Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

13.

-Yuna, légy oly kedves és hozz nekünk a konyhából még pár üdítőt - hessegette el anyám a lányt a kanapéról, aki bár felháborodva tátotta el a száját, nem mert ellenszegülni a szüleimnek, némán felállt és gyilkos pillantást vetve Haeun fele, kiment a helységből. 

-Nincs szükség ilyesmire, csak szeretnénk hamar túllenni ezen az estén - próbáltam meg kimenteni őt a szorult helyzetből, de anyám csak szúrós szemekkel nézett rám. 

-Te ott hallgass! - szisszent fel dühösen - Nehogy már elvedd ezt a csodást alkalmat tőlem. Ez az első, hogy magadtól nőt hozol haza és képes vagy megfosztani engem ettől az élménytől? Te szívtelen! - legyintett és ismét Haeun fele fordult, aki meglepően ügyesen kezelte a lelkesedő idősebbet és örömmel, mosolyogva válaszolt minden kérdésre, amit csak elé vágtak. 

-És akkor mi van a családoddal? Mesélj róluk, milyen a háttered? 

-Nem tartom a kapcsolatot a szüleimmel egy ideje - válaszolt halkan, én pedig bár azonnal láttam rajta, hogy kényes téma felett tapogatózunk, nem mertem megszólalni, mert felnőtt férfi ide vagy oda, anyámtól még mindig félek. 

-És te magad? Mivel foglalkozol jelenleg? 

-Én... - pillantott rám, tanácsot kérve a szemeivel. - Én...

-Ő most nekem dolgozik - vágtam rá gondolkodás nélkül. - Nekem dolgozik. Nálam. Otthon. Főz, most, takarít, rendbe teszi a házat....mint egy kamu feleség! - nevettem fel nehézkesen, szégyellve magamat, amiért csak egy ilyen nevetséges magyarázatra futotta. 

-Igen. Így ismerkedtünk meg. Neki dolgozom. Mert most éppen halasztok az egyetemen - közölte lazán, mire elkerekedett szemekkel bámultam rá. Értem én, hogy jól játszik, de azért ilyen hazugságokra nincsen szükség, mert csak magunkat fogjuk nyakig bekeverni a szarba. 

-Mit...

-Ez egy vacsora, nem vallatás - álltam fel hirtelen, magammal húzva Haeunt is. - Taehyung is hamarosan megérkezik, gondolom ő is kifaggatja még arról is, milyen színű bugyi van rajta, elég mára ennyi belőletek neki. Úgyis fogtok még találkozni - legyintettem, és kifelé indultam, az udvarra, mikor Yuna jött velünk szembe, kezében egy tálca a rendelt italokkal. 

-Hova mentek? - kérdezte. - Most hoztam meg...

-Akkor fordulj vele vissza, vagy vedelj. Bánom is én - vontam vállat és kinyitottam a hátsó ajtót, majd magam elé engedve Haeunt majdnem hogy kilöktem őt rajta. 

-Na idefigyelj, te engem ilyen stílusban ne taszigálj sehova, mert leszedem a karod és feldugom a seggedbe, majd akkor lesz mit lökdösnöd! Mit képzelsz - csattant fel azonnal, de megelőztem s tenyerem a szájára tapasztva, vészesen közelről néztem rá. 

-Most szépen befogod és rám figyelsz - suttogtam, hogy bent senki ne hallja. - Légyszíves a szüleim előtt vetkőzd le az amazon éned és tisztelj meg, hadd lehessek férfi melletted, olyan mintha te vinnéd kettőnk közül a nadrágot. Másrészt, én értem, hogy hihető akarsz lenni, de olyat kamuzni, hogy te tanulsz....

-Mi? - vonta fel a szemöldökét, majd egy határozott mozdulattal lefejtette magáról a kezem. - Te most azzal vádolsz, hogy hazudtam? 

-Hát mert nem? - kérdeztem éretlenül. - Mást sem csinálunk egész este! 

-Te! - csattant fel. - Én viszont őszinte voltam! Nem beszélek a családommal, mióta ebben a helyzetben vagyok, s az egyetemet is otthagytam, pont emiatt! Te szemét dög, én igenis keményen tanultam, míg volt rá alkalmam! Tudod mennyire vagyok a doktori címtől? - kérdezte olyan dühvel a hangjában, amilyen még nem hallottam tőle, pedig megtapasztaltam már nála  a harag ötven árnyalatát. Elképedve meredtem alacsony kis lényére, miközben magamban dolgoztam fel a hallottakat. 

-Én....

-Te. te! Háromszor több eszem van, mint neked! Még a lábujjam is okosabb nálad, akkor miért is ítélkezel és nézel le állandóan? 

-Én...

-Jól figyelj rám Seokjin. Már nyakig a szarban vagy, és egyre jobban csúszol lefele. Az egyetlen ember aki hajlandó neked segíteni én vagyok. Tekintettel arra, hogy nekem ebből az egészből hú de sok hasznom nincs, én a helyedben nem játszanék a tűzzel, mert komolyan megégeted magad. Húzd meg magad, tisztelj, főleg mert ugyanezt elvárod tőlem is és ne kérdőjelezd meg a szavaim. Tudom, mit csinálok és mit mondok, szóval mi lenne, ha nem szemben úsznál az árral, inkább csak hagynád, hogy tegyem amit kell? 

-Sajnálom - válaszoltam ki tudja hanyadjára, mire Haeun csak felhorkantott. 

-Ezt már hallottam - indult el befelé, mire elkaptam a karját és közelebb húztam magamhoz. Mélyen a szemébe néztem, s bár azonnal láttam, nem tetszik neki a dolog, nem engedtem el, helyette csak közelebb hajoltam hozzá, egészen addig míg csak pár centi volt közöttünk.

-Ugye tudod, hogy én tényleg hálás vagyok? - kérdeztem komolyan. 

-Tudom. De fejezd ki. A markomban vagy - suttogta, majd egy mosolyt erőltetve magára, önszántából fogta meg a kezemet és együtt indultunk vissza a házba. 

Féltem. Féltem, mert bár nem akartam, nagyon szimpatikus volt nekem, s ahogyan kérte, kezdtem tiszteletet és hálát érezni felé. Ezzel együtt pedig lassan kezdtem is megszeretni, de hiába mondogattam magamnak, hogy nem szabad, hogy ő semmi ilyet nem érez, csak nem hagyott alább a szívem heves dobogása egész este. Mikor pedig Taehyung felesége megkérte, hogy egy pillanatra fogja meg a kisebbik gyereket, míg a másikat elintézi, addig én majdnem elájultam, ahogyan néztem, gyerekkel a kezében, s magamban azt kívántam, bár enyém lehetne az az idilli kép. Az én feleségem, az én gyerekem. Olyan irigy még sosem voltam az öcsémre, mint akkor. Tudtam, ha el akarom nyerni a lányt magamnak, akkor komoly erőfeszítéseket kell tennem érte.

Mert akartam őt. Már nem csak kamunak, nem csak egy pillanatnyi játéknak. Akartam, hogy viszont szeressen, akartam, hogy az enyém lehessen, hogy mindent megadhassak neki, és nem csak egy kis megegyezés miatt, hanem mert szeret. Úgy döntöttem, tenni fogok azért, hogy ez az álca, ez a kitalált, kiszínezett kép kettőnkről valóssá váljon.