Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

6.

Némán vezettem hazafele, a sötét estéhez pedig még szakadó eső is társult, pedig egész nap nyoma sem volt. Feszült voltam és ideges, s ez is rányomta a bélyegét amúgy is borús hangulatomra. Az új titkárnő az első napján elesett a bizalmammal szemben, s bár sürgősen szükség lett volna egy váltásra, egyszerűen feleslegesnek éreztem ezt megemlíteni a szüleimnek, hiszen úgyis csak azt gondolták volna, hogy meg akarok szabadulni tőle, pedig ez nem volt igaz. Vagyis részben, hiszen rohadtul nem voltam rá kíváncsi, de így, hogy még a munkáját sem tudta rendesen elvégezni, még jobban elegem lett belőle. 

Fortyongva szorongattam a kormányt, miközben semmire sem vágytam jobban annál, hogy hazaérjek, lezuhanyozzak mert annyira esett, hogy míg a kocsihoz kiértem sikerült megáznom, egyek valamit, mert nem volt rá egész nap alkalmam és senki nem hozott kaját, hiába kértem, majd aludjak mert múlt éjszaka mással voltam elfoglalva. Ahogyan néztem a vizes ablakokon keresztül az utcákat, az esernyős embereket vagy azokat a kemény legényeket, akik csurom vizesen, testükre tapadt ruhákban feszítettek a lányok előtt, hirtelen megláttam egy ismerős alakot, amint egy fedett rész alatt áll, de tisztán láttam rajta, hogy nincs egy száraz része sem. Egy kukában matatott, derékig hajolt bele és koszosabb volt, mint mikor legutóbb láttam. S mégis, ahogyan néztem, valamit megláttam benne. Nem tudtam értelmes magyaráztatot adni rá, hogy mit érzek és miért, de kellett nekem. Őt kerestem, őt kerestem mindenki másban, így félreállva az autóval, kiszálltam belőle és felé vettem az irányt. 

-Nem fázol? - szólítottam meg halkan, hiszen nem volt rajta sok vagy akár meleg ruha, velem ellentétben, s én még kabátban is éreztem a hideget. A lány felemelkedett a tevékenységből s gúnyos mosolyra húzta a száját, ahogyan meglátott. 

-Mit szeretnél már megint? - vonta fel a szemöldökét, ahogyan a szemembe nézett. - Talán a legutóbbi találkozásunk óta sikerült még sértőbb megjegyzéseken gondolkodnod és most, hogy végre rám találtál a fejemhez is vágod őket? 

-Örülök, hogy sikerült elfelejtenünk - motyogtam magamban, valamiért szégyent érezve minden porcikámban. 

-Én is, végülis minden nap megállít egy paraszt, hogy mindenféle előzmény nélkül nekem essen és kések százait vágja belém, mert nincs már amúgy így is elég problémám. Tényleg könnyű elfelejteni. 

Kínosan toporogva álltam vele szemben, hagyva, hogy szemrehányóan nézzen rám, majd megköszörültem a torkom. 

-Nézd, sajnálom - nyögtem ki nehezen, mert soha nem fordult még elő, hogy magamtól bocsánatot kértem volna, legyen bárkiről is szó. - Nem kellett volna így beszélnem veled a múltkor és azelőtt se. Tudok tenni érted valamit, amivel kiengesztelhetnélek? 

-Hát - gondolkodott el egy pillanatra. - Mondjuk, hagyj békén? - kérdezte, mintha ez lenne a legegyszerűbb dolog a világon. - Ha most ebben a pillanatban választanom kellene a halál és a te segítséged között, gondolkodás nélkül vetném magam a túlvilágra - közölte velem kíméletlenül, s nem tagadom, kissé mellbe vágott ez az egyenes elutasítás. - Az ilyen ember, mint te, soha nem változik. Ha egyszer beléd tapos, megteszi máskor is. 

-Miért vagy ennyire előítéletes? - kérdeztem halkan, hallgatva a kopogó esőt a fölöttünk lévő anyagon. 

-Te miért voltál az velem szemben? 

-Talált, süllyedt. - biccentettem elismerően, de azért kezdett kicsit idegesíteni, hogy bármit mondok, neki reflexből lesz valami frappáns válasza, amivel sarokba tud szorítani. Nem voltam ehhez, hozzászokva. 

-Na, menj szépen a dolgodra, fogalmam sincs, ti pénzben úszók mit csináltok szabadidőtökben. Nekem mennem kell keresni valamit, amivel túlélhetem a mai napot, hogy aztán holnapra legyen erőm, amikor ismét keresek valamit, hogy még egy napot túléljek. Örülök, hogy ez alkalommal sikerült úgy kommunikálnod velem, hogy nem akarok utána sírni egész este. 

-Sírtál miattam? - kérdeztem megtörten, mert ha végignéztem rajta, valamiért bántott a gondolat, hogy ez a lány talán miattam sírt, ki tudja mennyit. 

-Jaj dehogy! - nevetett fel halkan. - Én már nem sírok. Megtanultam nem ejteni könnyeket. Egy ilyen miatt, mint te, pedig pláne nem éri meg - legyintett, majd hátat fordítva nekem elindult, s ekkor tűnt fel, hogy az egyik lábát kissé nehézkesen emeli meg. Nem tudtam, mi baja lehet, azt pedig végképp nem, hogy ez engem miért érdekel, de mindenesetre segíteni akartam neki. 

-Tudod mit nem értek? - szóltam utána, mire megtorpant. - Hogy miért vagy ennyire okos. 

-Ezt most vegyem egy elcseszett bóknak? - kérdezett vissza halkan. 

-Nem. Sokkal inkább tényként. 

-Tudod. - lépett vissza lassan felém. - Te nagyon el vagy tájolva kedvesem. Azért, mert így nézek ki - mutatott végig magán. - Vagy mert ezt csinálom - mutatott a kuka felé. - Attól még nem vagyok kevesebb nálad. Ahogyan butább sem. Semmit nem tudsz rólam, vagy akár a múltamról. De azért elkönyvelsz magadban valamilyennek, s ez arra utal, te viszont emberileg nagyon kevés ésszel rendelkezel. 

-Mire célzol? - húztam össze a szemem. 

-Arra, hogy nem mindenki tehet arról, ha idejut - tárta szét a karját. - Ahogyan én sem tehetek róla. Hibáztam. És nem volt visszaút - magyarázta, nekem pedig megmelengette a szívem, hogy talán neki fel sem tűnt, talán direkt tette, de megnyílt hirtelen előttem. És én már is máshogyan néztem rá, mint korábban. 

-Van egy ajánlatom neked - böktem ki amiért valójában megszólítottam, s elhúzta a száját, de azért hallgatott. 

-Mégis mit tudnál nekem adni, amiből nekem is hasznom van? 

-Mindent.

A lány érdeklődve, kissé döbbenten meredt rám, ahogyan próbálta feldolgozni, amit mondtam neki, majd elnevette magát. 

-Ez nem vicces. Nem szeretem, ha szórakoznak velem.

-Komolyan gondolom. Megadok neked mindent, amit csak szeretnél. Tetőt a fejed fölé, ruhákat, ennivalót, méltóságot - soroltam amit kínálni tudok neki, mire még jobban nevetni kezdett. 

-Szóval erre ment ki a játékod. Valamit tényleg akarsz tőlem, hiszen csak úgy, a semmiből, mikor egyébként egy címeres seggfej vagy nem ajánlanál nekem ilyeneket. 

-Igen - vallottam be, feleslegesnek éreztem kertelni. - Van valami, amit ezekért cserébe kérek. 

-És mégis pont én, pont én, mit tudnék neked ezekért cserébe adni? Mármint, ha egyáltalán élek vele, mert az agyam teljes egésze ellenzi a dolgot. 

-Játszd el, hogy a menyasszonyom vagy.