolni, napsugaram? –addig míg nem szólalt meg, nem is volt számomra ellenszenves. Hiszen buliban voltunk, és ez az ismerkedésről is szól. Bár én mindenféleképpen elutasítottam volna az idegen közeledését.
- Igazából most nincs –feleltem, és próbáltam a zenét túlkiabálni, de a srác hirtelen a derekamra csúsztatta a kezét, és közelebb húzott.
- Mit mondtál? –kérdezte, és kezdtem kicsit kétségbe esni a közvetlensége miatt.
- Azt, hogy nincs kedvem táncolni –kiabáltam ismét.
- Csak egyet, bébi! –kérte, mire próbáltam elhúzódni, de nem engedett el.
- Elengednél? –háborodtam fel, mire elnevette magát.
- Csak egy táncot kértem! –mondta, és egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki elakar engedni. A következő pillanatban hirtelen hátra hőkölt, és végre nem éreztem magamon az érintését és a leheletét. De ahogy felfogtam miért engedett el, már kisebb kör ki is alakult a földön ülő srác, Charles meg Lando körül. Isa mellém pattant, majd átölelt.
- Ne haragudj, de olyan gyorsan elszakadtál tőlem! –mondta, mire megingattam a fejem.
- Semmi gond, megoldottam volna –hazudtam, és közben vártam, hogy Charles és Lando mégis mi a fenére készülnek. Az idegen pasas felállt, majd a szemükbe röhögött.
- Mi bajotok van? –kérdezte teljesen értetlenül, de persze a zene miatt csak a szájáról olvastam le a kérdést. A következő szava pedig olyasmi lehetett, ami Charlesnak nem tetszhetett, mivel egy hatalmasat behúzott a srácnak, aki a földre zuhant, majd még egyet behúzott neki és Landonak kellett leszednie róla, majd Carlos is segített neki. De Lando sem hagyta annyiban és fenyegetően a srác felé hajolt, mondott neki valamit, majd oldalba rúgta. Akaratom ellenére is Brayden jutott eszembe, ahogy megvert majd belém rúgott, az emlék hatására a könnyek a szemembe szöktek. A tömegből mind kivonultunk, de szó szerint rosszul voltam. Charles és Carlos a lépcső aljában álltak, majd ahogy oda értünk, Charles a karjába zárt.
- Rendben vagy? –kérdezte aggódva, és ahogy a bennem lévő adrenalin kicsit alábbhagyott, megéreztem az oldalamba nyilalló fájdalmat is.
- Azt hiszem –feleltem bizonytalanul, és persze Charlesnak ez a nem megfelelő válaszok közé tartozott.
- Szerintem vissza kellene mennünk a szállodába –tanácsolta.
- Lando hol van? –emeltem fel a fejem.
- Nem tudom –vont vállat, én pedig körbe járattam a tekintetem a helyiségben, de sehol nem láttam.
- Menjünk vissza a hotelba –kulcsolta össze az ujjainkat.
- Rendben.
Május 1. hétfő
Fájt a fejem, és a padlón ücsörögtem egy pohár víz társaságában. Charles pedig szembe falnál ült. A hangulata fagyosabb volt, mint amikor visszaértünk a szállodába. Kimondottan úgy tűnt, mintha folyamatosan kattogna valamin. Igazából a tegnap este, rohadt nagy hiba volt. Az egész net felrobbant egy videó miatt, amin látszik ahogy Charles és Lando elintézik az idegen srácot, aki táncolni akart velem. A menedzsere kiakadt, és körülbelül száz hívást kapott egy óra alatt.
- Jól vagy? –szakítottam meg a csendet.
- Ezt én is kérdezhetném tőled –bökött a vécé felé, ami előtt már egy ideje üldögélek.
- Láthatóan szarul vagyok, de én rád vagyok kíváncsi.
- Jól leszek –vont vállat, de szomorúság csengett a hangjában.
- Lassan indulnunk kell a reptérre –terelte el a témát.
- Rendben –bólintottam, majd feltápászkodtam a padlóról. Charles is így tett, majd átmentünk a szobába, ahol még semmi sem volt összepakolva. Némaságba burkolódzva kezdtünk el csomagolni, és minél több idő telt el, egyre nagyobb súlyként telepedett a szobára. Egy órával később már a repülőtéren álltunk meg, és éppen a sofőr vette volna ki Charles csomagjait is, amikor a mellettem álló srác megszólalt.
- Azt egyelőre hagyja –szólt rá, mire értetlenül felnéztem Charlesra.
- Miért? Nem jössz velem?
- De megyek majd, csak egy későbbi géppel, van még pár elintézni valóm –magyarázta, és megsimogatta az arcomat, amivel simán elhitette velem ezt a hazugságot.
- Rendben –bólintottam összepréselt ajkakkal.
A homlokomra hintett egy csókot, és ennyi volt az elköszönés. Nem mondott többet, csak ennyit. Egyedül szálltam fel a gépre, ami Birminghamba indult. Volt időm a gondolataimra, amik csak úgy kavarogtak a fejemben. Először a szüleim, Brayden, Charles és Lando körül. Na meg persze az elveszített munkahelyem, még egy nagy kés volt a szívemben. Az életem pillanatok alatt darabkáira hullott, és fogalmam sem volt hogyan fogom összekaparni. Sőt igazából kedvem sem volt összekaparni, az energia teljesen elszállt belőlem, és még annyi erő sem volt bennem, hogy a könnyeimet visszatartsam.
- Kér egy zsebkendőt? –lépett mellém a hosztesz. Szörnyen éreztem magam amiért egy idegen nő látja az összeomlásomat, de bárhogy próbáltam azokat a rohadt könnyeket visszatartani, nem ment.
- Igen –szipogtam, mire a nő ellépett mellőlem, és pár pillanattal később egy doboz zsebkendővel tért vissza.
Csak te nem termék: https://phoenixgyertyamuhely.hu/termek/mihalik-d-kamilla-csak-te-nem-illatviasz-selyemporral/
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
