Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 22: Karácsony a zárt osztályon

Ezért kerülte hát Dumbledore Harry pillantását? Attól tartott, hogy Voldemort nézne vissza rá? Félt, hogy a zöld szemek egyszerre vörösbe váltanak, s a pupilla keskeny réssé szűkül?

Lucy akaratlanul a hazafelé robogó metrókocsiban ülve felidézte, hogy a bölcsek kövéért folytatott küzdelem során hogyan préselte ki magát Voldemort kígyóarca Mógus professzor fejéből. Önkéntelenül Harry tarkóját kezdte vizsgálni, de szinte azonnal el is kapta a fejét. Nem viselkedhet így a saját bátyjával! Harryvel nincs semmi baj! Nem lehet...

És az igazán borzalmas gondolat csak ezután jött. Felszínre bukott az agyában egy emlék, amitől a zsigerei kígyó módjára tekeregni kezdtek.

- Mi más kell neki, mint szövetségesek?

- Olyasmi, amit csak lopással szerezhet meg... Egy fegyverre gondolok. Olyan fegyverre, ami legutóbb nem volt a birtokában.

Harry az a fegyver, gondolta Lucy, együtt rázkódva a sötét alagútban sikló metrókocsival. Egyszerre mintha mérget pumpáltak volna az ereibe: teste átfagyott és kiverte a jeges verejték.

Harryt akarja használni Voldemort... azért járnak őrök a nyomában. Összeszorult a szíve. Hát ennek már sosem lesz vége? Harry már sehol sem lehet biztonságban Voldemorttól? A fejébe is bele tud mászni és azt tudja mutatni neki, amit akar... Harry sehol sem szabadulhat meg tőle... Teljesen ki van szolgáltatva neki...

- Jól vagy, Harry drágám? - szakította ki elmélkedéséből Mrs Weasley hangja. Az asszony Ginny előtt áthajolva nézett Harryre. - Falfehér vagy. Rosszul érzed magad?

A kórházi csapat minden tagja őt nézte. Harry hevesen megrázta fejét, és rámeredt egy biztosítótársaság hirdetésére.

- Biztos, hogy jól vagy, Harry? - kérdezte ismét Mrs Weasley, mikor már a Grimmauld tér gondozatlan gyepén lépkedtek. - Borzasztóan sápadt vagy. Aludtál délelőtt? Ha hazaértünk, feküdj le, éppen. Vacsoráig még pihenhetsz egy-két órát. Rendben van?

Harry bólintott. Mikor Mrs Weasley kinyitotta a bejárati ajtót, ő azonnal bement, a troll-lábból készített esernyőtartó mellett elhaladva végigsietett az előszobán, és felszaladt a lépcsőn Ronnal közös hálószobájukba. Lucynak esélye sem volt rá, hogy megszólítsa.

- Gyertek a szobánkba - suttogta a Frednek, George-nak és Ronnak. - Ezt meg kell beszélnünk.

A fiúk nem gondolkodtak sokat. Olyannyira nem, hogy mikor felsétáltak a lépcsőn, rögtön Lucy és Ginny szobájába nyitottak és mire maguk a lányok beértek, ők már elhelyezkedtek az ágyakon.

- Hát, ez meglepő volt - kezdte George.

- És akkor még enyhén fogalmaztál - jegyezte meg kedvetlenül Fred.

- Én nem tudom elhinni, hogy igaz - túrt bele újra és újra a hajába Ron. - Biztosan nem szállta meg őt. Ott aludt az ágyában, Lucy is látta. Dobálta magát és legalább egy percbe telt, mire fel tudtuk ébreszteni.

- Szerintem sem szállta meg őt Tudjátokki - vélekedett Ginny. - Ő mindenre emlékszik, ami történt. Mikor engem szállt meg, nekem órák estek ki az emlékezetemből.

- Lucy, nagyon csendben vagy - szólította meg a lányt Fred, mire az összes Weasley Lucy felé fordult.

- Ne haragudjatok - dörzsölte meg a szemét Lucy. - Csak... folyton érzem Harryt. Borzasztóan ideges, feldúlt és tanácstalan. Szennyezettnek érzi magát, úgy hiszi, nem lehet közöttünk, mivel Voldemort ilyen mértékben hatással van rá...

- Ezt honnan veszed? - kerekedett el Ron szeme.

- Szerintem úgy működik, mint amikor Harrynek megfájdul a sebhelye és megérzi, milyen hangulatban van Voldemort - magyarázta Lucy, de úgy érezte, mintha valaki más adná a szájába a szavakat. - Egyszerűen tudom... Az agyam egyik szegletében érzem, hogy Harry épp hogy érzi magát. Amióta pedig látomásunk volt Mr Weasleyről, szüntelenül érzem őt.