Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

16.

Csendben ettünk a nappaliban, a háttérben halkan szólt valami film, amit korábban kiválasztottuk, azonban fogalmunk sem volt miről szólt, talán egy percet sem néztem meg belőle. 

-Bár nem rajongok érted...azért köszi a korábbit - hajtotta le a fejét Haeun és lassan megigazította lábán a zoknit, amin egyébként nem volt mit piszkálni. Felvont szemöldökkel meredtem rá, nem ismertem olyan régóta, de egyszer sem láttam még nála hálának vagy köszönetnek a legkisebb jelét sem. - Jól esett, hogy kiálltál mellettem, még ha sok okod nincs is rá - vont vállat és ismét a kezébe vette a villát. 

-Miből gondolod, hogy nincs okom rá? - kérdeztem, s csak akkor jöttem rá, hogy elárultam magamat, miután már hangosan kimondtam a gondolatom. Haeun pislogás nélkül meredt rám, kezéből pedig kicsúszott az evőeszköz, ami hang nélkül huppant a puha szőnyegre. 

-Jin, ne csináld - nézett rám nagy szemekkel, hangja új volt számomra. Nem volt sem undok, sem cinikus, sokkal inkább szelíd és szomorú egyben. - Ki ne találd, hogy te kezded elhinni, lehet közöttünk bármi is...

-Miért ne lehetne? Esélyt sem adsz, hogy megpróbálhassam. Te elkönyveltél engem egy pénzes seggfejnek, én pedig téged egy utcánélő seggfejnek. De most, hogy együtt vagyunk egy ideje, kezd kiderülni hogy több érték lakozik  bennünk, mint elsőre gondoltuk volna. 

-Jin, két teljesen más világból származunk. Ne felejtsd el, hogy honnan jöttem. Habár a hátterem hasonló a tiédhez, már nem tartozom közétek. Amint ennek az egésznek vége, én szépen visszatérek a nyomorult kis világomba, ami kívüláll a tiéteken. Nincs helyem melletted. 

-Ettől félsz? Hogy mit fognak gondolni rólunk? 

-Sosem érdekelt, hogy rólam mit gondolnak. De képzeld el, rád ez milyen fényt vet. A férfi, akinek még a budija is aranyból van, aki szó szerint bárkit megszerezhetne magának, egy olyan nőt választ, aki a kukából öltözködik, éttermi maradékon él és ott mos hajat ahol éppen tiszta vizet talál. Nem félsz? Nem érzel, akárcsak egy hangyányi szégyent, ha ebbe belegondolsz? 

-Nem - vontam meg a vállamat, s teljesen komolyan gondoltam ezt. - Nem az számít, hogy honnan jöttél, hanem, hogy mellettem mi vagy. Hogy ki leszel mellettem. Nézz magadra, meg sem lehetne rólad mondani, hogy pár napja még egy kartondobozon aludtál. 

-De éppen ezt nem akarom. Hogy teljes mértékben tőled függjek, vagy hogy egyáltalán tartozzak neked. Mert most mindezért cserében a "szerelmem" adom. De ha ennek vége, mi lesz? Te továbbra is támogatsz, de én mit adok érte? 

-Hát amit eddig - ráncoltam a szemöldököm. - Hiszen...

-Ezt nem tudom biztosítani - fordult az ablak fele, hogy kinézzen a sötétbe. - Nem adhatom a szerelemem utána is, ha nincs. Jin, én...

-Nem érzel irántam semmit, igaz? 

-Sajnálom - hajtotta le a fejét. - És azt is, hogy te egy ilyenre pazarlod a tiédet, mint én. Tedd el olyannak, aki megérdemli. Pár hónap, és úgyis elmegyek innen. Ne nehezítsd meg. Ne okozz magadnak fájdalmat. Köszönöm a vacsit, de fáradt vagyok, most megyek aludni. Hagyj itt mindent, majd reggel eltakarítom  - állt fel a kanapéra támaszkodva, majd elindult, de végül megtorpant. A válla felett hátranézett, tekintete találkozott az enyémmel. Egy hatalmas sóhaj kíséretében leguggolt a még mindig földön ücsörgő lényemhez, s  a legnagyobb meglepetésemre egy puszit nyomott az arcomra. - Légy bölcs. 

Csalódottan néztem utána, miközben megpróbáltam a hátramaradt illatából annyit belélegezni, amennyit csak tudtam. Nem akartam elhinni, hogy az első lány, akit kinézek magamnak, aki tényleg érdekel és aki mellett el bírnám képzelni a jövőm, az egyszerűen elhajt maga mellől, mint valami tehenet. Dühösen csaptam magam mellé a földre, mikor megszólalt a telefonom. Unottan nyúltam utána, mikor pedig megláttam, hogy ki is hív, olyat forgattam a szemeimen, hogy egy pillanatra megfordult a fejemben, talán az agyamhoz ragadnak. 

-Mit akarsz? - üdvözöltem kedvesen azt a személyt, aki napról-napra nagyobb púp volt a hátamon. 

-Csalódtam ma benned - köszönt. 

-De jó. Talán akkor végre békénhagysz. 

-Nem szabadulsz meg tőlem ilyen könnyen. Anyád vett fel engem melléd, anyád ötlete volt, hogy kettőnk között melegedhetne egy kicsit a hangulat...

-Igen, ezt komolyan gondolta egészen addig a pillanatig, ameddig nem találkozott azzal a lánnyal, aki tényleg tetszik. Veled ellentétben mindenki kedveli, éppen ezért elmondom most mi lesz. Kordában tartod zabolázhatatlan buládat, nem kavarsz be a dolgaimba és csinálod, ami a feladatod, és én ezért cserébe kevésbé szemét leszek veled. Vagy pedig idegesítesz továbbra is, piszkálod a választottamat én pedig úgy kiváglak, hogy a bőröndödön gurulsz oda vissza, ahonnan jöttél. Világos voltam? 

-Mint a Nap, főnök - jegyezte meg gúnyosan, kiemelve az utolsó szót. 

-Szuper. Holnap minden legyen az asztalomon, lehetőleg te ne. Ma már ne zavarj - nyomtam ki a telefont köszönés nélkül, majd a biztonság kedvéért le is némítottam, nehogy kikészítsen még jobban, mint amennyire már ígyis ki voltam. 

Nem tudom, meddig ülhettem ott a földön, egymagamban, elveszve a gondolataim között. Haeun csendben volt, valószínűleg tényleg aludt, én pedig nem akartam zavarni benne. A TV időközben kikapcsolt magától, én pedig csak ültem ott egyedül, mintha ottfelejtettek volna. Életemben először voltam annyira tanácstalan, hogy egyszerűen semmilyen értelmes megoldással nem tudtam előrukkolni. Nem erőltethetem magamat a lányra, még szánalmasabbnak tűnnék a szemében, mint amennyire most vagyok. Viszont engedni sem akarok, hiszen pontosan láttam, mire megy ki a játék, minden egyes szavával magát árulta el. 

Nem érzi magát megfelelőnek hozzám. Arról kell gondoskodnom, hogy ezeket elfeledje és olyan környezetet teremtsek neki, amit soha nem akar majd hátrahagyni.