Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 32: RBF

A Griffendél kupagyőzelme olyan örömmámorral töltötte el Ront, hogy még másnap is csak a meccsről lehetett beszélni vele. Lucynak azonban feltűnt, hogy Harry és Hermione mennyire komorak, de mivel Ron újra és újra ki akarta elemezni vele a meccs részleteit, nem talált alkalmas időpontot, hogy rákérdezzen a dologra. Mivel aznap is kellemes, meleg idő volt, Harry és Hermione rávették Lucyt és Ront, hogy menjenek le velük a tóparti bükkfa alá tanulni. Lucy csak megvonta a vállát, Ron azonban nem lelkesedett túlságosan az ötletért; szemlátomást élvezte, hogy minden arrajáró griffendéles megveregeti az ő és Lucy vállát (arról nem is beszélve, hogy társaik időről időre elzengték a Weasley-dal átköltött változatát) - de végül beadta a derekát, és kijelentette, hogy tulajdonképpen neki is jólesne egy kis friss levegő.

Harry, Lucy és Hermione lepakolták könyveiket, és letelepedtek a bükkfa árnyékában. Közben tizedszer is meghallgatták Ron beszámolóját első sikeres védéséről.

- Miután beengedtem Davies lövését, gondolhatjátok, nem voltam feldobva, de... nem tudom, mikor Bradley egyszer csak felbukkant a semmiből, az ugrott be, hogy - ezt meg tudod fogni! Kábé egy másodpercem volt eldönteni, hogy merre repüljek, és úgy tűnt, hogy Bradley a jobb oldali karikát akarja megcélozni - mármint a nekem jobb oldalit, ami neki a bal oldali volt - de valamiért gyanús volt, hogy át akar verni, úgyhogy megreszkíroztam, és balra vetődtem - szóval neki jobbra - és hát... láttátok, mi történt - fejezte be szerénykedve. Közben beletúrt a hajába, hogy szélfúttának tűnjön, és körülnézett, hogy vajon a közelben tartózkodók - egy csapat pusmogó hugrabugos - hallották-e a szavait. - Aztán öt perccel később, mikor Chambers támadott... Mi van? - kérdezte Ron, miután a pillantása Harry és Lucy arcára tévedt. - Mit vigyorogtok?

- Nem vigyorgunk - felelte gyorsan Lucy, de közben összenézett Harryvel. Mindkettejüknek ugyanaz jutott eszébe: Ron ebben a percben kísértetiesen emlékeztette őket a Griffendél csapatának egy másik, hajdani játékosára, aki egykor ugyanez alatt a fa alatt, ugyanígy borzolgatta a haját.

- Csak örülünk neki, hogy győztünk - mondta Harry.

- Győztünk, bizony! - Ron élvezettel visszhangozta a boldogító szót. - Láttátok, milyen képet vágott Chang, mikor Lucy a sérülése ellenére is könnyedén elhalászta az orra elől a cikeszt?

- A mije ellenlére? - egyenesedett fel hirtelen Harry. Lucy és Ron összevonták a szemöldöküket.

- Csak telibe kapta a hátamat egy gurkó - magyarázta Lucy. - Semmi komoly, nem kell így nézned - forgatta a szemét, mikor látta, hogy Harry oda akart kúszni hozzá, hogy megvizsgálja.

- De láttátok, nem? - kérdezte Ron, tekintetét Harry és Hermione között kapkodva. - Láttátok, ahogy Lucy majdnem belecsapódott a földbe, nem?

- Mi van? - sápadt le Harry és ekkor már egy csapat kentaur se tudta volna visszatartani attól, hogy közelebbről kezdje vizsgálni Lucy arcát és kezeit, sérülés után kutatva.

- Jól vagyok, Harry - próbálta hárítani bátyja próbálkozásait Lucy, de a szíve mélyén nagyon jólesett neki, hogy Harry ennyire aggódik érte.

- Nem, Ron, nem láttuk - szólt sóhajtva Hermione. Letette a könyvet, és bocsánatkérően felnézett Ronra. - Az az igazság, hogy az egész meccsből csak Davies első gólját láttuk.

Ron gondosan felborzolt haja kissé lekókadt ettől a hírtől és hirtelen Lucy is megértette, miért nézett olyan döbbenten Harry.

- Nem néztétek meg a meccset? - kérdezte a fiú megsemmisülten. - Nem láttátok a védéseimet?

- Nem - felelte Hermione, és vigasztalóan kinyújtotta Ron felé a kezét. - De hidd el, nem rajtunk múlott. Muszáj volt elmennünk!

- Igen? - morogta vörösödő arccal Ron. - És miért volt muszáj?