Harry Potter: Vörös és Zöld volume 2

Chapter 20: Kígyószem

Hermione vasárnap reggel félméteres hóban gázolt vissza Hagrid kunyhójához. Harry, Lucy és Ron szívesen vele mentek volna, de a leküzdésre váró házi feladat-hegy miatt kénytelenek voltak klubhelyiségfogságra ítélni magukat. Legszívesebben betapasztották volna a fülüket, hogy ne hallják a befagyott tavon korcsolyázó s a lejtőn szánkázó roxfortosok vidám zsivaját. A legjobban azonban a Griffendél-torony ablakainak csapódó, távrepülésre bűvölt hógolyók zavarták őket.

- Elég! - kiáltott fel végül türelmét vesztve Ron. Dühösen felhajtotta az egyik ablakot, és kidugta rajta a fejét. - Prefektus vagyok! Ha még egy hógolyót meglátok... Au!

Gyorsan behúzta a fejét, és törölgetni kezdte arcáról a havat.

- Fred és George - morogta keserűen, miután becsapta az ablakot. - Lököttek...

Hermione ebéd előtt ért vissza Hagridtól. Vacogott, és talárja a térdéig csuromvizes volt.

- Na? - nézett rá Ron. - Megtervezted az óráit?

- Megpróbáltam - felelte fásultan a lány, és lehuppant a Lucy melletti székre. Elővette a pálcáját, és kacskaringós legyintést mutatott be vele, mire a pálca hegyéből forró levegő tört ki. Hermione talárjára irányította a meleget, s a ruha gőzölögve száradni kezdett. - Nem is volt otthon, amikor leértem. Legalább fél órája kopogtattam már, amikor kisántikált az erdőből...

Harry felmordult és Lucy sejtette, hogy miért. A Tiltott Rengeteg nyüzsgött az olyan lényektől, amelyekkel Hagrid magára haragíthatta Umbridge-et.

- Vajon mit rejteget az erdőben? Nem mondta?

- Nem. - Hermione csüggedten csóválta a fejét. - Kitartott amellett, hogy meglepetésnek szánja. Hiába magyaráztam neki, mit akar Umbridge - mintha meg se hallotta volna. Azt hajtogatta, hogy épeszű ember nem vesződik acsarkákkal, ha kimérája is lehet... Nem, nem hiszem, hogy az van neki - tette hozzá gyorsan Harry, Lucy és Ron döbbenetét látva. - Ő maga mondta, hogy képtelenség kimératojást szerezni... Kérleltem, hogy inkább Suette-Pollts tantervét kövesse, de szerintem fel se fogta, mit akarok. Nagyon fura hangulatban van, és még mindig nem hajlandó elárulni, hogy sérült meg.

A másnapi reggelinél megjelenő Hagridot nem fogadta osztatlan lelkesedés a diákok részéről. Páran, így Fred, George és Lee, kurjongattak örömükben, és hanyatt-homlok rohantak megszorongatni a vadőr lapátkezét; mások, például Parvati és Lavender, fintorogva összenéztek, és a fejüket csóválták. Az igazság az, hogy pár roxfortos jobban szerette Suette-Pollts óráit, s nem is véletlenül: tanárnőnél ugyanis az „érdekes" tanóra nem volt szükségszerűen életveszélyes is.

Harry, Lucy, Ron és Hermione kedden kicsit aggódva indultak el mély hóban Hagrid kunyhója félé. Lucy nemcsak attól félt, hogy Hagrid esetleg rosszul mutatkozik be, hanem attól is, amire Malfoytól és bandájától számíthattak a főinspektori ellenőrzés során. Ráadásul, ahogy közeledtek a kunyhóhoz, Lucy az ajtó közelében egy fekete doboz körvonalait látta kirajzolódni és azután egy pillantást se akart vetni a vadőrlakra.

Hagrid azonban - és ebből a szempontból szerencsére - egy szál magában várta tanítványait az erdő szélen. Még mindig nem volt valami jó bőrben: zúzódásai, amelyek szombat este még lilák voltak, időközben zöldessárgára színeződtek, s egyik-másik sebéből változatlanul szivárgott a vér. Lucyt ez különösen nyugtalanította. Talán olyan lény támadta meg Hagridot, aminek a mérge akadályozza a sebek gyógyulását.

A baljós kép kiegészítéseként a vadőr egy tehén vagy valami hasonló állat félbevágott tetemét tartotta a vállán.

- Ma az erdőben tartjuk az órát! - kurjantott oda vidáman a közeledő diákoknak, és fejével a fák sűrűje felé bökött. - Ott kellemesebb az idő. Meg hát a sötétet szeretik...