Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

7.

A lány mosolyogva nézett rám, félredöntött fejjel, mintha csak elgondolkodna a hallottakon, viszont válasza a kérdésemre egyszerre döbbentett meg és töltött el értetlenséggel. 

-Nem - közölte egyszerűen, majd mindenféle magyarázat vagy szó nélkül hátat fordított nekem, s otthagyott. Elkerekedett szemekkel néztem utána, több okból kifolyólag sem tetszett a válasza. Egyrészt, én Kim Seok Jin vagyok. Nincs olyan lény ezen a Földön, aki ellent mer mondani nekem, vagy egyáltalán eszébe jut, hiszen majdnem, hogy könyörögni kell azért, hogy egyáltalán ránézzek valakire, ebből következik, hogy nem vagyok hozzászokva ahhoz, ha lepattintanak. Ez a nő pedig folyamatosan csak ezt csinálta. Másrészt pedig, hogy kerek legyen a magyarázatom, ki az a címeres ökör, aki egy ilyen ajánlatra nemet mond? 

Semmije nem volt, ha a földi javakat nézzük. Még egy kis csomagja sem, amit cipelt volna magával. Hideg volt, rajta pedig nem a legtrendibb bunda díszelgett, nem beszélve arról, hogy ki tudja mikor evett vagy akár ivott utoljára, s ez nagyon le tudja gyengíteni az embert. 

-Hé, várj már! - futottam utána hirtelen, majd a karját megragadva magam felé fordítottam. Kirázott a hideg, ahogyan hozzáértem, hiszen teljesen ki volt már hűlve, nem beszélve arról, hogy betegesen vékony volt a kéz, amit éppen fogtam. - Nem értelek. 

-Pedig szerintem elég világos voltam. 

-Odavágtad, hogy nem! Ez nem megfelelő magyarázat! 

-Dehogynem. Rövid, határozott és őszinte. 

-És mindemellett idióta is! - csattantam fel hirtelen. - Nézd, te tényleg nem fogtad fel, hogy mit kínáltam neked? 

-De igen. És nem tagadom le, nagyon jól is hangzott. 

-Akkor meg mi bajod van neked? - veszítettem el a türelmem, egyszerűen majd megőrültem attól, hogy nem vagyok képes megszerezni valamit vagy valakit magamnak. 

-Oké, akkor elmagyarázom részletesen, jól nyisd ki azt a lapát füled - nézett rám, mire elengedtem magam mellett a sértését. - Nem vagyok hajlandó segíteni neked, még akkor sem, ha ennél jobb ajánlatot soha nem hallottam. Nem vagyok pénzért vagy ruháért megvehető, a büszkeségem nem adom el egy falat kenyérért. 

-De megdolgoznál érte - érveltem, szerintem logikusan. - Játszanád a szerepet és cserébe kapnád, nem adományt ajánlottam. 

-Lehet, de te nem érted, úgy látszik emberileg sötét vagy, mint egy vakond alagútja. Nem az a bajom, hogy ajánlottál valamit, hanem az, hogy miért ajánlottad. Önző érdekek vezéreltek, kell neked valaki, aki kihúz téged a szorult helyzetből. Alap járatban soha nem gondoltál volna rám vagy arra, hogy tényleg adj valamit. Nincs igazam? - vonta fel a szemöldökét, mire kínosan lesütöttem a szemem. - Látom felfogtad. Nem segítek valakinek, aki a markában tarthat vagy akár később hátba döfhet. Nincs szükségem arra, hogy utána ki tudja meddig hallgassam, mennyi mindent adtál, vagy hogy mennyi mindent köszönhetek neked. 

-Sajnálom - néztem a szemébe, mert mást nem tudtam mondani. Igaza volt, ha most nem lenne szükségem gyorsan valakire, aki talán el tudja hitetni anyámékkal, hogy minden rendben van a szerelmi életemmel, akkor nem is álltam volna meg hozzá csak úgy. 

-Sok sikert az akciódhoz - intett kissé szomorkásan s már indult volna el, ki tudja hanyadjára, mikor utána szóltam.

-És ha azt mondom, hogy te voltál a legelső, aki eszembe jutott? 

Megállt a lépkedésben és a válla fölött visszanézett rám. Kérdő tekintete az enyémbe fúródott, ahogyan gondolkodott a szavaimon. 

-Te voltál az első, akit alkalmasnak gondoltam a feladatra. 

-Miért? 

-Mert mióta először megláttalak másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy ki vagy te és mit kell tennem ahhoz, hogy lerángassam rólad ezt a kemény maszkodat. Nem vagy könnyű eset és ez tetszik. 

A lány összefonta a két karját a mellkasa előtt s lassacskán visszalépkedett hozzám. Szívem megdobbant, ahogyan eszembe jutott, talán most beadja majd a derekát, talán részese akar lenni majd ennek a kalandnak, talán segít helyrehozni az életem. 

-Nehéz dolgod lesz - pillantott fel rám, kijelentését pedig egy széles vigyorral nyugtáztam. - És ha csak egy hibát vétesz, ha csak egyszer bántasz meg még egy alkalommal, nem köszönöd meg a napot, mikor a házadba vittél. - ingatta meg a fejét alig láthatóan. 

-Áll az alku - mosolyodtam el, majd elindultam vissza az autóm felé, ő pedig szó nélkül követett. Mikor odaértünk, kinyitottam neki az ajtót, amitől kicsit megrettentem, mert a saját anyám sem tisztelem meg ennyire, majd sietve beszálltam mellé s már indítottam volna el a motort, mikor elkapta a kezem. 

-Egy valamit viszont szögezzünk le - nézett rám óvatosan. - Ez az egész csak egy színjáték. Semmi több, addig csinálom, míg nem találsz valakit, aki végleg melletted marad. Ne képzelj bele többet, ne várj el tőlem többet mert felesleges. Nem fogunk soha komolyan szerelembe esni. 

-Rendben - bólintottam, mert a szívem mélyén egyetértettem vele, bármennyire is érdekes és bonyolult teremtés, nem nekem való. - Nos, mi a neve a kedves "menyasszonyomnak"? 

-Haeun - válaszolt kurtán és kinézett az ablakon. Alig láthatóan elmosolyodtam, legalább a neve szép. Pont úgy, mint ő maga. 

------------------------------------

Ismét olvasható a Románc a sötétben folytatása <3