6. fejezet -"Ki az?"

1K 88 2
                                    

Harry

"Szóval, haver, ilyen dögös a valóságban is, mint a képeken?" Louis és az új legjobb barátja; Niall sutyorogtak a háttérben.

"Dögösebb. Egy darabka művészet a valóságban. És az összes durva dolog, amit tett beindító, ha nem veled tette természetesen."

Próbálkoztam, reménytelenül próbálkoztam, hogy elaludjak és ne figyeljek a szarságaikra, de lehetetlen volt. Megfordultam, hogy a hátamon feküdjek és a párnát a fejemre tettem.

"Édes Istenem, ti ketten, be tudnátok fogni végre? Aludni próbálnék."

"Ez fontos, Harry. Szóval tényleg szórakozik  az áldozataival, mielőtt megöli őket?"

"Oh, ember, mind hallottunk pletykákat, de jelenleg, mindegyik áldozatának az arcán ott van egy ajaknyom az ő rúzsával rajzolva, minden egyes alkalommal."

"Baszd meg, ez dögös."

"Oké, elég volt." Gyorsan másztam ki az ágyamból és az éjjeliszekrényemről leemelve a fegyvert rájuk fogtam.

"Tűnés kifelé, vagy Isten engem úgy segéljen." Fenyegetőztem, a levegőbe lőttem és mindketten megugrottak kicsit, mielőtt az ajtó felé mentek. Egy dolog közös a szobákban, nagyon könnyű bejutni, és Louis ebbe profi.

"Oké,oké, elmegyünk. Zayn az irodájába akar." Alig fejezte be a mondatát még egyszer a levegőbe lőttem és futni kezdtek.  Nem foglalkoztam az ajtóval, ahogy visszadőltem az ágyba, teljesen kimerültem.

"Nem kéne nyitva hagynod az ajtót."

Nem úgy hangzott, mint Louis.

"Raine." Ismertem fel, fejemet hátra döntöttem és szikrázó kék szemeibe néztem.

"Tudtam, hogy emlékezni fogsz rám." És az ágyamra ugrott, haja a levegőbe repült, mielőtt a vállára omlott. Gyönyörű lány volt és a jó személyisége csak ráadás. 

"Honnan tudtad, hol a szobám?"

"Styles, jól ismert vagy itt. Ráadásul nincs olyan, amit egy aranyos kislány ne tudna kiszedni valakiből." Pislogott gyorsan és csücsörített, mielőtt haját arca köré simítottam. Valószínűleg ezzel akarta bizonyítani feltevését, amitől nevetésben törtem ki.

"Ne nevess az arcomba, ez nem kedves dolog." Maradt mellettem, kezét keresztbe fonta feje alatt, miközben lábát egy adott ütemre mozgatta.

"Hol vannak a szüleid, Raine?" Azon vettem magam észre, hogy egyik kezemmel haját simítom és élvezem puhaságát.

"Apa dolgozik, anya elment."

"Elment?"

"Igen, elment, elvitték, valószínűleg már halott."

"Ott voltál és láttad?"

"A szennyes kosárba tett, mert tudod, kisebb vagyok a korombelieknél, szóval igen." Lába mozgása megszűnt és az elkerülhetetlen ránc megjelent homlokán.

"Mikor történt?"

"Négy és fél éves, öt éves voltam."

"Öt."

"Ne viselkedj meglepetten, sok ember ment át ennél rosszabb dolgokon is még fiatalabban."

"Igaz, nem?" Mosolyogtam akaratom ellenére, bólintott és nagy szemeivel rám nézett. Mutató ujjammal megböktem orrát, mielőtt homlokon pusziltam gyengéden.

"Dolgoznom kéne, Raine."

"Alig várom, hogy én is dolgozhassak."

"Meg fog történni. Erős vagy, okos, gyönyörű fiatal lány és büszkék leszünk, hogy veled dolgozhatunk." Kihúzta magát és szem büszkén csillogott.

"Az vagyok, nem de?"

"Igen, az vagy." Kezeimet kínosan tettem hóna alá és felemeltem a földről. És meglepetésemre arcon puszilt, mielőtt enyhén kuncogott. A fejemet ráztam, képtelen voltam magamban tartani a nevetésem, ahogy mozgott karjaim között, erősen fogtam karjaim és testem között, kezemmel a derekát simogattam.

"Styles, tegyél le." Parancsolta és karját keresztbe fűzte mellkasa előtt miközben én újra nevettem.

"Akkor majd elég nagy leszek, hogy szétrúgjam a segged."

"Alig várom." Ráztam a fejem és az üres téren mentem keresztül, miközben emberek haladtak el mellettünk, akik vagy mosolyogtak, vagy tisztelettel biccentettek.

"A főtoronyba megyek Malikhoz, szóval hamarosan le kell rázzalak." Tettem hozzá, Raine látszólag ideges volt.

"Hogyne, persze."

A maradék utat végigbeszélte, megjegyzést fűzött minden apró jelentre, vagy szidott, amiért cipeltem. "Fiatal nő vagyok, és van hírnevem, amit meg kell tartanom, de lerombolod, Styles, remélem boldog vagy."

És az voltam.

Letettem, amikor már csak egy mérföldre voltunk a toronytól. Megigazította a ruháit és a haját, mielőtt fújtatott egyet.

"Szörnyű emberi lény vagy, remélem egy hosszú és magányos élet áll előtted." Mondta és elsétált.

"Előtted is, kölyök."  Mondtam nevetve, ahogy folytattam utam a toronyba. Minél közelebb kerültem annál több pánikba esett embert láttam a toronynál. Gyorsítottam lépteimen, amíg Zayn irodájába nem értem.

"Harry, végre, nézd." Adott a kezembe egy távcsövet és a nyugati ablak felé fordított. Éreztem, hogy Zayn hátba veregetett barátságosan, amikor megláttam a növekvő tömeget, felénk tartottak felemelt fegyverrel, hogy jelezzék győzelmüket. Az emberek ujjongtak, a levegőbe lőttek fegyvereikkel, lökdösték és kínozták új áldozatukat. A tömeg a fogoly köré gyűlt és nem tudtam meg mondani ki az, de valaki fontos lehetett.

"Ki az?" Tűnődtem hangosan, aztán ismerős, komoly arcvonásokat láttam meg. Sebesült, karcolt és sérült, de gyönyörű vonásokat. Rövidebb haj keretezte az arcot, ami álmaim része volt és persze a legtöbb rémálom volt.

Ő volt az, elfogva, segítség nélkül.

Ott volt. 

Autumn.

Köszönöm, hogy olvasod a fordításomat, ha tetszik szavazz és ha késztetést érzel írj nekem pár sort nyugodtan! (: 

Rupture h.s. au (magyar)Where stories live. Discover now