Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

41.

-Félek - motyogta Haeun, miközben a kezemet szorongatta. - Mit fognak szólni ahhoz, hogy beállítok ide miután mindenki úgy tudja, meghaltam? Szívük meg ne álljon - suttogta rémülten, s magam elé képzeltem a jelenetet, ahogyan anyám elájul Haeun láttán, csak mert feltámadt, holott soha meg se halt. 

-Bocsi, hogy ezt mondom, de most én is rettegek - nevettem fel kínosan, bár nem is a reakcióktól féltem, hanem attól, hogyan magyarázom meg ezt az egészet a szüleimnek. Gondosan kell megválogatnom a szavakat és a részleteket, ha azt akarom, hogy ne legyen belőle harag és sértődés, de ami a legfontosabb, hogy elfogadják akit választottam. Eddig nem volt vele baj, de ezek után féltem, mit fognak szólni hozzá. 

-Figyelj - fordult felém, tenyerét mellkasomon támasztva. - Legyen bármi is. Én szeretlek. Nem akarok konfliktust a szüleiddel, szóval...majd meglátjuk, mi lesz. Csak tudd, hogy szeretlek és melletted állok, oké? - nézett fel rám mosolyogva. Halkan bólintottam, majd lehajoltam, hogy egy csókot nyomjak ajkaira. Mikor elváltam tőle, remegő ujjammal megnyomtam a csengőt és vártam. 

-Istenem, szerintem soha nem féltem még tőlük ennyire - motyogtam, Haeun pedig válaszképpen megszorította a kezemet. Nagyot nyelve hunytam le a szemeim, ahogyan hallottam kattanni a zárat, az ajtó pedig kinyílt. Anyám állt velem szemben fáradt szemekkel, viszont mikor meglátta, hogy én állok előtte, boldogan ugrott a nyakamba. Nem lepett meg, hónapok óta nem toltam ide a képemet, s Taehyung sem tudott annyit jönni mint szokott, mert ugye helyettem dolgozott. Így csak mosolyogva engedtem el Haeun kezét és öleltem át az édesanyámat...talán évek óta először úgy igazán. Jól esett. Melegséget éreztem és szeretetet. Az első Nő az életemben, aki annyi szeretetet és törődést adott, úgy örül nekem minden alkalommal, mintha csak az egyetlen kincse lennék az életében, és ez teljes mértékben az én hibám. Többször kellene meglátogatnom és elmondanom neki, igazából tényleg szeretem, csak nem tudom annyira kifejezni. 

-Örülök, hogy látlak Anyu - hunytam le a szemeim, mire még szorosabbra fonta karjait körülöttem. 

-Kisfiam, annyira örülök, hogy jobban vagy - magyarázta. - A szívem szakadt meg érted, a te fájdalmad az én fájdalmam is, el sem hiszem min mehetsz most keresztül - vált el tőlem, s megtörölte a szemeit, mire tekintete Haeunra tévedt. A lány csak kínosan mosolyogva intett egyet, mire anyám még lélegezni is elfelejtett. Döbbenten és meredten nézte meg az arcát jó alaposan, láttam rajta a színtiszta zavarodottságot, nem tudta hova tenni, pontosan mit is lát. 

-Te... - mutatott Haeunra, aki rám nézett, mire anyám is rám nézett, még a Hold is esküszöm engem nézett, így megköszörültem a torkom és toltam egyet anyámon. 

-Szerintem menjünk be - köhintettem egy aprót. Haeun csalódottan pillantott felém, s én legalább annyira izgultam, mint ő. Tanácstalan voltam, nem mintha lett volna tapasztalatom abban, hogyan mutassam be a szüleimnek a halottnak hitt barátnőm. Egy pillanatra, de tényleg csak egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy elfutok a francba, otthagyom és majd ő elmondja az élettörténetét meg az egészet, hogy s mint történt, de egyrészt nem akartam gyávának tűnni, másrészt az én szüleimről volt szó, nekem kell segíteni ezen az ügyön, nem pedig neki. 

Becsukva magam mögött az ajtón, hirtelen apró lábak szapora  hangját hallottam, mielőtt valami a térdemnek csapódott volna valaki. Mosolyogva pillantottam le Taehyung idősebb gyerekére, aki boldogan futott oda hozzám. Sietve levettem magamról a kabátom, majd ölembe kaptam a gyereket, aki kis fejét a nyakamba fúrta és a hajammal kezdett szórakozni. 

-Szia.. - lépett hozzám Tae mosolyogva, a vigyor viszont az arcára fagyott, ahogyan meglátta, ki áll mellettem. - sztok. Te jó ég, Haeun! - indult tárt karokkal a lány fele, aki megkönnyebbült sóhajjal viszonozta a kedves fogadtatást. Egy szoros ölelésben részesítette öcsémet, aki hitetlenkedve nézett végig rajta. - Jól látok? Mi folyik itt? Úgy tudtuk... 

-Tudom - válaszolt halkan. - Tudom. Hosszú történet, azért jöttünk, hogy elmondjuk - magyarázta, Taehyung pedig mosolyogva bólintott. 

-Mindegy, a lényeg, hogy ahogy látom minden rendben. Annyira örülök Neked - nevetett fel. - Szóval ezért keres anya bort - kuncogott, mire megforgattam a szemem. Anyám is, hogy mindenre piával reagál...

Térdeimen dobolva bámultam a szüleim, akik a mellettem ülő lányt bámulták, aki kínosan lesütött szemekkel ült mellettem. Egy mély levegőt véve előrébb csusszantam a kanapén, viszont megszólalni nem igazán tudtam. Hogyan kellene kezdenem? Mindenki látja, hogy nem halt meg. Azt is látják, hogy minden rendben. De most ezt hogyan kellene tálalnom? 

-Én... - kezdtem bele nagy nehezen.. - Szóval...Ő itt Haeun - mutattam magam mellé, mire Ő rám nézett, tekintetéből gúny áradt, de sajnálom, tőlem jelen állásban csak ennyi tellett.

-Nem mondod - vonta fel a szemöldököm apám, szemében csalódottság és szomorúság áradt. Tudtam, mind a ketten azt hiszik, hogy kitaláltuk az egészet. Nagy levegőt véve megtámaszkodtam a térdeimen, s megráztam a fejem. 

-Ez nevetséges! Úgy érzem magam, mintha valami bűnt követtem volna el, úgy néztek ránk, mintha az űrből jöttünk volna! Nekünk sem könnyű, elhihetitek! Tudjátok, hány napja gondolkodunk azon, hogyan állítsunk ide hozzátok, hogyan mondjuk el, mekkora félreértésben éltünk? Nem akarok úgy állni előttetek, hogy rettegek attól, mit fogtok szólni az igazsághoz. 

-Jin, drágám - kezdett bele anyám. - Mi nem hibáztatunk titeket semmiért! Csak rosszul esik, hogy hazudtatok...

-Nem hazudtunk! - válaszoltam. - Nem hazudtunk! Oké, a kapcsolatunk eleinte hazugságra épült, de utána akaratom ellenére is megváltozott! 

Megráztam a fejem, kezemmel pedig Haeun keze után matattam, aki rám nézve elmosolyodott. 

-Elmondom én, ha neked...

-Nem - szóltam közbe. - Ideje kiállnom magamért - néztem rá, majd a szüleim felé fordulva úgy döntöttem, minden sérelmet el fogok most nekik mondani, ami ehhez a szituációhoz vezetett.