Rupture h.s. au (magyar)

2. fejezet "Miattad vagyunk háborús helyzetben."

Harry

"Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen dögös csaj van a nyomodban, te szerencsés rohadék." Szólt hozzá Louis és ledobta magát az ágyra.

"Oh, milyen szerencsés vagyok." Válaszoltam, idegesített Louis mindig gondatlan viselkedése, ahogy tovább kereste a szobában a fejkendőmet. Magamhoz illő szobám volt, nem olyan luxus, mint Zayné, aki kicsit válogatósabb volt, mint én, de nem volt olyan rossz, mint amilyeneken éltem korábban. Szóval, hálás voltam ezért is. Bármit elfogadtam, ami kicsit is otthonnak tűnt.

"Ötletem sincs, hogy vagy képes ezt ilyen nyugodtan kezelni, úgy értem ennek a lánynak hírneve van. Harry, nem egy könnyű eset."

"Tudom kezelni." Rántottam vállat nem törődve, mert őszintén biztos voltam benne, hogy volt már rosszabb is.

"Nem, de nem tudod, ő gonosz. Még Zayn is aggódik. Végül is, te vagy az egyik legjobb embere, és nem engedheti meg magának, hogy elveszítsen téged, főleg nem egy bürokrata ribanc miatt."

"Cseszd meg, Louis, tedd magad hasznossá vagy fogd be, nem találom a fejkendőm és dolgoznunk kell." És azonnal átadta nekem a fejkendőm, mert látszólag végig az ujjai közt csavargatta , teljesen figyelmen kívül hagyva kétségbeesett keresésem. Ezért a szart is ki tudtam volna verni belőle, de mi haszna lenne? Mindig ezt csinálja. A hajam kicsit hosszúvá vált, de őszintén kicsit sem tudott érdekelni. Addig, amíg nem zavar a munkába, addig el vagyok vele. Mindketten felvettük a cipőnket, mielőtt a harci terembe mentünk, ahol parancsokat kellett adnunk a katonáinknak, és ki kellett képeznünk az újakat. Zayn már várt ránk, mint, mindig, mindhárman a több száz új katona előtt álltunk.

"Katonák, figyelem, azért vagyunk itt, hogy úgy eddzünk, mint még soha. A bürokraták egy támadást terveznek, és felkészülünk az önvédelemre, vagy ha szükséges a támadásra."

"Szóval, úgy érted, egy újabb háború?" Fakadt ki egy hang a tömegből, amitől mindhárman ideges pillantást váltottunk, mielőtt újra  a katonákra fordítottuk a figyelmünket.

"Ha szükséges, nem fogunk gyáva mód elmenekülni."  A katona tört ki újra és én elővettem a fegyverem, kétszer lőttem az ég felé, hogy csendet teremtsek. Ha a kaotikusok egy dologban is jók, az a káosz teremtés. És én nem viseltem el a káoszt túl jól.

"Nem azért vagyunk itt, hogy ezt megvitassuk,  ezek a parancsok és követnetek kell őket. Ha ellenvetésetek van, elmehettek. Az utcák elég szélesek, hogy befogadjak elbukott hajléktalanokat."

"Szóval, akik nem hallgatnak rád, azok máris elbuktak?"

"Igen. Ha megbuksz, mint katona, akkor hasztalan vagy."

"Akkor mi tesz téged mássá a bürokratákhoz képest?"

Hirtelen ideges lettem, így újra lőttem. Senkinek nem engedtem meg, hogy lerombolja a hitemet és a gondolataimat. Azt kellett hinnem, hogy jót cselekszem, vagy máskülönben én lettem volna az első, aki mindent hátra hagyva elsétál, vissza  a hideg, koszos utcára.

"Mutasd magad, most." Parancsoltam, dühös szemem a tömeget pásztázta a hangforrását keresve, de senki sem állt ki.

"Gondoltam. Ha azt hiszed megbonthatod a békét és megdöntheted a rendszert, akkor kurvára tévedtél. Nem fogom megengedni, hogy bárki nevetség tárgyává tegyen minket, nem most, amikor háborúban vagyunk."

"Az ok, amiért háborúban vagyunk, te magad vagy." És megjelent egy kék szemű férfi, egy kis akcentussal hangjában. Nem volt ismerős, így Zayn és Louis felé fordultam kérdő tekintettel és csak tudatlan vállrántást kaptam, ami igazolta olyan tudatlanok, mint én.

"Ki vagy te?" Szólt bele Zayn félve attól, hogy több információt fedek fel, mint szükséges.

"Katona vagyok, mint az összes többi ártatlan férfi és nő, akit fel akarsz áldozni,azért, hogy az ő seggét mentsd meg."

 "Ide figyelj, rohadék, nincs jogod ahhoz, hogy így beszélj velünk, és nem fogjuk ezt eltűrni. Ha azt gondolod, hogy tudod mi a legjobb az embereknek, akkor kurvára mondd meg mit tegyünk, mert ahogy mi látjuk, vagy harcolunk vagy meghalunk, nincs más lehetőség." Kiabált Zayn, tartotta a szemkontaktust a katonával, hogy megbizonyosodjon a véleményéről. Tudta, hogy a katona nem a miénk volt, valószínűleg kém, de Zayn úgy tűnt meg akarta tudni az üzenetet. A háttérben álltam, szavai visszhangzottak a fejemben.

Valóban azért veszélyeztetem az egész hadsereget, hogy megmentsem saját magamat?

Megéri egyáltalán?

Természetesen, arra neveltek, hogy mindent túléljek, de meddig tudom tettetni, hogy ez elfogadható, hogy másokat áldozok fel saját magamért?

"A túlélésért harcolunk, és Styles is a része. Ha elesik egy lesz a sok közül. Ha őt védjük, magunkat is védjük. Okkal választottunk vezéreket. Tudjuk mit kell tennünk és azt is, hogy hogyan. Erről nem nyitok további vitát, és azok, akik hisznek ennek az embernek követhetik, mert mostantól tilos belépnie a területünkre. Ha újra meglátjuk itt, akkor betolakodóként fogunk rá tekinteni, semmi másként. Világos voltam?" Zayn szemeivel az előttünk levő csendes arcokat kémlelte kihívóan, mielőtt biccentett elutasítóan. És azzal Zayn megfordult, visszasétált az irodájába és Louis azonnal követte, miközben én ott álltam, elmélkedve azokról a dolgokról, amikben addig hittem és amikért harcoltam.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: