Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

2.

Némán vezettem anyáék háza fele, s azon gondolkodtam merre tudnék megállni egy csokor virágért, ha már hazatolom a képem, ne menjek üres kézzel. Apámnak már ott lapult a hátsó ülésen egy adag lőszer. Minden hétvégén lőni jár a barátjaival. Mások golfoznak, úsznak, sakkoznak...az én apám hobbiból lő. Hát kinek mi az ízlése. Anyu viszont kifinomult és úri nő volt, ennek következtében nehéz volt neki ajándékot adni. Parfümöt nem tudtam, mert soha nem használt egy illatot túl sokáig, ruhát sem mert azokat magának rendeli külföldről, édességet pedig nem eszik. Szóval nem tudtam mivel tudnám levenni a lábáról végül úgy döntöttem, hogy nem is akarom, kap valami kis jelképes cuccot és ennyi. Az öcsém pedig nem érdekel senkit. 

Miután leparkoltam és megvettem hozzá a jegyet, körbenéztem a környéken. Tudtam, hogy errefelé mindenféle apró kis bolt van, és egyik sem ilyen vegyes meg mindig nyitva tartó, sokkal inkább voltak kis butikok egy állandó áruval és olyan árakkal amitől még én is megforgattam a szemeim. De mivel szeretem anyát, úgy voltam vele kijár neki. Ahogy lépkedtem és nézegettem a kirakatokat, feltűnt, hogy az egyik előtt egy lány álldogál zsebre dugott kézzel s csak bámul az üveg mögé. Ruhájából szinte rögtön felismertem, hogy vele volt dolgom a délelőtt során s úgy éreztem most azonnal igazságot kell szolgáltatnom magamnak és a fejéhez vágnom felelőtlen magatartását. 

-Hé! - indultam meg felé, ujjammal már előre kalimpáltam. - Te ott! - mutattam rá, mire mintha csak szívességet tenne, felém fordult. Megálltam mellette és úgy néztem le rá, viszont mivel most egész közelről láttam, kissé meghőköltem attól, ami fogadott. Lehet, hogy a ruhái nem voltak a legújabb divat szerintiek, sőt ki tudja egyáltalán honnan szerezte őket, mikor mosta ki utoljára és lógtak rajta, mégsem keltetettek bennem ez alkalommal undort, mint korábban. Arca tiszta volt ahhoz képest, amennyire az utcán tiszta lehet egy ember, s emellett gyönyörű volt. Ha nem vesszük figyelem a körülményeit, a helyzetét...hát mondanám, hogy még nem láttam nála szebbet eddig életem során. Nagyot nyelve ráztam meg a fejem és emlékeztettem magam arra, hogy tulajdonképpen most szidni készültem őt. 

-Igen? - válaszolt halkan. Hangja kedves és kislányos volt a külsejéhez képest, bár nem voltam tisztában a korával. Minden bizonyára a szakadt göncök idősebb látszatát nyújtották, mint amennyi valójában volt. 

-Te...Te...

-Én, én. Még ha ma kinyögnéd, talán lenne kedvem meghallgatni - szólt rám, s ahhoz képest mennyire nyugodtan hangzott, annyira nagyot is ütött bennem. 

-Jó lenne, ha tisztában lennél a közlekedés szabályaival - morogtam - Tekintettel arra, hogy ma majdnem aszfaltot csináltam belőled. 

-Jó lenne, ha te tartanád be és megtanulnád, hogy mit jelent a piros lámpa - vágott vissza, azt a mindenit de megeredt a nyelve! 

-Ne mászkálj a zebrán! 

A lány felnevetett és felém fordult. Vékony volt, kicsivel alacsonyabb nálam, szinte húzta maga mögött a rajta lévő ruhákat. 

-Mit szeretnél? - kérdezte gúnyosan. - Nincs jobb dolgod este, minthogy egy utcán élővel kötözködj? Nézz magadra, te a felső rangú, aki a menő verdával járkál, aki puccos cuccba vágva magát csak úgy besétálhat ezek közül bármelyik üzletbe - mutatott körbe az utcán. - Miért is áll le beszélni egy olyannal mint én? Árad belőled az undor, szerinted nem tanultam meg észrevenni rajtatok? Mi bajt okoztam neked, hogy most kedved támadt idejönni, csak úgy rám szállni és megmondani nekem, hogy hol sétáljak? Miért? A zebra csak azoknak van, akiknek házuk is van? Talán félsz hogy bemocskolom az utat amire amúgy te csak a kocsid kerekével mész rá? 

Döbbenten álltam vele szemben s hallgattam csendben, ahogyan a kis lány velem szemben kifakad. Komolyan nem gondoltam, hogy ilyen szinten fog majd visszaszólni nekem és ilyen válogatott szókinccsel, finoman küld el melegebb éghajlatra. 

-Menj a francba! - vágtam oda az első dolgot, ami az eszembe jutott s bár éreztem, hogy ez erős lesz, nem tudtam már megállítani magam. Annyira dühös voltam és annyira zavart, hogy igaza van, hogy úgy döntöttem nem hagyom nyerni velem szemben. 

-Máshova úgysem tudok - vont vállat én pedig kezdtem felszívni magam azon, hogy úgy néz ki végig övé lesz az utolsó szó. 

-Talán ha dolgoznál, nem lennél ilyen helyzetben. Akkor lenne pénzed és lenne egy kis kartonod amibe hazamehetsz. 

Összeszorított szájjal nézett rám, miközben keresztbe tette maga előtt a karjait. 

-Mit tudsz te rólam? - pillantott rám dühösen. - Milyen alapon jössz ide és vádolsz meg ilyenekkel, milyen alapon szólsz be nekem ismeretlenül, csak azért mert nincs semmim? 

-Nem vagy azért nincstelen, ahogy látom pofád az van. Jó nagy. - mosolyodtam el, hiszen erre mit tudna mondani? 

-Te legalább annyira szegény vagy, mint én - közölte, én pedig kerek szemekkel néztem rá. - Lehet bármennyi fizikai javad, ha érzelmileg és emberileg egy nulla vagy. 

Azzal fogta magát és otthagyott. Egy nap alatt kétszer is egyedül hagyott, fortyogni magamban, miután kihúzta nálam a gyufát. Fújtatva léptem be az egyik virágboltba, hogy vegyek anyának valamit aztán elmehessek végre innen, abban a reményben, hogy többet nem találkozom vele.