Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

9.

Nem tudtam aznap este elaludni. Némán álltam Haeun szobájának ajtajában és néztem, ahogyan alszik. A sajnálat keveredett az öröm érzésével bennem, hiszen tudtam, milyen háttér áll mögötte, mennyit kellett küzdenie azért, hogy minden egyes nap túléljen, s mit érez, amiért olyan valakinek a segítségére szorul, mint én. Ugyanakkor örültem, hogy az életben egyszer képes voltam észrevenni valaki nehézségét, valakinek tudtam nyújtani a kezem és adni valamit, ami korábban nem volt jellemző rám. Sosem foglalkoztam másokkal, ha kellett átgázoltam bárkin a saját sikerem érdekében, éppen ez juttatott el engem a csúcsra. Minden lépcsőfokot megmásztam, ezért ott voltam, ahol kellett. Minden és mindenki fölött. 

Azt akartam, hogy velem tartson. Olyan embernek tűnt, aki megérdemli a jobb életet, valahol magamban éreztem, hogy több ő egy hajléktalan lánynál. Szerettem volna megadni neki mindent, amit lehetett, segítséget, anyagiakat, de azzal is tisztában voltam, hogy nehéz eset, sokszor kell neki kínálni dolgokat, mire elfogadja. Ha egyáltalán elfogadja tőlem. 

-Meddig fogsz még bámulni? Idegesít - szólalt meg hirtelen, mire meglepetten ellöktem magam az ajtófélfától és beléptem a szobába. Az éjjeli lámpát felkapcsolva láttam, hogy szemei nyitottak teljesen, mintha el sem aludt volna és kissé mogorván néz rám. - Ha ilyen ijesztő szokásaid vannak, most jelezd előre, hogy tudjam zárni magamra az ajtókat. 

-Nincs rá szükség, nem vagyok kukkoló - ráztam meg a fejem és közelebb lépkedtem. - Leülhetek? - mutattam a matracra. 

-Ahogy akarod - vont vállat. - A te ágyad. 

-Igen, de most te használod. Most a tied, ha szeretnéd magadra hagylak. 

-Nem fontos. Nem tudok aludni. 

-Baj van? Kérsz valamit? Valami zavar? 

Haeun felült az ágyban és felhúzta a térdeit. Állát rátette, úgy nézett rám. 

-Nem, csak....régen nem aludtam ágyban. És melegben. Meg kell ismét szoknom - pillantott félre, arcát elöntötte egy enyhe pír, mintha csak szégyellte volna mivoltát. 

-Akkor ideje ismét megszoknod. Addig maradsz, ameddig szeretnél - mosolyodtam el halványan. 

-Meglátjuk - nézett rám kifejezéstelen arccal. - Mit keresel itt? Késő van. 

-Csak gondolkodtam. Kérdezni akarok valamit. 

-Kérdezz. 

-De ha nem akarsz válaszolni, nem muszáj. Nyugodtan mondd meg. 

-Még szép. Nem lelkizni jöttem, hanem színészkedni, a kettő nem függ össze. 

-Ezt nekem lesz nehéz megszoknom - nevettem el magam hirtelen. - Nem hiszlek el, hogy neked mindenre van válaszod. Sosem szoktak nekem ellent mondani. 

-Akkor barátkozz meg a gondolattal. Mit akartál kérdezni? 

-Hogy hogy jutottál el ide - böktem ki gondolkodás nélkül ami az agyam foglalkoztatta. - Hogy miért élsz az utcán. Gondolom nem oda születtél, valamiért nem tűnsz olyannak. Talpraesett vagy, beszédes, szarkasztikus és okos. Nagyon okos és frappáns. Ez pedig tetszik. 

-Bár feleslegesnek tartom a seggnyalást, köszönöm a bókokat - bólintott és feljebb ült az ágyon. - Nem, nem születtem az utcára, s ha elhiszed, ha nem, jobb családba születtem bele, mint te. De mint biztos hallottál róla, jó embert megrontanak rossz társaságok. Engem is megrontottak, ezért jutottam ide. Ennyit az én életemről, röviden és tömören. Olyanokat tettem és mondtam, amiket nem kellett volna. Emiatt pedig megütöttem a bokám. A meglátásod pedig az eszem illetően igaz, okos vagyok,  nem fogom tagadni. Okosabb vagyok, mint hinnéd, ahogyan tanultabb is. De mint mondtam, elestem korábbi életemtől és jelenleg ezt járom. Nem szépítem, minden az én hibám, de nincs mit tennem, büszkébb vagyok annál, minthogy visszaforduljak. Elégedett vagy? 

Konkrétan megszólalni sem tudtam, csak bámultam rá, mint aki megnémult. Nem ilyen válaszra számítottam, nem gondoltam volna, hogy ennyire nyitott és őszinte lesz, és ennyire kegyetlenül hatásosak lesznek a szavai. Nem tudtam róla semmit, de éreztem a legkörében, tisztelni való személy. Bizony kevésre tartottam, pedig nem lett volna szabad. Elképesztően tanulságos egy lány, az szent. 

-Tudom, erre nem lehet mit mondani. De hát ez van, én már csak így állítom el mások lélegzetét. Még valamit szeretnél tudni, vagy aludhatok? 

-Készítsd el magad holnapra - válaszoltam halkan, mikor magamhoz tértem a kisebb sokkból. - Mert elviszlek vásárolni és egy kicsit átalakítani a külsőd. 

-Mi a problémád velem? 

-Gondolom te sem hitted el, hogy így mutatkozhatsz mellettem - mutattam végig rajta. - A hajaddal és a körmeiddel kezdeni kell valamit, ruhákat és cipőket pedig természetesen venni kell neked. Holnap ezzel fogunk foglalkozni. Remélem nem bánod. 

-Nem - rázta meg a fejét. - De vigyázz arra, hogy beszélsz rólam és hozzám. Kérlek, ne mutogass rám ilyen stílusban, nem valami állatkerti lény vagyok, akit éppen tanulmányozol. Ugyanolyan ember vagyok mint te, én tisztellek ezért elvárom, hogy te is megbecsülj, főleg mert részt veszek a kis játékodban. És nem lesz szükség megváltoztatni a külsőm, mert nincs vele semmi baj. Nem leszek mű a kedvedért, sem pedig azért, hogy jobban mutassak melletted. Én megszoktam a rossz életet, ha ezután vissza kell mennem az utcára, túlélem. Neked van szükséged rám, nem pedig fordítva. Így gondolkodj. Most pedig alszom, jó éjszakát - húzta hirtelen magára a takarót és nekem hátat fordítva, egyszerűen lefeküdt. 

Egy darabig még üldögéltem az ágyán, majd hallottam, hogy lassan lélegezni kezd, jelezve, hogy elaludt. Csendben néztem, majd úgy döntöttem hagyom, hogy pihenjen, nem akartam felkelteni még egy alkalommal. Szavai viszont visszhangként csengtek fülemben, apró mosolyra késztetve a szám. Csodás egy lány, tele meglepetéssel és úgy néz ki, kalanddal. 

----------------------------------------

Sziasztoook ^^

Kényszerpihenőm következtében(amire nem számítottam, de muszáj) van időm arra, hogy végre veletek foglalkozzak és kreáljam a részeket. Remélem sikerül egy kicsit boldoggá tennem titeket! <3