Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 33: Halálos fenyegetés

- Nem kell... nem megyek... nem akarok a gyengélkedőre menni...

Dombors professzor a vizsgázók tekintetétől kísérve kivezette a motyogva tiltakozó Harryt és Lucyt a bejárati csarnokba, s most aggódva pislogott rájuk.

- Jó... jól vagyok, professzor úr... Semmi bajom - dadogta verejtékező arcát törölgetve Lucy. - Tényleg... csak elaludtam... és rosszat álmodtam...

- Én is - mondta Harry. - Nem... nem aludtunk jól az éjjel, elfáradtunk és rosszat álmodtunk...

Az öreg varázsló reszketős kézzel vállon veregette először Lucyt, majd Harryt, és együtt érzőn bólogatott.

- Hát igen, a vizsgadrukk hatása - mondta. - Előfordul az ilyesmi, fiatal barátaim. Igyatok egy kis hideg vizet, aztán ha jobban lesztek, akár vissza is jöhettek a nagyterembe. Már nincs sok idő hátra, de talán még be tudjátok fejezni az utolsó válaszotokat.

- Igen... - felelte gépiesen Harry. - Illetve nem... Köszönöm, de már... leírtam mindent, amit tudtam...

- Én is - motyogta Lucy, aki csak arra várt, hogy végre kettesben legyen Harryvel.

- Jól van, gyermekeim - bólogatott az öreg. - Akkor magamhoz veszem a dolgozatotokat, ti pedig menjetek, és feküdjetek le szépen!

- Igen, igen, megyünk - hadarta Harry. - Köszönjük, professzor úr.

Amint becsukódott a nagyterem ajtaja Dombors mögött, Harry és Lucy egymás felé fordultak és egyszerre kérdezték meg a másiktól:

- Te is láttad?

- Igen, Sirius...

- Voldemort elfogta - magyarázta Harry. - Ott vannak, ahol a fegyver is! Voldemort kényszeríteni akarja Siriust, hogy szerezze meg neki...

- El kell mondanunk a Rendnek - tördelte a kezeit Lucy. - Keressük meg McGalagonyt!

Futva elindultak felfelé a márványlépcsőn. A festményalakok rosszalló fejcsóválásától kísérve végigrohantak egy folyosón, felszaladtak egy újabb lépcsőn, és úgy lökték be a gyengélkedő kétszárnyú lengőajtaját, hogy Madam Pomfrey, aki épp valamilyen világoskék folyadékot kanalazott Montague szájába, felsikoltott ijedtében.

- Mi ütött belétek, Potter!?

- Beszélnünk kell McGalagony professzorral - zihálta Harry. - Most rögtön... nagyon sürgős!

- McGalagony professzor nincs itt - felelte szomorúan a javasasszony. - Reggel átszállították a Szent Mungóba. Négy kábító átok az ő korában? Csoda, hogy nem halt bele.

- Nincs... nincs itt? - hebegte döbbenten Lucy.

Ekkor odakint megszólalt az óra végét jelző csengő, s a nyomában felhangzott a folyosókra tóduló diákok jól ismert zsibongása.

Harry és Lucy földbe gyökerezett lábbal meredtek Madam Pomfreyre. A rémület elzsibbasztotta tagjaikat. Nem maradt senki, akinek elmondhatják, mit éltek át. Dumbledore elment, Hagrid is elmenekült, és most már a szigorú és ingerlékeny, de mindig megbízhatóan, sziklaszilárdan jelen lévő McGalagony professzorra se számíthatnak.

Madam Pomfrey bosszúsán csóválta a fejét.

- Nem csodálkozom a döbbeneteteken, Potter - szólt. - Próbálkoztak volna csak nappal! Akkor egyik se tudta volna elkábítani Minerva McGalagonyt! Alattomos orvtámadás, úgy nevezik az ilyet! Undorító... Ha nem tudnám, hogy a diákoknak szükségük van rám, azonnal felmondanék!

- Igen - motyogta Lucy, azzal megragadta Harry kezét, sarkon fordult, és kirohant a gyengélkedőből, testvérét maga után húzva.

A folyosóra érve megtorpant. Váratlanul érte a zsivaj és a tömeg. A rettegés mérges gáz módjára áradt szét a testében, megbénult tőle az agya, fogalma sem volt, mit tegyen...