Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 37: Az egyetlen, akitől fél

Harry és Lucy hallották Bellatrix Lestrange diadalordítását, de nem törődtek vele - mindketten rohanni kezdtek az emelvény felé, miközben várták, hogy Sirius mikor jelenik meg újra, hogy hátracsapja fekete haját, és újra belevesse magát a küzdelembe...

Sirius azonban nem bukkant fel többé.

- Sirius! - ordította egyszerre Harry és Lucy. - Sirius!

Lupin elkapta Harryt, hogy feltartóztassa, de Lucy csak kikerülte, felugrott az emelvényre és tovább rohant a függöny felé.

- Sirius! - kiáltotta kétségbeesetten. Hirtelen megjelent a vérző fejű Mordon, átkarolta őt és olyan szilárdan vetette meg a lábát, mint egy szobor. Pedig már csak alig három lépésnyire volt a függönytől...

- Hozzátok vissza! - hallotta Harry kiabálását maga mögül.

- Mentsétek meg! Mentsétek már meg! - zokogta Lucy, miközben tehetetlenül vergődött Mordon karjaiban. Ütötte őt ahol csak érte: a kezét, az oldalát, rúgkapált, de az exauror szorítása nem lazult.

- Nem segíthettek már rajta... - mondta elcsukló hangon Lupin.

- De elérjük még, el kell érjük, a függöny mögött kell lennie... - hajtogatta Harry és kétségbeesetten próbált kiszabadulni Lupin szorításából.

- Már nem segíthettek rajta... Sirius nincs többé...

- NEM! - sikította Lucy.

Nem bírta elhinni, nem akarta elhinni; utolsó erejével is küzdött, hogy kitépje magát Mordon karjából... ám ekkor elfogyott az ereje. Mintha elvágták volna a zsinórokat a teste bábján, úgy roskadt össze, már csak Mordon tartotta meg a súlyát.

- Sirius... - suttogta a nevet, mint valami imát, aminek hatására hátha történik valami, de nem változott semmi. Légszomj kínozta, de Lucy nem akart levegőt venni, nem akart többé lélegezni, csak zokogott tovább, a könnyek áztatták az arcát, miközben lassan azt érezte, hogy Mordon leengedi őt az emelvény padlójára. Lucy a kezein támaszkodva ült és csak zokogott...

- Sirius! - jutott el hozzá tompán Harry üvöltése. - Sirius!

- Értsd meg, Harry, nem tud visszajönni. - Lupin hangja megbicsaklott. - Nem tud visszajönni, mert megh...

- NEM - HALT - MEG! - ordította Harry. - Sirius!

Körülöttük lábak dobogtak, átkok villantak fel. Lucynak azonban mindez csak érdektelen, ostoba háttérzaj volt; ügyet se vetett a feje körül elsuhanó fénycsóvákra. Átkarolta a mellkasát, mert úgy érezte, ha nem teszi, teste rögtön darabjaira hullik. Ám a lelke már így is ezer darabra tört, és bár az agya még mindig ismételgette Sirius nevét, valahol mélyen már elfogadta az igazságot...

Sirius még soha nem várakoztatta meg... Siriust soha semmi nem tarthatta vissza, ha Lucy, az ő kis hercegnője hívta... Ha most nem bújik elő a függöny mögül, annak nem lehet más oka, csak az, hogy tényleg nem tud visszajönni... hogy tényleg...

- SIRIUS! - üvöltött fel még egyszer utoljára, de érezte, hogy ez már nem a férfinek szólt. Saját fájdalmát kürtölte így világgá, szívének kínját próbálta így enyhíteni, de a teste mintha még jobban szét akart volna szakadni. Szorosabbra fonta a karjait maga körül és lassan már semmit sem fogott fel a külvilágból, csak térdelt ott az emelvényen, miközben a gyásza lassan maga alá temette.

❤️💚❤️💚❤️

Lupin elvonszolt Harryt az emelvénytől, Dumbledore pedig addigra láthatatlan kötelek béklyójába verte és a terem közepére gyűjtötte a megmaradt halálfalók többségét. Rémszem Mordon otthagyta a zokogó Lucyt és a mozdulatlanul heverő Tonkshoz sétált, hogy vizsgálni kezdje. Az emelvény túloldalán még mindig villogtak a pálcák: Kingsley, Sirius helyébe lépve, folytatta a küzdelmet Bellatrixszel.