Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

37.

Meglepődve néztem a mellettem megálló nőre, aki legalább olyan meglepve nézett hol rám, hol a kezemben tartott gyerekre, majd egy halvány mosolyra húzta a száját. 

-Látom, összebarátkoztatok - nevetett fel halkan, s már nyújtottam volna neki a gyereket, mire megrázta a fejét. - Ha neked kényelmes, maradhat. Csak vigyük be - mutatott a nappali fele, mikor pedig elindult, követtem. Haeun könnyes szemekkel, de mosolyogva nézett rám, s bár nem tudtam, tényleg hálás e nekem, vagy csak gyilkolási vágyát otthonra hagyja, azért viszonoztam gesztusát. Mikor viszont észrevette, hogy van valami, pontosabban valaki a kezemben, felállt és mereven bámult hol rám, hol a kisfiúra, arcán tiszta összezavarodottsággal. 

-Hát ő? - kérdezte, mellém lépve, így már ketten bámultunk az ölemben pihenő gyerekre, mint látogatók az állatkerben. - Kicsoda? - simított végig óvatosan a fiú fején, fel ne keltse. 

-Ő Haesung - nézett ránk az apja kedvesen. - Az öcséd. 

Haeun le sem vette a szemeit a gyerekről, de nem is nyúlt eme mondat után hozzá. Összezavarodva pillantott rám, mire én csak megvontam a vállam és szorosabban fogtam a kicsit. 

-De hát....hogy? - fordult az anyja fele. - Mikor? Én...

-Fél évvel azután született, hogy eltűntél - magyarázta. - A sok stressztől kicsit korábban, mint kellett volna, de szerencsére nem lett komoly baja. 

-Közös? - kérdezte hirtelen, belőlem pedig fogalmam sincs miért, de kitört a nevetés. Hunyorogva pillantott fel rám, de nem tudtam a vigyort levakarni a fejemről, olyan abszurd volt a kérdés. 

-Persze - bólogatott hevesen a nő. - Akkor még nem rühelltem apád... - pillantott a férfira, aki csak kínosan elfordította a fejét. - Haesung az egyetlen oka, amiért nem hagytam el miután...ne is beszéljünk róla - legyintett. - A lényeg, hogy ismét visszakaptam a lányom. Nincs semmi ezen a Földön, amiért megéri ezt a szép pillanatot elrontani. Jaj, azt sem tudom hol áll a fejem, mit mondjak még vagy mit tegyek. Egyszerűen le sem hiszem, hogy ez megtörtént - túrt a hajába kétségbeesve, ugyanakkor izgatottan. Nem hibáztattam érte, én sem tudnám hogyan reagáljak a gyerekemre, aki évek után felbukkan. Hiába várt erre a pillanatra, mikor eljött mégsem tudta helyén kezelni az eseményeket. 

Haeun nem reagálta le anyja megjegyzését az apjával kapcsolatban. Láttam rajta, hogy bár próbálkozik, belül-mélyen nehezen nyeli le az egész konfliktust, erről pedig beszélni akarok majd vele, hátha nekem elmondja, mégis mi bántja. 

-Hozok valamit nektek - indult kifelé a szobából az anyja. - Nem számítottuk vendégre, de biztos vagyok benne, hogy találok valamit, amivel meg tudlak kínálni benneteket - magyarázott, nagy valószínűséggel magának, én pedig - ölemben továbbra is az alvó gyerekkel - leültem a kanapéra, Haeun mellé. Két kis lábát az enyémek mellé húztam, hogy kényelmesen üljön, miközben finoman simogattam a hátát. Haeun hálás tekintettel nézett rám, néha megsimítva a gyerek kezét, de mikor felajánlottam, hogy esetleg akarja e ölbe venni, mindig elutasította. Nem értettem, azt hittem egy kicsivel boldogabb lesz, amiért van egy kisebb testvére. Emlékszem, bár nem voltam annak idején elragadtatva, hogy született egy öcsém, azért eleinte volt hogy megfogtam, ha anyu a kezembe adta. Haeun pedig, mintha...ellenséges lett volna? 

Hárman maradtunk a nappaliban, de senki nem szólt semmit. Én nem akartam beleszólni a dolgokba, mert úgy éreztem most nem sok közöm van az eseményekhez. Haeun apján tisztán látszott, fogalma sincs, mit mondjon a lányának, Haeun pedig mintha továbbra is neheztelt volna. Nem akartam hülyeségeket belegondolni a csendbe, így csak figyelmesen körbenéztem a nappaliba. Otthonos volt és kellemes, nem mellesleg nagyon exkluzív és puccos, ami nem lepett meg, miután megismertem a hátterük. 

-Ne haragudj, hogy eddig nem foglalkoztunk veled - lépett be ismét Haeun anyja és rám nézett. - Biztosan udvariatlannak tűnünk a szemedben, s fogalmam sincs vajon most mit gondolsz magadban rólunk - sóhajtotta. - De biztos megérted, egyszerűen felfoghatatlan ez az egész. Azt sem tudom, hogyan kellene reagálnom. Még mindig sokkos állapotban érzem magam - meredt a földre kifejezéstelen arccal. 

-Ugyan. Semmi negatív nem fordult meg a fejemben. Örülök, hogy részese lehettem a nagy találkozásnak - mosolyogtam, bár nem ilyennek képzeltem el. Én magam sem tudom, milyennek képzeltem el. Milyen lehet végülis egy ilyen találkozás, nem mintha otthon lennék benne...

-Köszönöm, hogy vigyáztál a lányomra - nézett az apja rám mindenttudóan. Értékeltem, hogy nem kötötte Haeun orrára, hogy tulajdonképpen már ismerjük egymást, ez olyan valami, amit én akartam neki elmondani. - Hálás vagyok mindenért, amit tettél. Köszönöm, hogy hazahoztad. 

-Igaza van, el sem tudom neked mondani, mennyit jelent nekem amit a családért tettél. Ismét összehoztad ami szétszakadt - könnyezett be ismét a mellette ülő nő, mire csak némán bólintottam. 

Bár őszintének és boldognak tűntek, kissé mintha továbbra is furcsa és feszült lett volna a légkör, ezt pedig Haeun is megérezte, mert keze hirtelen egyik kezemre csúszott s megfogva azt, közelebb ült hozzám. 

-Találkoztam az öcsémmel - nézett a szüleire. - Én is szeretném, hogy megismerkedjetek Jinnel - pillantott rám mosolyogva, nekem pedig megmelengette a szívem, hogy magától lépte meg ezt a lépést. Felemeltem összekulcsolt kezünk a számhoz és a kézfejére hintettem egy puszit, mitől lehunyta a szemeit és a vállamra hajtotta a fejét. - Jin a barátom. Vele szeretnék együtt lenni a jövőben - közölte a tényeket, szülei viszont nem tűntek meglepettnek. Az apját tudtam, miért nem, de az anyja sem volt annyira ellenséges, szimplán mosolyogva bólintottak. 

-Örvendek - nevettem fel halkan. Olyan két órája ha itt lehettünk és most jutottunk el arra a pontra, mikor hivatalosan is bemutatott a szüleinek. 

-Valamikor elmehetnénk vacsorázni, szeretnék többet megtudni rólatok - kezdte a nő, mire bólintottam. Bár nem akartam beismerni, nekem kissé balul sült el ez a meglepetés. Gondoltam, hogy időre lesz szüksége mindenkinek, hogy megeméssze az eseményeket. Így hát türelmesnek kellett lennem, de nem tudtam, vajon hogyan fognak alakulni a dolgok a továbbiakban.