Rupture h.s. au (magyar)

23. fejezet - "Baromság."

Autumn

Minél nagyobb volt a távolság köztem és Harry közt, annál jobban a régi önmagamnak éreztem magam. Azt tettem, amit vártam magamtól. Rosszallóan néztem az emberekre, akik mellett elhaladtam, fejemet felszegve tartottam,  elátkoztam azokat, akik a közelembe mertek jönni. Még nevettem is, azon ami lezajlott bennem, miközben Malik leláncolt. Nem tudtam miért, nem mintha éreztem volna bármit, vagy bármikor is,és a lehetőséget sem adhattam meg magamnak.

Elástam magamban mindent, amit Harry tett velem, a szívemet érzéketlenné  tettem minden  ember dologgal szemben, falat építettem magam köré olyan magasat, amit senki sem tudott lerombolni. Senkit nem engedtem be, többé nem. Elég ostoba voltam ahhoz, hogy elhiggyem valaha is történhet bármi köztem és közte. Reménykedtem és a remény mindig csalódáshoz vezet. Tudnom kellett volna. A nap végére mindig én voltam az ellenség. És Harry is. Csak emlékeztetnem kellett volna magamat minden alkalommal, amikor hamisan csillogó szemeibe néztem.

Az első nap csak Harryről gondolkodtam. Milyen komolynak tűnt mindig, ellentétben állva a gondtalan pillanataival, amikor nem Styles volt, a kaotikusok vezére többé, csak simán Harry volt. Milyen kedves és törődő volt, amikor Rainere nézett. Mindig odaadó, szerető és önzetlen volt, amikor az embereiről volt szó.

Második nap minden figyelmem arra koncentráltam  amilyennek lennem kellett, nem amilyen Harry által lehettem volna. Emlékeztető volt, mindarra amit hátrahagytam és amihez vissza fogok térni valahogy.

Harmadik nap a fáradtságé volt a fő szerep. Dehidratáltá váltam, az izmaim elgyengültek és kezdtem kimerülni. Teljesen leszívtak az álmatlan éjszakák és a gondolkodással telő napok.

Negyedik nap volt, amikor civakodást hallottam a távolból, a közeli megfigyelő szobából és azonnal felismertem a hangot.

"Anya, nem mehetsz oda!"

"Akkor mi haszna annak, hogy a fiam a vezér?"

"Jézusom, anya, ez a börtön és ő egy fogoly. Nem valami szar cirkuszi show.'

"Figyelj a szádra fiam, nem beszélhetsz így velem, még ha próbálod is megakadályozni, hogy találkozzak vele."

"Nem akadályozok meg semmit!"

"Rendben, akkor szeretném látni, hogy próbálsz megállítani." És a cellám ajtaja kinyílt és bejött egy nő, ragyogó zöld szemekkel, hosszú fekete hajjal, amit kontyba fogott és rózsaszín kötényben, ami eltakarta az alatta lévő fekete öltözetét, hamarosan egy ideges Harry követte. Úgy értem, Styles.

"Wow, ez tényleg ő." Szólalt meg a nő, ajkai elnyíltak, ahogy lassan közelített felém, mielőtt Harry megfogta hátulról, így megállítva őt.

"Tejes életnagyságban." Nyögtem ki és nem törődtem a torkom szárazságával.

"Nem nézel ki túl jól." Aztán szemeink találkoztak és szemöldökét aggódva ráncolta talán koncentrált vagy talán  nem is ráncolta őket. Talán a reakciója csak a reményem egy apró képzelt darabja volt és olyan érzelemmentes maradt, mint mindig.

"Beteg vagy?" Kérdezte és a nő elé állt, magas alakja teljesen elrejtette őt.

"Nem, jól érzem  magam." Vállat rántottam, de fájtak, annyira kemények voltak attól, hogy napok óta mozdulatlan voltam. Fejét enyhén oldalra billentette, alsó ajkát fogai közé harapta elgondolkozva, mintha meg akarta volna fejteni, hogy mi volt a baj. Aztán szemei tágra nyíltak és fényes csillogtak.

"Bassza meg, nem ettél és ittál négy napja!" Kiáltott fel és a szobában sietve keresett valamit.

"Nyelvezet, Harry!"