Rupture h.s. au (magyar)

64. fejezet - "Kurvára szükségem van rád."

Autumn

A föld kényelmetlen volt, megcsikarta a bőröm, sebhelyeket és sérüléseket okozott. Gyengének éreztem magam, mintha minden ami addig egyben tartott szétszedett volna. Nem volt kéz, ami tartson, semmi sem tarthatott  vissza, mert el kellett érnem Harryt és akkor minden rendben lesz. Darabokra eshettem volna, eltűnhettem volna. Nem számított. Csak oda kellett jutnom hozzá. 

Szemeim égtek a fáradtságtól, túl régóta voltam fent és minden alkalommal amikor pislogtam és kinyitottam a szeme ugyanaz a látvány fogadott: Harry ott volt, olyan pozícióban lógott, ami nem volt kényelmes és jobbat érdemelt. Sokkal jobbat. Beharaptam alsó ajkam, hogy ne sírjam el magam, miközben felálltam és közel hajoltam hozzá, miközben megráztam. Fel kellett kelnie. Jól kellett lennie. Nem halhatott meg, nem hagyhatott el. Akkor nem, amikor éppen csak visszakaptam. Nem akkor, amikor szerettem.

 "Harry, Harry kérlek. Én vagyok az, gyerünk. Itt vagyok, Harry. Nyisd ki a szemed. Bassza meg. Nyisd ki a szemed, Harry. Ne tedd ezt velem. Nem hagyj el megint." Homlokomat övének döntöttem, ujjaimmal arcát simogattam, minden vonása olyan csodálatosan önmagává tette.

"Szeretlek. Kérlek, Harry. Kérlek."

Ajkaim remegtek, könnyek folytak le az arcomon, amik övére is folytak beleolvadva a vérbe és a koszba, és nem tudtam, hogy tisztább lett vagy csak még rosszabb. Vágytam egy csókra, egy érintésre egy kis friss levegőre. Vágytam egy másik életre, ahol együtt lehettünk volna, ahol sem a világ sem mi nem hulltunk volna szét. Vágytam a valóság egy másik verziójára, ahol minden a helyére került volna és nem kellett volna ilyen elmennie. Vágytam valamire vele. Bármire.

Ujjaimmal sérült ajkán simítottam végig, becsuktam a szemem és magamba szívtam az érzést. Sírtam, mielőtt megcsókoltam. Azon tűnődtem érzi-e. És azon tűnődtem képes leszek-e valaha érezni valamit. Egy morgás tört fel belőle majd köhögés és úgy éreztem, hogy tudok lélegezni. 

"Oh Istenem, Harry. Istenem. Jól vagy. Tarts ki. Jól vagy." A kezem remegett, amikkel próbáltam kiszabadítani. Leszedtem róla a bilincset és teste enyémnek dőlt. Mindketten a földre estünk.  Életben volt. Nem halt meg.

Arcát mellkasomba temette, karjait nyakam köré fonta és nem tudtam, hogy ő tart engem vagy én őt. Minden fájt. Istenem, ami fájt már kevésbé fájt. Kicsit erősebbnek éreztem magam. Úgy éreztem ő tartott életben. Úgy éreztem, ha nem kapaszkodtam volna belé, akkor elúsztam volna és elégtem volna a földi pokolban és sosem találtam volna vissza hozzá. Ahhoz, aki mellette vagyok. Akinek mindig is kellett volna lennem.

"Oh Istenem, Harry, jól vagy? Huh?" Elhúzódtam kicsit, miközben bólintott és újabb csúnya köhögés tört fel belőle, mielőtt újra mellkasomra hajtotta a fejét. 

"Jól  vagyok. Nem emlékszem túl sok mindenre."

És aztán eszembe jutott, hogy körülöttünk harc folyt, attól hogy számunkra megállt az idő, nem jelentette azt, hogy mindenki más számára is. Félre néztem Harryről és a káosz felfedte magát. Louis és Zayn fegyvert fogtak a katonákra. Niall az ajtóba állt és parancsokat kiabált. Minden ködös volt, a hangok távoliak. Azon tűnődtem tényleg ott voltam-e.

Aztán megláttam Liamet, térdelt és egy alig használt fegyvert tartott a kezében. Szemei tágra nyíltak félelemmel telve, ahogy apa halott testére nézett. Liam mozdulatlan maradt, csak az ujjai remegtek és mellkasa mozgott. Alig pislogott és látszólag félt sírni. Éreztem, hogy összeomlott, mikor rájöttem, hogy Liam lőtte le apát. Liam megölte a bürokraták vezérét. És ezzel kell majd élnie.

"Oh, ne Liam." Harryt a falnak döntöttem és megszorítottam a kezét, mintha az erőt adott volna, ahhoz ami rám várt, amikor Liam felé mentem. Nem mozdult. Addig, amíg elé nem értem és akkor felnézett, szemei szomorúak voltak és ártatlanok, emlékeztetett arra, ahogy mindig is nézett rám, amikor annyira fiatal volt és tudatlan, nem értette apa miért bánt vele úgy ahogy és, hogy anyja miért sírt éjszaka. Úgy tűnt, mint aki megöregedett, de valahogy mégis a naiv önmagává változott és nem tudtam, hogy az akkori énje képes lesz-e megérteni, ami történt  vagy a hirtelen idős lelke képes lesz-e kezelni az igazságot.