Nightly Secretary/Larry Stylinson fanfiction magyar/

15.fejezet: Tudatlanságban

Sziasztok megérkezett a következő rész! Lehet rövid lett, ami miatt ne haragudjatok:( Igazából nem tudok semmit se hozzáfűzni:) Köszönöm a kommenteket, és a voteokat, nagyon hálás vagyok értük, továbbá örülök, hogy  a trailer elnyerte a tetszéseteket:) Nem is fecsegek tovább, jó olvasást! ❤️❤️

***

- V..vadász?- makogtam halkan, teljes tanácstalansággal és a határtalan félelemmel vegyítve.

Összezavarodtam. Mégis milyen vadászról beszél ez az őrült? Hisz csak ő, én és Niall vagyunk itt, talán még a könyvtáros bujkál valahol. De , ha én vagyok a vámpír, vagyis Harry titkára, akkor...

Az ír barátomra néztem, aki holtra vált tekintettel pillantott a mögöttem lévő alakra, majd a pillantása elsötétedett. Soha nem láttam még így! Hol van az én bohókás Niallem, s ki ez a pasas?! Végig hazudott volna?? A legjobb barátom egy vadász?

-Ohh..szóval nem is tudsz róla, titkárka? -nevetett fel ismét.

Bár a testem még mindig zsibbadt a félelemtől, attól még összeszorítottam az öklömet úgy, hogy az ujjperceim egyként kiáltottak fel fájdalmukban. Kezd idegesíteni az önelégült hangja. Ennek ellenére jelenleg úgy látszik ő tud néhány dolgot, amik segíthetnek a nyomozásomban , a hirtelen feltűnt , majd eltűnt Styles ügyében. De ők honnan tudnak rólam? És arról, hogy Harry vámpír?

Gondolkozásomból Niall testének hirtelen megfeszülése hozott vissza a valóságba. Láttam rajta, hogy nem tudja mit tegyen. Szemeit rám vezette, majd az által próbálta sugallni, hogy nyugodjak meg, mindent elintéz. Csak hagyjam rá. Ezek szerint ismeri a mögöttem kuncogó férfit?! De mégis honnan? Tudtommal rajtam kívül nincs sok barátja.

-Miért vagytok itt?- kérdezte aztán, kisvártatva. Kiegyenesedett , kezei erősebben markolták a kés markolatát, amit most a teste mellé engedett le. A többes szám, azonban most már teljes tudatlanságba lökött. Ezek szerint többen vannak?!

A támadóm kicsit jobban megszorította a nyakam köré font kezét, mire egy halk nyögés csúszott ki a számon fájdalmamban. Tenyeremet rátapasztottam az alkarjára, majd próbáltam leszedni magamról. Erre csak még jobban megfeszítette azt, jelezve, ha tovább próbálkozok megfojt.

-Ohh, tudod te azt nagyon jól!- sötétedett el a mögöttem lévő férfi hangja. Már-már mérgesen csengett.

- Fogalmam sincs miről beszélsz, Jeremy!-csóválta a fejét Niall, ezek szerint Jeremy legnagyobb bosszúságára.

- Valóban,Niall Horan? Szóval nem tudsz a nemrégiben megölt vámpírról se, akit TI mészároltatok le?! Na ne nevettess!-kiáltotta fel a támadóm, mire a könyvtár lágy homályából az árnyékokból alakok lettek, emberi alakok. Mégis, a kisugárzásukból következtetni lehetett rá,hogy sajnos nem fajtársaimmal állunk szembe,hanem valami nagyobbal:vámpírokkal. -Mondd ezt a testvéreim szemébe, Vadász!!

Látszott Niallen a zavarodottság. Én is döbbenten hallgattam Jeremy mondanivalóját,és,-bár haragudtam az írre,-sőt haragszom is,-nem hittem el,hogy esetleg ő ölte volna meg,-ha erről van szó,-azt a vámpírt. Tény,hogy össze vagyok zavarodva, akkor sem nézem ki belőle. De mégis, hogy kerülnek ide vámpírok??

A megvilágosodás úgy csillant meg bennem,mint mikor a sötétségben felkapcsoljuk a villanyt ;fénnyel árasztotta el a fekete teret. Niall ezek szerint egy vámpírvadász?!

- Arra gondolsz,hogy én öltem meg?!-emelte feljebb a hangját a szőke is,és bosszúsan figyelte a fogvatartóm. Úgy döntöttem,amikor alkalmas lesz az időpont,akkor hasba vágom a férfit és elrohanok,mégha az életemmel is játszok. Legalább méltósággal halok meg.

- Nem tudom biztosra,de így valami elégtételt kapunk,hisz te egy elég értékes kincse vagy a Szövetségnek, nem igaz?

Niallen félelem suhant át. Szövetség?? Az meg micsoda??

- Tévedtek!

-Valóban? Tévednénk? Akkor miért van a Szövetség  címerében a Horan szimbólum? Te vagy az utolsó leszármazott apádon kívül,aki a börtönben csücsül. Értékesnek számítasz,te is tudod.

Az ír barátom megremegett,majd dühösen meredt Jeremyre,én pedig döbbenten rá. Egész végig abban a hitben voltam,hogy a szülei külföldön dolgoznak,és pénzt küldenek a szőkének,a tanulmányai fizetésére. Az egész hazugság volt??!

Niall elszakította tekintetét a vámpírról,majd rám nézett bocsánatkérően. Sokkos állapotban néztem vissza rá.

-Ha engem akartok,akkor engedjétek el az embert! Nincs rá szükségetek!-próbált üzletet kötni.- Mégis minek tartjátok fogva?

Jeremy ismét felkuncogott,de semmi kedves nem volt a hangjában.

- Miért engednénk el? Innen érzem a vére édeskés illatát. Belekóstolnánk szívesen.-simította végig az orrával a nyakamat,mire undor futott át rajtam.

Most telt be a pohár!

Ezt az időpontot gondoltam alkalmasnak a tervem végbemenetelének. Ahogy kigondoltam ,a kezemet felemelve,könyökömet beleállítottam a támadóm hasizmába, aki erre fájdalmában összegörnyedt és elengedett. Bár úgy terveztem elrohanok, mégis Niallhez siettem,ő pedig döbbenten nézett rám.

-Hah..van mersze az embernek..ez tetszik..-nevetett fel még mindig görnyedt állapotban a férfi.

Végre megnézhettem, hogyan ki is támadott meg. 

Barna, már-már fekete haja rakoncátlanul omlott barna szemei elé,amik most vörösre váltottak. Magas volt, de nem annyira, mint Styles, és edzett izmai a pólón át is látszódtak.Nyakán tetkók értetlenkedtek. Határozottan jóképű.- állapítottam meg magamban, de jelenleg nem ezzel kellett foglalkoznom, ugyanis egy rakat mérges, borostyán szempár nézett ránk a sötétségből, mi pedig ketten voltunk csak.

Közelebb léptem Niallhez, aki felemelte a kezét a késsel együtt.Térdeit enyhén berogyasztotta, háta kicsi meggörnyedt. A kisugárzása megváltozott,veszélyesebb lett. Tekintetét az előtte lévő,most már kiegyenesedett vámpíron tartotta acélosan. A vak is láthatta,hogy támadó pozíciót vett fel.

- Most mi lesz,Niall?-suttogtam elhalt hangon. Éreztem az a különleges érzelmet,mint amikor Harry rám támadott vagyis pontosabban fogalmazva bekerített az irodájában az első találkozásunk alkalmával. Sokan ezt az érzést félelemként írják le, én viszont úgy fogalmaznék,hogy az ember ilyenkor érzi a zsigereiben a halált.

- Fogalmam sincs! Imádkozzunk,hogy túléljük!-válaszolt mosolyt erőltetve az arcára. Bár teljesen abszurdul nézhetett ki,hogy a halálunk előtt vigyorgunk, de nem tudtunk mást csinálni.

A félelem,kétségbeesés és a tehetetlenség rázta a lelkemet.
Nem tudtam semmit se csinálni. Magamban fohászkodtam Istenhez, anyát hívtam. Egy személy neve azonban hirtelen villant az agyamba. Tudtam,hogy nem lehet itt. Ennek ellenére mégis tudat alatt ismételgettem folyamatosan. 

Ekkor egy tenyér takarta ki szemem világát, mire megremegtem. Nagyobb löket suhant el közvetlen a testem mellett, s szilárdan kellett állnom a talpamon,hogy megbírjam tartani magam. Hallottam Niall döbbent lélegzetvételét, és a vámpírok hüledezését. Lassan odahajolt a fülemhez, majd édeskésen belesuttogott a fülembe, mély ,rekedtes hangján:

-Most már biztonságban vagy.