Chapter 19: Hagrid története

1.5K 98 11
                                    

Harry felrohant a láthatatlanná tévő köpenyért, Lucy pedig a Tekergők Térképéért. Olyan gyorsan megjárták a hálót, hogy ők és Ron már öt perce készen álltak az indulásra, mikor Hermione sálban, kesztyűben, s az egyik maga kötötte manósapkával a fején visszaért a klub elé.

- Hideg van odakint! - védekezett a lány, mikor Ron türelmetlenül csettintgetni kezdett neki.

Kimásztak a portrélyukon, sietve magukra kanyarították a láthatatlanná tévő köpenyt - a langaléta Ronnak le kellett görnyednie, hogy ne látsszon ki alóla a lába - és elindultak. Lassú, óvatos léptekkel haladtak lefelé a számos lépcsőn, s időről időre megálltak, hogy ellenőrizzék a térképen Frics és Mrs Norris tartózkodási helyét. Szerencséjük volt: egész úton csak Félig Fej Nélküli Nickkel találkoztak. A kísértet lassan siklott az egyik folyosón, és közben dudorászott valamit, ami ijesztően emlékeztetett a „Weasleyt nézni szinte fáj" kezdetű dalra.

A négyes végül elérte a tölgyajtót, és kiléptek a néma, hófödte parkba. Lucy szíve nagyot dobbant, mikor megpillantotta a kicsi, aranyló fénykockákat és a vadőrkunyhó kéményéből felszálló füstöt. Harry eközben gyorsan továbbindult, magával vonszolva botladozó barátait. Talpukkal a friss havat ropogtatva lesiettek a lejtőn, és hamarosan megérkeztek a kunyhóhoz. Harry hármat koppintott az ajtóra. Odabent nyomban kutyaugatás hangzott fel.

- Mi vagyunk, Hagrid! - szólt be Harry a kulcslyukon.

- Gondolhattam volna! - felelte egy brummogó hang.

Lucyék egymásra nevettek a köpeny alatt. A válaszból érezték, hogy Hagrid örül nekik.

- Egy perce érkeztem meg. Menj már az utamból, bolond kutya. Nem hallod, Agyar? Nyughass!

Csattant a retesz, az ajtó félig kinyílt, és megjelent benne Hagrid feje.

Hermione felsikoltott, Lucy pedig a szájára szorította a kezét, hogy ne kövesse el ugyanezt a hibát.

- Szent szalamandra, csendesebben! - szólt rá ijedten Hagrid, kémlelni kezdte a sötétséget a gyerekek feje fölött. - A trükkös köpeny van rajtatok, mi? Na gyertek befelé, szaporán!

- Ne haragudj! - suttogta Hermione, miután beoldalaztak Hagrid mellett a házba, és ledobták magukról a láthatatlanná tévő köpenyt. - De hát... jaj, Hagrid!

- Semmiség ez, semmiség - legyintett a vadőr. Becsukta az ajtót, majd sietve összehúzta a függönyöket. Hermione és Lucy még mindig borzadva meredtek rá.

Hagrid haja csatakos volt az alvadt vértől, s a bal szeme vízszintes réssel kettéosztott lila-fekete dudorrá változott. Arcát és kezeit sebek tömkelege borította el - némelyik még mindig vérzett. Néhány bordája is eltörhetett - Lucy legalábbis erre következtetett óvatos mozgásából. Minden arról árulkodott, hogy a vadőr nemrég érkezett meg: vastag, fekete utazóköpenye az egyik szék támláján lógott, az ajtó mellett a fal tövében pedig egy tarisznya hevert - de akkora, hogy egy teljes óvodáscsoport elfért volna benne. Maga Hagrid, aki kétszer olyan magas volt, mint egy átlagos ember, most a tűzhöz bicegett, és vízzel teli rézkannát akasztott fölé.

- Mi történt veled? - kérdezte aggódva Harry, miközben eltolta magától Agyart, aki Lucy, Ron és Hermione után az ő arcát is mindenáron meg akarta nyalni.

- Mondom, hogy semmi - felelte nyomatékosan Hagrid. - Kértek teát?

- Mi az, hogy semmi?! - háborgott Ron. - Egy merő seb vagy!

- Jól vagyok, no, higgyétek el! - Hagrid kihúzta magát, és vigyorogni próbált, de felszisszent a fájdalomtól. - A mindenit, de jó látni titeket! Hogy telt a nyár?

Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2Where stories live. Discover now