Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

4.

Nem számít, hogy hány éves az ember. Lehetsz tinédzser, lehetsz felnőtt férfi, aki egy vállalatot vezet, az anyád akkor is az anyád marad és nem fogja érdekelni a szabad akaratod. Ha ő azt mondja, hogy vigyél haza valakit, akit amúgy nem szeretnél, meg kell tenned, mert te húzod a rövidebbet. 

-Remélem jól érezted magad. - intett anya a mellettem álló japán hölgynek, akivel elviekben ki kellene jönnöm, mert együtt fogunk dolgozni ki tudja meddig. A lelkem mélyén egyáltalán nem voltam boldog a helyzetet illetően, s kicsit sandán méregettem a lányt, mert a tudat, hogy a nyakamra lett kényszerítve és semmit nem tudok tenni ellene kicsit ellenszenvessé tette. Nem tehettem róla, de valahol bennem volt a tudat, hogy senki nem fogott fegyvert a fejéhez, önállóan fogadta el az ajánlatot, ez pedig zavart. Ki adja oda magát egy ismeretlennek? 

-Hol laksz? - sóhajtottam és ránéztem. Mosolyogva állt mellettem, miközben kivette a telefonját a táskából s megnézte a címet. - Ebben a hotelben. 

-Nem tudtad magadtól, hogy merre laksz? - vontam fel a szemöldököm. 

-Nem, mert mától kezdve lakom itt. - bökött a kijelzőre. - Anyukádék itt vettek ki nekem egy szobát. 

-Mi? Minek? - torpantam meg dühösen. Miért is fizetünk mi egy idegennek szállást, mikor amúgy van hol laknia? 

-Mert eredetileg a város másik végében lakom. Ez a szálloda közel van a céghez, így egyszerűbben odajutok majd. - vont vállat, én pedig fújtatva mentem előre, meg sem vártam csak beültem az autóba. Sietve pattant be mellém, majd miután megvártam, hogy ő is bekösse magát, elindultunk. 

Egész úton egy szót sem szóltam, csak csendben vezettem és gondolkodtam magamban. Amennyire hálás voltam belül a szüleimnek, amiért még mindig a szívükön viselik a sorsom, legalább annyira voltam csalódott, amiért helyettem döntenek ilyenről. Leparkolva a bejárat elé, Yuna felé sem fordulva vártam, hogy kiszálljon és végre mehessek a dolgomra, de ő meg sem mozdult mellettem. Érezve magamon a tekintetét felé fordultam és kérdőn néztem rá, várva arra, vajon mit szeretne. 

-Miért érzem úgy, hogy nem kedvelsz? - kérdezte, mire vállat vontam. 

-Talán mert nem kedvellek. - néztem rá és elmosolyodtam. - Jók a megérzéseid, ez egy plusz pont lesz a továbbiakban. 

-Nem értelek. - mondta és kicsatolva az övet, teljes testtel felém fordult. - Ma találkoztunk először. Egy szót sem váltottunk egész este, levegőnek néztél, míg rajtad kívül mindenki próbált velem kedves lenni, vagy pár szót váltani. És most pedig úgy hoztál haza, mintha a fogad húzták volna közben. Miért? 

-Ahogyan említetted, ma találkoztunk először. Akkor miért várod el tőlem, hogy úgy viselkedjek veled, mint egy ezeréves baráttal? Fáradt vagyok, kimerült. Eljövök, meglátogatom a családom, erre ott talállak téged, aki egyik pillanatról a másikra az asszisztensem lett. Lehet, hogy a többiek nyitnak mások felé és az első pillanattól fogva lakást bérelnek nekik és úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, de én nem ilyen vagyok. Az én bizalmam ki kell érdemelni, majd ha megdolgoztál érte és bizonyítottad, hogy alkalmas vagy erre az egészre, akkor majd tárgyalunk. 

-Az a bajod, hogy több vagyok, mint egy asszisztens? - mosolyodott el hirtelen, ettől pedig elnevettem magam. 

-Nekem nem. - válaszoltam csípőből. - Viszont, ha tényleg szeretnéd, hogy rendesen nézzek rád, talán ne lopd az időmet, kezdj el foglalkozni a teendőiddel és találkozunk holnap nyolckor. Reggel. - néztem rá kifejezéstelenül, mire bólintott egyet és kiszállt az autóból. Azért megvártam, hogy bemenjen, majd miután nem láttam többet a közeli bár felé vettem az irányt. Direkt nem ittam apámmal, úgy akartam, hogy legalább ennyi magányt meghagyok magamnak, majd leparkolva a többi autó mellé, a bejárat felé vettem az irányt, mikor megpillantottam valakit. Félmosolyra húzódott a szám, miközben zsebre vágtam a kezem és elindultam a lány fele. Úgy gondoltam a mai nap után egy utolsó oltás még jár nekem s már készültem is valami frappánssal előállni, mikor megtorpantam mert láttam, hogy nem egyedül van. Valakivel beszélgetett, a hang alapján egy férfival, akit egy kifelé nyíló ajtó eltakart, így nem láttam belőle semmit. Viszont azt tisztán kivettem, hogy egy köteg pénzt ad a lánynak, aki elfogadja azt. 

-Köszönöm szépen. - mondta a férfi. - Nagyon ügyes voltál. Remélem számíthatok rád máskor is. 

-Nekem volt egy öröm. - mosolyodott el a lány, amire a szemöldököm elveszett a hajamban. Hihetetlen, és én még sajnáltam, amiért nincs semmije....méghogy nincs semmije, dehogynincs, két irányba álló lábai terpeszben...

Az ajtó becsukódott, mire ő felém fordult és megtorpant. Azt hittem valami szégyent vagy zavart látok majd átsuhanni az arcán, de nem. Komótosan eltette a pénzt a táskájába, ami olyan koszos volt, hogy magától is megállt  majd unottan a szemembe nézett. 

-Mit vétettem, hogy harmadjára sújt le rám az ég. - morogta, mire hitetlenül elnevettem magam. 

-Te aztán nem vagy semmi. - néztem végig rajta lesajnálóan. - Rafináltabb vagy mint gondoltam. Hány ártatlan férfi vette be a hajléktalan történetedet? 

-Parancsolsz? - nézett rám tátott szájjal, mire dühösen bólintottam. 

-Igen, jól hallottad. Látom, milyen kis üzleted van neked, vajon mennyit kell fizetnem, hogy nekem is adj valamit? 

A lány nem szólt semmit, csak nézett rám döbbenten s éreztem, kicsit elvetettem a súlykot. Némán álltam vele szemben s vártam, mi lesz mikor könnyeket láttam csillanni a szemében. 

-Te. - törölte meg a szemét. - Te most...most prostinak neveztél burkoltan? - kérdezte halkan, mégis tisztán hallottam. 

-Én...

-Nem hiszlek el. - rázta meg a fejét és hátrált egyet. - Komolyan, ti, gazdag himsoviniszta nyomorultak, úgy néztek ránk mint valami foltra a társadalomban. Mit tudsz te rólam? - vágta oda, mire nem tudtam mit válaszolni neki. - Harmadjára sértegetsz a mai napon, nem volt még elég? Mit csináltam, hogy pont engem néztél ki magadnak? Az még oké, hogy a külsőmet piszkálod, de hogy meg merd kérdőjelezni a méltóságomat? A testem? Szerinted addig süllyedtem, hogy pénzért hálok? Szemét - sírta el magát és elfutott a másik irányba. A számat rágva néztem utána, majd idegesen a hajamba túrtam és bevágtam a bár ajtaját. 

Nem tudom, mi van velem. Nem szoktam magamon kívül senkivel sem foglalkozni. Sem azzal, mit csinál, mit nem csinál. És most, ezt a lányt valamiért ösztönösen bántottam meg, mintha csak azért tettem volna, hogy addig is szóval tarthassam. Mintha belül valahol jól szórakoztam volna azon, hogy a helyzete ellenére sem olyan elesett és szerencsétlen mint gondolnánk. 

-Mit adhatok? - nézett rám a pultos, miközben eltörölt egy poharat. 

-Egy sört. - mondtam, majd megvonva a vállam utána szóltam. - Legyen inkább kettő! 

-Nem gondolod, hogy ez sok lesz? - szólalt meg mellettem egy lány, mire felé fordulva megnéztem magamnak. Fehér ruhája combközépig ért, dekoltázsa kicsit sem vonzotta a szemeket. Előrehajolt, úgy támaszkodott a pulton, viszont most félig felém fordult, haja pedig a derekáig ért, ahogyan kiengedte hosszú egyenes loboncát. 

-Elbírom. - legyintettem, mire a lány közelebb csúszott hozzám s ajkába harapva nézett rám. 

-Felpörget majd annyira, hogy engem lefárassz? - kérdezte s egy ideig pislogás nélkül meredtem rá. Megfogva az egyik poharam egy húzásra megittam ami benne van, s gondolva egyet megittam a másikat is. A mellettem álló mosolyogva figyelte, ahogyan leküzdöm a két korsó alkoholt, majd mutatóujjával közelebb hívott magához. - Na? 

-Egye fene. - csaptam egyet a hátsójára, mire nevetve felkapta a táskáját és a nyakkendőmbe kapaszkodva elkezdett húzni az ajtó fele. Még időben tettem le a csapos elé egy szép kis összeget, majd követtem a lányt aki a kocsimig húzott, majd elmagyarázta hogyan jutunk el hozzá.