Nightly Secretary/Larry Stylinson fanfiction magyar/

27.fejezet:

Sziasztook! Meghoztam a következő részt! Tisztában vagyok vele,hogy rengeteg kimaradásom volt a sztori írásával kapcsolatban. Bármit felhozhatnék magamnak mentségül (iskolát, érdeklődési kört stb) , de nem fogok. Tény és való, hogy eltávolodtam ettől a témától, és hogy kevés időm maradt a részek írására, viszont ez még így nem lenne pontos magyarázat, szóval csak bocsánatot tudok kérni. Nem fogom azt mondani, hogy gyorsan lesz folytatás, mert kiszámíthatatlan, de igyekszem hozni . 

Rengeteg üzenetet, kommentet kaptam, mikor folytatom. Ennek nagyon örültem, hisz ezek szerint tetszett a történet, így összeszedtem minden lélekjelenlétem és folytattam. Nem mondom, hogy hosszú lett, mert nem, de kezdésnek, vagyis inkább folytatásnak megteszi. Szóval még egyszer köszönöm a kommeneteket és a voteokat, és sajnálom, a kimaradást. 

Jó olvasást:)

***

-Harry?-néztem fel rá,miközben a hosszú folyosókon haladtunk végig. Hangomat elnyelte a lábunk kopogása,de ez nem tántorított el a célomtól. Mindent tudni akartam.

Nem emlékszem hogyan jutottunk ki a Szent Szövetségből,de mire feleszméltem már a hideg levegő csípős szele süvített az arcomba. A jelenet csöppet ismerős volt. Akárcsak az álmomban,most is úgy borzongtam meg az időjárás miatt. Talán most már minden kis momentumot az álom egy részeként fogok betudni?

- Hozzád értek?- felkaptam a fejemet, hogy Harry még mindig vörösen izzó tekintetébe fúrjam pillantásom. Látszott rajta,hogy dühös, ám szavai kifejezéstelenül csengtek.

Megráztam a fejemet, mire bólintott egyet, és a nem messze parkoló kocsijához igyekezett. Nem hagyhattam. Ha most beszáll az autóba megint nem fogok magyarázatot kapni. Megindultam,majd mielőtt megfoghatta volna a kilincset elkaptam a kezét.

Meglepődve fordult felém.

- Beszélnünk kell!- mondtam enyhén reszkető hanggal. Fejben ezt a lehűlt levegőnek tudtam be, de éreztem, hogy valójában a következményektől félek. Ha kiderül, hogy igazak a feltevéseim, mi lesz? Itt hagynak és teljesen egyedül maradok, az állásomat is elvesztem, minden összedől, mint egy kártyavár, és ez csakis Lewis Tomlinson hibája.

- Rendben, de előbb menjünk hozzám! - egyezett bele újra a kilincs felé kapva, de nem engedtem el.

- Nem.. -hajtottam le a fejemet.

- Most akarsz beszélni, pont itt? Tomlinson, legalább menjünk biztonságos helyre.

A vezetéknevem kiejtésére mérgesen emeltem rá a tekintetemet. Hívhatnánk a reakciómat féltékenységnek is, hiszen újra és újra az játszódott végig bennem, ahogy Lewist szólítgatja,de talán csak elkeseredés volt. Mintha ő olyan különleges lenne, holott egyazon személy vagyunk.

- Mióta tudsz róla? - vágtam bele egyből, figyelmen kívül hagyva a formalitásokat. Kezeimmel annyira szorítottam a ruháját, hogy az ujjaim elfehéredtek.

- Miről beszélsz? - kérdezett vissza, összevont szemöldökkel.

Most vagy tényleg fogalma sincs róla, hogy pontosan miről van szó, vagy hülyének néz, és azt hiszi a csekély idő alatt, amíg a vadászoknál voltam nem árultak el nekem semmit a dolgok miértjéről.

- Nagyon jól tudod! Azt hitted nem jövök rá, hogy valójában Lewis miatt volt ez az egész?

Szemei egy pillanatra elsötétültek, és fájdalom suhant át rajtuk.

- Honnan tudsz róla? -morogta visszafojtott hangon.

Nem válaszoltam neki, csak az ujjaimmal a hátam mögé intettem. A köztünk lévő feszültséget, ami hirtelen alakult ki, szinte vágni lehetett.

- Mit mondtak neked? -suttogta vészjóslóan, és megragadta a csuklómat.

Összerezzentem. Egyrészt a hirtelen mozdulattal, másrészt attól, hogy ezzel a kérdésével szinte bevallotta, hogy igazam van.

- Reinkarnáció vagyok, igaz?

Vérvörös szemei összeszűkültek, ujjai erősebben szorították csuklómat.

- Majd nálam elmagyarázom. - mondta az autója felé rántva, de nem hagytam magamat. Megtorpantam és visszahúztam a kezemet. Nem fog minden úgy történni, ahogy ő akarja.

- Nem megyek sehova! Magyarázd el itt! - szinte kiabáltam. - Mit gondolsz? Simán átmegyek hozzád, azok után, hogy egy normális magyarázatot se tudsz adni?!

- Komolyan itt akarod megbeszélni?! A vadászoknál?! Ennyi erővel simán letűzhetnénk ide egy táblát: "Öljetek meg! " felirattal. - felelte dühösen, felemelve a hangját ő is.

Nem mondtam el szóban, de bevallottam magamnak, hogy talán nem a legjobb helyen kezdtem el hisztizni. Hangosan viszont ezt soha az életben nem ismertem volna el.

- Nem kéne itt megbeszélnünk , ha már az elején beavatsz! - vágtam vissza.

Szóra nyitotta a száját, ám ekkor egy morgást hallottunk magunk mögött.
Harry hirtelen megfordult , és maga mögé húzott.

Halálos csend vett minket körbe, amit a göndör halk szavai törtek meg.

-Most azonnal elmegyünk innen! - azzal pedig a hátsóüléssek ajtaját kinyitotta és belökött a bőrülésekre. Felnyögtem a gyenge fájdalomtól.

Harry beült az kormányhoz és beindította a motort, majd rányomott a gázra.

Kinéztem az ablakon, és akkor a vak sötétségben egy halványan pislákoló sárga szemet pillantottam meg.

Valami egész végig figyelt bennünket.