Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 31: Kviddicsdöntő

A következő néhány napban olyan sokan és sokat beszéltek az iskolában Fred és George szökéséről, hogy Lucy biztosra vette, a történet bekerül az örök életű roxforti legendák közé. Egy hét se telt bele, és már a jelenet szemtanúi is úgy emlékeztek, hogy az ikrek zuhanórepülésben rátámadtak Umbridge-re, és megsorozták trágyagránátokkal a főinspektort. Fred és George távozása után - a megnyilatkozásokból ítélve - szinte mindenkinek megfordult a fejében, hogy követni kellene őket. Lucy gyakran hallott efféle kijelentéseket: „Komolyan, néha kedvem lenne seprűre pattanni, és elhúzni innen a csíkot", vagy: „Még egy ilyen óra, és átmegyek Weasleybe."

Az ikrek más módon is gondoskodtak róla, hogy még sokáig emlegessék őket. Először is, nem hagyták meg, hogyan lehet eltüntetni a keleti szárny ötödik emeleti folyosóját elborító mocsarat (mármint Lucyn kívül nem mondták el senkinek, de a lány nyilván a kisujját se mozdította az ügy érdekében). Umbridge és Frics számos módszert kipróbáltak, de sikertelenül. A területet végül elkerítették, és a dühöngő Frics csónakkal szállítgatta a lápon túli tantermekbe igyekvő diákokat. Lucy gyanította, hogy McGalagony vagy Flitwick könnyűszerrel el tudná távolítani a mocsarat, de ők - akárcsak a tűzijátékok támadásakor - inkább hagyták, hadd szenvedjen Umbridge.

Ott volt emellett az a két seprű alakú lyuk Umbridge szobájának ajtaján, amelyeket Fred és George Jólsep-R-jei ütöttek, mikor visszatértek gazdáikhoz. Frics kicserélte az ajtót, Harry Tűzvillámát pedig a pincébe költöztette. Az a hír járta, hogy Umbridge fegyveres biztonságiőr-trollt állíttatott a seprű őrzésére. Akár így volt, akár nem, a főinspektor mindenesetre nagyon tévedett, ha azt hitte, ezzel minden gondja megoldódott.

Lucy hálát adott az égnek, hogy jelen lehetett, mikor Umbridge először megpillantja a kidíszített sötét varázslatok kivédése termet. Mivel ő is akkor látta először, nem tudott teljesen a főinspektor reakciójára koncentrálni, de a visítását még így is hallotta. A plafonon, a táblán, az ablakokon, de még egy két asztalon is volt egy elvarázsolt kristálygömb, amiben olyan vadul forgott a szemgolyó, mint Rémszemé. Umbridge hiába igyekezett megőrizni a „tekintélyét", szinte mindig a kristálygömbökre pislogott: ez mondjuk nem volt nehéz, hiszen bármerre nézett, mindig szembetalálta magát eggyel. Természetesen ezt sem tudta eltüntetni. Osztálytársai nem mertek nevetni, de mikor véget ért az óra, a folyosón mindenki lelkesen dicsérte meg őt az újabb csínyért. Lucy tiltakozni akart, de Harry azt mondta, hogy voltaképp a lány találta ki, ő csak felragasztott pár gömböt. De ez nem számított, a balhé híre elterjedt és emiatt a griffendélesek ismét bulit tartottak a klubhelyiségben.

A Fred és George példáján felbuzdult diákok között lelkes versengés alakult ki, hogy ki foglalja el az iskolai főzsivány megüresedett posztját Lucy mellett. Természetesen a tanárok nem tudták, hogy van egy újonnan kinevezett királynője a bajkeverésnek, de a diákok között nyílt titok volt, így mindenki Lucyt próbálta lenyűgözni és sóvárogva várták a véleményét minden egyes balhé után. Ám ezekből olyan sok volt, hogy a lány egy idő után nem is tudta, hova nézzen.

Új ajtó ide vagy oda, valakinek sikerült becsempészni egy orrontó furkászt Umbridge szobájába. Az állat fényes tárgyakat keresve csatatérré változtatta a helyiséget, még jobban összevérezve és tollassá téve azt, végül pedig rávetette magát a belépő Umbridge-re, és ujjlerágással próbálta megszerezni a főinspektor gyűrűit. A folyosókon annyira gyakorivá váltak a trágyagránátos és bűzpatronos merényletek, hogy sok diák már rutinszerűen buborékfej-bűbájt alkalmazott, mielőtt az óra végén kilépett a tanteremből. A varázs biztosította számukra a tiszta, bűzmentes levegőt, jóllehet, úgy festettek tőle, mintha gömbölyű akváriumot húztak volna a fejükre.