Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

25.

Körmömmel az asztalon kopogtattam, miközben a papírokat olvastam át. Mivel fejben egyáltalán nem voltam jelen, talán már vagy ötödjére futtattam végig szemeim a sorokon, de semmi sem maradt meg a fejemben normálisan. Mit tudnék tenni, hogy tudnám a lány rávenni arra, hogy ne menjen el? Mármint, ha elhagy, akkor egyikőnknek sem lesz jobb élete. Nekem szembe kell néznem a ténnyel, hogy az még okés, hogy igazából nincs senkim. De a szüleim rám fognak szállni, nemcsak mert hazudtam, azért is, mert az utcáról szedtem fel a barátnőmet. Aztán biztos, hogy ezért a húzásért kivágnának jelenlegi pozíciómból és hogy biztosítsák az unokát, megint a nyakamba pakolnák ezt a japán anyaszomorítót, mondván mennyire fontos, hogy mindenáron szerelmes legyek. Ami mellékes, hogy Yuna soha nem fogja a szerelmem kiérdemelni, ezt valahogy mindenki figyelmen kívül hagyja. Csapdában éreztem magamat, amiből az egyetlen kiút Haeun volt s most rendesen rezgett a léc alattam. Emellett, neki sem érte volna meg hátrahagyni azt, amit eddig adtam neki, hiszen nálam mindene megvolt, amiről az utcán csak álmodna. 

Az ajtó hirtelen kinyílt, megzavarva morfondírozásomban. Yuna lépett be, tőle szokatlan módon. Egy halk köszönés után bezárta maga mögött az ajtót. Ruhája egyáltalán nem volt olyan, mint korábban. Melleit takarta, nem akarta folyamatosan a képembe tolni, s kivételesen kosztumnadrág volt rajta. Haja felkontyolva, csak pár tincs lógott ki, egész esztétikus látvány volt, önmagához képest. 

-Ez a két szerződés már csak a te aláírásodra vár, a másik fél rendben van - csúsztatott elém két papírt, majd előrehajolt a hatalmas mappához, amit az asztalomra tett le. - Ezek a legújabb megrendelések, ha szeretnéd átnézheted, de ha nem érdekel, akkor én is meg tudom őket rendelni. Háromkor megbeszélés, fél öttől bemutató egy új termékről. Ebédet rendeljek? - kérdezte a szemembe nézve. Furcsán méregettem, ami neki is feltűnt. - Talán van valami probléma? - kérdezte, hangneme nem volt megszokott. Úgy viselkedett velem, mint mindegyik más alkalmazottam. 

-Mi van veled? - kérdeztem letéve kezemből a papírokat. - Ki vagy fordulva önmagadból. 

-Csak nem érzem jól magam - vont vállat. 

-Mi bajod van? Beteg vagy? 

-Nem - válaszolt halkan, s elfordította a fejét. Nem tetszett, ahogyan előttem állt. Olyan érzést keltett, mintha a jó kislány kiállásával próbálná meg elnyerni tetszésemet. 

-Akkor? Mit titkolsz? - kérdeztem, kissé elegem lett ebből a titkolózósdiból. 

-Felmondok - húzott elő egy papírt a mappa aljáról és levágta elém. Megdöbbenve néztem a papírt, amin tényleg a felmondása szerepelt, anyám által jóváhagyva. Már csak az én aláírásomra várt az egész folyamat. 

-Mire fel ez a hirtelen változás? - kérdeztem unottan. - Most, hogy végre kezded összeszedni magad, nem úgy jársz be dolgozni, mint akit megtépett egy falka kutya, tudod mit kell tenned és úgy-ahogy de jól is csinálod, mégis miért akarnál elmenni? 

-Mert nem érdemled meg a munkám - közölte semleges stílusban, amitől pillanatok alatt felszívtam magamat. Tenyerem hatalmasat csattant az asztalon, ahogyan levágtam kezeim és felemelkedtem, hogy egy magasságban lehessek körülbelül vele. 

-Hogy mondod? - vontam fel a szemöldököm. - Mi az, hogy ÉN nem érdemlem meg a munkád? Te nem érdemled meg, hogy itt dolgozz! Nem elég, hogy lusta vagy, nem hajlandó a tanulásra és fejlődésre, folyamatosan kikezdesz velem, a menyasszonyom inzultálod, engedély nélkül besétálsz a házamba, úgy öltözködsz, amit egy útszéli megirigyel és még én érezzem magam szomorúan, amiért elmész? Ez életem legszebb napja! Helyes, menj el messzire, pillanatok alatt találok helyetted mást, sőt, visszaveszem azt, akit miattad küldtek el! - kaptam egy toll után, hogy aláírjam a papírt. Yuna nem szólt semmit, csak végignézte ahogyan aláfirkantom a kijelölt helyet, majd elkapta a lapot és összeszorított szájjal nézett rám. 

-Haeun nem sokáig lesz melletted - szólalt meg hirtelen, mire felkaptam a fejem. Dühösen méregettem fel s alá, nem tetszett, hogy milyen magabiztossággal beszél arról, meddig is fog tartani a kapcsolatom. 

-Ez nem a te dolgod - hessegettem el. - Nem mintha rád tartozna, de igen jól megvagyunk egymással. Szeretjük egymást, nem sok mindent tehetsz ez ellen - húztam ki magam büszkén, de Yuna tekintete, őszintén szólva, megijesztett. Tudtam, valamit rejteget, valamit tud amit nem kellene, de nem mondta volna meg, mégis mitől olyan biztos abban, hogy Haeun és én szakítani fogunk. 

-Én nem is akarok tenni ellene semmit - emelte fel a kezét, miközben hátrálni kezdett az ajtó fele. Halkan fellélegeztem, ahogyan végre kezdett eltűnni a szemem előtt, mikor megtorpant. - De nem tudom, anyukád mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy a gazdag, sármos kisfia, aki most olyan rohadt boldog, szerelmes meg minden kínja, egy olyan lányt tart a házában s támogat, akinek az ég világon semmije nincs, tekintettel arra, hogy hajléktalan - közölte gonosz mosollyal az arcán. A levegő bennem akadt, Yuna pontosan tudta, hogy minden csak színjáték volt, Haeun az utcáról jött, s tudta, ha ezt a szüleim is megtudják, mindenkinek lőttek. - Ne akard, hogy járjon a szám. 

-Mit akarsz? - sziszegtem dühösen. 

-Szexet - suttogta érzékien, bár inkább hatott nevetségesnek összeszűkült szeme és csücsörítő ajka. - Ha nem leszek a titkárnőd többé, hadd legyek háremed egyik tagja. Tudom, milyen múlt van mögötted, én igazán ráférek a listádra.

-Kizárt - ráztam meg a fejem. - Undorító vagy és szánalmas. Bottal sem piszkálnálak meg, nemhogy még ágyba is bújjak veled. 

-A te döntésed. Egy szavamba kerül, és a csajod repül, veled együtt - kacsintott, majd kiment. Dühömben és tehetetlenségemben csak megfogtam az első tárgyat, ami a kezem ügyébe került, majd nekivágtam az ajtónak, aminek üvege apró darabokra törve hullott ki a keretből. 

Mi a fenét csinálok most?