Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 12: A kviddicsedzés

Másnap reggel Lucy elsőként ébredt. Miután kinyitotta a szemét, percig még mozdulatlanul feküdt; nézte az ágyfüggöny résén beszökő napfénycsíkban kavargó porszemeket, és élvezte a gondolatot, hogy szombat van. Így visszatekintve, a tanév első hete végtelenül hosszúnak tűnt, akár ezer összevont mágiatörténet. A szoba csöndjéből és a kinti fényekből ítélve nagyon korán lehetett. Lucy széthúzta a függönyt, felült az ágy szélén, és öltözködni kezdett. Odakintről madárcsicsergés hallatszott, a griffendéles lányok lassan, egyenletesen szuszogtak. Lucy pergament és pennát vett magához, aztán kiment a hálóból, és elindult lefelé a lépcsőn. A klubhelyiségbe érve egyenesen a kihűlt kandalló felé vette az irányt. Kényelmesen elhelyezkedett kedvenc kopott karosszékében, aztán körülnézett. A gyűrött pergamenfecnik, régi köpkövek, fiolák és cukrospapírok, melyekkel este még tele volt szórva a helyiség, mostanra eltűntek - csakúgy, mint Hermione manósapkái.

Lucy, miközben kihúzta a dugót tintásüvegéből, futólag eltűnődött rajta, vajon hány iskolai manó szabadulhatott fel már akarata ellenére. Aztán megmártotta pennáját, a sima, sárgás pergamenlap fölé emelte, és homlokát ráncolva töprengeni kezdett. Egy perc múlva már az üres kandallóba meredt, de még mindig fogalma sem volt róla, mit írjon.

Ekkor lépések hangja hallatszódott, mire ijedten pördült meg ültő helyében. Aggodalma azonban alaptalannak bizonyult, hiszen csak Harry sétált le a fiúk hálóterméből: kezében tintásüveget, pennát és egy pergamendarabot szorongatva. Húga láttán elmosolyodott.

- Látom, te se törődtél bele, hogy nem írhatunk Siriusnak.

- Úgy érzem, valakinek ki kell öntenem a szívem, mert ezt nem bírom tovább - viszonozta a mosolyt Lucy, majd megvárta, amíg Harry letelepedett mellé. - Külön írjunk, vagy egyet közösen?

- Egy elég, már azt is túlaggódják - felelte Harry.

Néhány percnyi tanakodás után kész is volt a levél. Úgy egyeztek meg, hogy Lucy szemszögéből írnak, hiszen Sirius neki adott azonosító becenevet még kisbaba korában.

Kedves Szipák!

Remélem, jól vagy. Az első hetünk borzalmas volt, nagyon örülök, hogy itt a hétvége.

Új sötét varázslatok kivédése tanárt kaptunk, Umbridge-nek hívják. Majdnem olyan kedves, mint az édesanyád.

Azért írok, mert az a dolog, amiről tavaly nyáron meséltünk, megint megtörtént. Mégpedig tegnap este, amikor Umbridge-nél voltunk büntetőmunkán.

Nagyon hiányzik legnagyobb barátunk, reméljük, nemsokára visszatér.

Kérlek, válaszolj hamar!

Minden jót: A te kis hercegnőd

Többször is újraolvasták a levelet, s igyekeztek egy kívülálló szemével nézni. Arra jutottak, hogy a szövegből nem lehet kitalálni, mire célozgatnak, és azt se, hogy kinek szól a levél és kitől. Remélték, hogy Sirius megérti az utalást Hagridra is, és válaszában megírja, mikor tér vissza a vadőr. Lucy gondosan lepecsételte a levelet, majd Harryvel kimásztak a portrélyukon, és elindultak a bagolyház felé.

- A helyetekben nem mennék arra... - szólította meg őket Félig Fej Nélküli Nick. A kísértet zavarba ejtő módon az egyik falból bukkant elő. - A mi Hóborcunk a fejébe vette, hogy megtréfálja azt, aki legközelebb elhalad Paracelsus mellszobra előtt.

- A tréfa lényege az, hogy Paracelsus az illető fejére esik? - kérdezte Harry.

- Bármilyen furcsa: igen - felelte unottan Nick. - Hóborc ötleteit mindig is a végtelen egyszerűség jellemezte. Megyek, megkeresem a Véres Bárót... Majd ő a körmére néz annak a csibésznek. Viszlát!