Koszos volt, ápolatlan, a ruhái lógtak rajta, derékig volt a kukába hajolva és mégis megláttam benne valamit. Hogy mit, nem tudom, de éreztem, hogy kell nekem...
Nagyot nyelve figyeltem a feszült hangulatot és fogtam Haeun kezét, aki annyira szorította az enyémet, hogy tényleg kezdett kissé lüktetni. Tudtam, nincs jogom beleszólni abba, hogy milyen kapcsolata van a családjával, nincs szükség az én beavatkozásomra, mert szabad akarata van ahhoz, ha nem akarja, nem beszél a szüleivel, ezek után majd eldönti ő. Viszont nem tudtam megtenni az apjával, akit megismertem, hogy eltitkolom előle, Haeun mégis él, és ezzel megfosztom egy esetleges bocsánatkéréstől, ahogyan az anyjával sem tudtam megtenni, hogy hagyom tovább szenvedni gyermeke elvesztéséért. Így én nagy okosan kiterveltem, hogy összehozom őket egy estére, ahol lesz alkalmuk megbeszélni a dolgokat, ha akarják. Ha a lány azt mondja nekem, hogy ebben a pillanatban vigyem haza is megteszem, de legalább a szüleivel tudathattam, a lányuk él, jól van és csodás jövő áll előtte az oldalamon.
Kezdett kicsit kínossá válni a dolog, így megköszörülve a torkom vakartam meg a fejem tetejét, mikor Haeun hirtelen kirántotta kezét a szorításomból és szapora léptekkel a velünk szemben álló nő elé sietett, majd nyaka köré dobva karjait, szinte ráugrott. A hölgy meglepődve fogadta az ölelést, majd szemeit lehunyta még szorosabban ölelte lányát, majd sírni kezdett. Kínosan toporogva álldogáltam egy helyben, nem tudván mit kéne tennem jelen helyzetben, mikor valamit megéreztem a térdemnél. Lepillantva, egy apró kisfiút láttam meg mellettem álldogálni, amint két kis kezével átkarolta a lábaim. Mosolyogva állapítottam meg a tényt, hogy ez biztosan Haeun öccse lehet, hiszen teljes mértékben úgy nézett ki, mint a nővére.
Deze afbeelding leeft onze inhoudsrichtlijnen niet na. Verwijder de afbeelding of upload een andere om verder te gaan met publiceren.
Mosolyogva hajoltam le hozzá, és vettem az ölembe, mivel láttam rajta, hogy hagyja. Apró kis szája vigyorra húzódott , ahogyan megemelte a kezecskéjében lévő kisautót és megmutatta nekem. Érdeklődve vettem el a kezéből és kezdtem szórakozni vele, fél szememmel viszont Haeunra lestem, aki sírva magyarázott valamit az édesanyjának arról, hogy mennyire hiányzott neki.
-Istenem - simogatta a fejét az édesanyja. - El sem hiszem, több mint három év - simította ki Haeun arcából a haját. - Három éve nem láttam a gyöngyöm - ölelte át ismét a lányt, mire mosolyra húzódott a szám ismételten. Ahogy látom, csodás ötletem kifizetődött, hiszen mindenkinek örömet okoztam ebben a családban páratlan elmémmel. A csípőmön pihenő kiskifú velem együtt érdeklődve figyelte a jelenetet, időközben visszaadtam neki a kisautót, így miközben csak álltunk és néztük a nagy hazatérést, addig hol a mellkasomon, hol a karomon tologatta a kocsit.
Őszintén szólva, nem tudtam mit kellene tennem. Az addig rendben volt, hogy Haeun találkozott a szüleivel, de nem mondhattam neki, na mikor megyünk már. Viszont nem tudtam nekem addig hol lenne a helyem. Szerettem volna ezt a pillanatot meghagyni nekik, nem akartam ott álldogálni egy helyben mint akit otthagytak. Így úgy döntöttem, arrébb állok valahova máshova, a kisfiú az ölemben pedig apró ujjával elmutatott valamerre, így elindultam, viszont mikor az apját hallottam megszólalni, kénytelen voltam megtorpanni.
-Haeun - kezdte csendesen. - Azt sem tudom, mit mondjak neked. Fogalmam sincs, hogyan kellene a történtek után közelednem hozzád. Tudom, hogy egy sajnálom, egy hibáztam nem elé, és talán az sem vígasztal, hogy beismerem a hibám. Azt sem kérem, hogy bocsáss meg, azt sem kérem, hogy felejtsd el. Sőt, ha azt mondod, hogy soha többé nem vagy rám kíváncsi, ha többé nem teszed be a lábad ide, sem foglak hibáztatni érte. Nem is kell a sajnálatod, sem pedig a kegyelmed, amiért ezeket beismerem, nem helyezek nyomást rád. Csak szeretném, hogy tudd...igenis sajnálom, életem legnagyobb hibája volt, amit akkor tettem. Tudd, hogy borzasztóan büszke vagyok rád, amiért ezek után is erős és kitartó maradtál, emelt fővel megállsz előttem és továbbléptél. Örülök, hogy boldog vagy. Hálás vagyok az égieknek, amikor óvtak, mikor nekem kellett volna, de mégsem tettem - csuklott el a hangja, én pedig lehunyt szemekkel hallgattam a szavait. - Büszke vagyok arra, aki voltál, arra aki lettél. Bár soha nem fogok tudni tükörbe nézni, amiért nehézséget okoztam neked, fájdalmat, csalódottságot...én a saját apád. Sosem fogok már teljes életet élni, mert elvettem tőled három évnyi örömöt minden téren. De örülök, hogy itt vagy ismét - magyarázta, kissé dadogva és szipogva.
Nem láttam a reakciókat, de Haeun zokogásából ítélve...nem is tudom. Szerintem elfogadta a bocsánatkérést. Mosolyogva néztem a kisfiúra, aki érdeklődve, boldogan fürkészte arcom, mire végigsimítottam a fején. Aranyos kis kölyök volt, egy ilyen kisfiút én is el tudnék képzelni, a jövőben.
-Szeretlek Drágám - szólalt meg Haeun apja ismét, utána pedig csend telepedett a szobára. Nem tudtam, mit kellene tennem, vagy hova kellene mennem. Nem ismertem a házat, de egyedül nem mertem elmenni semerre, nehogy esetleg olyan helyre menjek be, amit esetleg nem akarnak, hogy megnézzek, meg amúgy is, elsőre milyen már más házában felfedező utat tenni.
-Annyira hiányoztatok - sírt Haeun, hangja pedig megmelengette szívem. Úgy éreztem, minden kis álarc, felszínes magatartás összetört most, hogy ismét találkozott a szüleivel. Tudtam, legbelül mély érzelmek lakoznak benne, csak nem tudta megfelelően kimutatni azokat, de őszintén, nem is merte. Idő volt, mire ki tudtam belőle szedni ezt-azt, de ezek után bíztam benne, hogy önmagától is megnyílik majd és bátrabb lesz, ha az érzelmeiről van szó.
-Ha tudnád, Te mennyire hiányoztál - magyarázta az édesanyja. - Annyit jártam az utcákat, hogy megtaláljak. Meg tudtam volna halni a fájdalomtól, aggodalomtól és elkeseredettségtől. Azt hittem, soha többé nem látlak, azt nem bírnám elviselni. Három éve várok arra, hogy felbukkanj és ismét az életünk része legyél. Hogy ismét egy család legyünk!
-Köszönöm, hogy életben vagy! Köszönöm, hogy eljöttél hozzánk, hogy hazajöttél!
Mosolyogva hallgattam a beszélgetést, mikor az ölemben lévő kisfiú, fejét a mellkasomra hajtva elaludt, kis kezéből kisesett a játék. Óvatosan guggoltam le, hogy felvegyem a földről, mikor Haeun anyja megszólalt.
