Nightly Secretary/Larry Stylinson fanfiction magyar/

24.fejezet: Tükörkép

Sziasztook!
Megérkezett a 24.fejezet is:) Lassan ,de biztosan haladunk:) Tegnap szerettem volna hozni a részt, azonban nyaraltunk,így nem volt lehetőségem írni:) Köszönöm az előző fejezethez kapott kommenteket és voteokat:) Nagyon hálás vagyok értük💟A helyesírási hibákat javítani fogom gépről:) Nincs hozzáfűznivalóm a részhez,szóval

Jó olvasást!❤❤

***

Honnan tudják a nevemet? Ez volt az első értelmes mondat suhant át a gondolataimban, amikor meghallottam a férfi hangját. Aztán eszembe jutott,hogy valószínűleg ők is értesültek a fülesről, esetleg ők adták a fülest. 

Mindegyikük meredten,és szigorúan figyelt, szinte megmozdulni se mertem. 

-Jó estét?- idegességemben a mondat végére elvékonyult a hangom, így úgy hatott ,mintha kérdeztem volna. Éreztem,ahogy elpirulok. 

- Örülök,hogy itt vagy. - mosolygott rám az idősödő férfi, de a mosolya nem érte el a szemét.-Gondolom tudod milyen nagy szükségünk is van rád!

Kérdőn néztem Niallre, mivel a valómat bár megbeszéltük, arról nem volt szó miért van rám szükségük a vadászoknak.

Az ír barátom nem viszonozta a pillantásomat csak meredten figyelte az öreg minden mozdulatát.Nyugtalannak látszott. Bár a körülöttünk ülő emberek vizslató tekintetétől nekem is libabőrözött a hátam. Mintha egy múzeumi tárgy lettem volna, amit nemrég állítottak ki.  

- Nos, igen,beszéltünk néhány dologról, de pár részlet még mindig homályos. -mondtam pár perc csend elteltével.

Néhány figyelőnk mindentudóan összenézett, viszont nem szóltak semmit. Ettől rosszul éreztem magam. Akárcsak egy pszichológia teszten. Kérdeznek, válaszolsz, de lehet elbaltázod, ezért őrültnek könyvelnek el. Ennek is, pont mint az érmének két oldala van. Jó és rossz.

A férfi tekintete elkomolyodott,ajkáról eltűnt a vigyor. 

  - Pontosan mire gondolsz?  

Egyik lábamról a másikra álltam. A tenyerem nyirkos lett a nehéz csöndtől,ami hirtelen körülvett minket.

- Nem tudom kik maguk,és miért vagyok itt. - vallottam be. 

Ismét némaság következett.

- Elég tudatlan vagy nem de bár?- vonta fel az egyik szemöldökét kisvártatva. Jobban a fejembe szökött a vér. Szóval tudnom kellett volna ezeket? 1-0 az Öregnek.  

- Akkor valószínűleg ön is az, ha nem tudta,hogy most cseppentem bele ebbe az egész világba,ugye?-válaszoltam összeráncolt homlokkal. 

Nem válaszolt, csak előredőlt,majd kezeit összekulcsolta,s arra támasztotta az állát. A szemöldöke megremegett. Nem ilyen válasz várt. Ez elégedettséggel töltött el. 

- Tudatlannak nevezel egy olyan embert,aki bármelyik pillanatban megölhet téged,ha úgy akarja? -kérdezett vissza. 

A szívem kihagyott egy ütemet a szavai hallatán. Szóval megakarnak majd öletni ,amint megkapják azt amire vágynak?

- Nem ezért hoztam ide őt,apám. Nincs sok időnk,mert bármikor elkezdheti keresni.- hallottam meg mellőlem a Niall hangját,aki mióta beléptünk ide,most elsőnek szólalt meg.
Szóval mindvégig Niall apjával beszélgettem? Érdekes ismerkedési módszerek.

A mondanivalója második felénél pedig sejtettem kiről beszélt. Ha Harry megtudná,hogy eltűntem,mint szürke szamár a ködben,tuti nekiállna keresni. Már csak az a kérdés,hogy Louis Tomlinsont vagy Lewis Tomlinsont?

- Igazad van,fiam.- bólintott egyet az apja. -Nos,Louis! Úgy látszik nekem kell elmagyaráznom a jelenlegi helyzet miértjét. Legalábbis azon részét,amiben biztosak vagyunk.-folytatta.- Te Lewis Tomlinson leszármazottja vagy. Hogy ezt honnan vesszük? Már a szembetűnő hasonlóság a kinézetetek, és a személyiségetek egy része. Továbbá utána kutattunk. A családfátokban,apai ágon szerepel a Lewis Tomlinson név, ami bizonyítja a rokoni kötődéseteket is. Természetesen semmi sem 100%. Azt még nem tudjuk miért pont te vagy a leszármazott,de dolgozunk az ügyön.
Hogy miért vagy fontos nekünk? Ez egyszerű. A Tomlinson család messze híres a látói képességéről, s eddig te vagy az egyetlen,akiről tudjunk,hogy él. Édesapádnak nyoma veszett,a többiek pedig elhaláloztak. Sok mindent elérhetnénk egy látóval az oldalunkon,aki képes a jövőbe látni nem igaz?-tette fel a költői kérdést,apám hallatán pedig düh fogott el- Végül kik vagyunk mi? A nevünk a Szent Hármasság és mi vagyunk a Vadászok nevezetű nép. Én pedig ennek a népnek a vezetője vagyok, Alexander Leon Horan. -fejezte be.

- Mi van akkor,ha mégis tévednek? Ha nem én vagyok akit keresnek? Mit fognak tenni velem és a környezetemben élőkkel?-kérdeztem rá.

Felállt,majd kilépett az asztal mögül és felém kezdett el sétálni. Hosszú,szinte az ókori görög ruhákra emlékeztető fehér köpenyt viselt,karjain pedig kék, világító fonalak haladtak kacskaringós vonulatban.

Egyet hátraléptem. Olyan magabiztosság sugárzott belőle,hogy egy pillanatra megremegtem.

Megállt közvetlenül előttem.

Jobb kezét felemelte, én pedig lehunytam a szememet. Egy pillanatig azt hittem meg fog ütni,de mutatóujja a homlokomra siklott, a fejembe pedig fájdalom nyilallt.

Kipattantak a íriszeim. Most azonban már nem a fehér teremben álltam,hanem egy poros,régi időkre emlékeztető kis szobában,amiben minden barna és vörös volt. Egy ágy állt a jobb sarokban,mellette egy hatalmas tükör,amin a hold fénye sütött át. Ott helyezkedett el az íróasztal is,rajta rengeteg papírral,amik össze-vissza voltak dobálva.

-Hol vagyok?-kérdeztem magamtól,de a hangom úgy hangzott,mintha csupán visszhang lett volna.

Kopogás törte meg a háló aprócska csöndjét.
Megfordultam,majd kíváncsian kinyitottam ajtót az ismeretlen helyen. A magas alaktól megremegett a térdem,a szívem pedig hevesen kezdett el verni. Harry volt az!

-Harry, hol vagyok?-kérdeztem meg tőle is,azonban csak egy furcsa pillantást kaptam.

- Természetesen a várban. De most nincs idő viccelődni. Mennünk kell. Nemsokára itt lesznek!-ragadta meg a karomat,és t a helyiségből.

-Kik? Kik lesznek itt?- néztem fel rá igyekezve lépést tartani vele. Egy hosszú folyosón haladtunk végig,ahol mindenhol szinte ablak volt.

-Ők.-mondta. Sóhajtottam egyet. Szóval nem fogja elmondani ,ugye?
Nagyszerű.

-Lewis!-szólt. Kikerekedett szemekkel néztem rá,s meg is torpantam.

-Mit mondtál?-remegett meg a hangom.

- Hogy érted?-fogta kicsit erősebben a kezemet.

-Miért mondtad,hogy "Lewis"?- a gyomrom összeszűkült.

- Mert ez a nevedet. Miért bohóckodsz?- válaszolta egyszerűen,felvont szemöldökkel.

Visszatartottam a lélegzetemet.Nem lehet. Az egyik közeli ablakhoz sétáltam. A szívem megállt egy percre. Aki az ablak üvegéből visszanézett rám az én voltam. De mégsem.

Az Lewis Tomlinson volt.