Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

11.

*Haeun*

-Komolyan mondom SeokJin, esküszöm mindenre ami szent és átkozott, ha valaki hozzá mer érni a hajamhoz, keze nem marad! - suttogtam dühösen a férfinak, akit nem érdekelt az ellenkezésem, szemrebbenés nélkül az oroszlánok elé dobott, a mi esetünkben két fodrász kezei közé, akik úgy vették eme cselekedetét, hogy azt csinálhatnak velem, amit csak akarnak. Mivel nem akartam jelenetet rendezni, bármennyire is megérdemelte volna a megaláztatást, csendben tűrtem, hogy hajamat befessék, levágják, besüssék ezzel pedig darabokra törve a lelkem. Bántott, hogy neki nem voltam elég jó úgy, ahogyan voltam. Még egy hajvágást megtűrtem volna minden sértődöttség nélkül, de hogy neki a színe, se a fazonja nem tetszik, az több volt a soknál. Teljes mértékben át akart formálni engem, megváltoztatni a saját szája íze szerint, hogy megfeleljek neki és a családja elvásársainak. 

-Megegyeztünk valamiben - kulcsolta ujjait az enyémekre, úgy ment végig velem a bevásárlóközpontba. - Tartsd ahhoz magad. 

-Arról volt szó, hogy megjátszom a barátnőd. Nem arról, hogy te önkényesen megcsináltatsz nekem egy új külsőt a beteg fantáziád alapján. 

-Ezek szerint nem figyeltél eléggé az apróbetűs résznél. 

-Ne akard megismerni mit takar az én apróbetűm - mutogattam felé az ujjamat fenyegetően. - Nincs baj a külsőmmel. Pár új ruha és tökéletes leszek kamunőnek. Nem kell feleslegesen túlzásba vinned, úgysem tart örökké - vágtam oda hozzá véleményemet az egész dologról, mire elcsendesedett és csak behúzott maga után a következő üzletbe. Nem tudtam mire vélni ezt a nagy gondoskodását. Elvileg egy partira akart magával vinni, oda elég lett volna egy ruha. De ő teljesen úgy viselkedett, úgy fektetetett bele a kapcsolatunkba pénzt és energiát, mintha elköteleztük volna egymást életünk hátralévő részére. 

-Ezt vedd fel - nyomott a kezembe egy mély bordó, csipkéből álló ruhát. Nem fogom tagadni, a bennem lévő igazi nő ismét feléledt és csillogó szemekkel néztem a kezemben tartott darabra. Jin nem szólt semmit, csak álldogált mellettem és türelmesen megvárta, míg kigyönyörködöm magamat a kapott ruhában. Kivételesen eszem ágában sem volt ellenkezni vele, sietve az egyik fülkébe vonszoltam magamat és nem foglalkozva semmivel, levetkőztem és óvatosan magamra kaptam a ruhát. Csukott szemekkel fordultam a tükör fele, még nem álltam készen arra, hogy meglássam, hogyan is nézhetek ki valójában. Idejét sem tudtam már annak, mikor néztem ki szépen, elegánsan, igazi nőként s a tudat, hogy hamarosan ismét megtapasztalom, megijesztett. 

-Erre nem számítottam - hallottam meg magam mögül egy hangot, mire megpördültem tengelyem körül, ezzel elveszítve az alkalmat, hogy megnézhessem magamat és meglepve pillantottam a mögöttem álló fiúra, aki belépett az aprócska kis helységbe s bezárta maga mögött a kis ajtót. Hátráltam, ahogyan megéreztem a meleget, ami belőle áradt, bár hamar a falnak ütközött a hátam, hirtelen mintha még kisebb lett volna a fülke mint korábban. Jin nem szólt többet csak némán nézett rám, tetőtől talpig felmért magának, ajkát pedig megnyalta, majd levegőt vett. - Nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de gyönyörű egy lány vagy - suttogta halkan, mire bennem megállt a levegő. Nagyot nyelve néztem fel rá, ahogyan ott állt előttem és egy lépést közelebb lépett hozzám. Nem szólt semmit, én nem szóltam semmit, csak vártam, mi fog történni. Két kezével megtámaszkodott mellettem a falon, szemei fürkészték arcom minden szegletét, amire időközben smink is felkerült, kicsit nehéz is volt megszokni, hogy konkrétan láttam a saját szempilláim minden pislogás előtt. 

-Ez kellemetlenül érint - törtem meg a csendet, oldalra fordulva. - Túl közel vagy. Menj arrébb. 

Jin hallotta mit kértem, de nem érdekelte. Kezét megemelte, államat megfogta, fejem visszafordította maga felé. Szemeiben olyat láttam, amire korábban még nem volt példa s magamat képzeletben fejbevertem, amiért ilyen jutott az eszembe. Jin mintha csodálattal nézett volna rám. 

-Gyönyörűbb vagy, mint gondoltam - suttogta, majd közelebb hajolt hozzám, szemeit lehunyva. Döbbenten figyeltem, ahogyan lassan, óvatosan csökkenti a közöttünk lévő távolságot, a pániktől pedig, ami hirtelen úrrá lett rajtam, nem tudtam, mit kellene tennem. Így mielőtt még ajka elérhette volna az enyémet, sietve elfordítottam fejem, így puszija a szám helyett az arcomon landolt. Szemeit azonnal ki is nyitotta, ahogyan megérezte, nem stimmel valami. Egy aprót bólintott, főleg inkább magának, arca piros lett egy pillanat alatt. 

-Erről nem volt szó - suttogtam, kezeimmel eltolva őt magamtól. - Azt kérted, legyek a barátnőd. Nem pedig a szeretőd. Ne érj hozzám a jövőben kérlek. 

-Tudod, hogy ez....

-Ha kell a segítségem, tiszteletben tartod a kérésem. A maximum amit megengedek neked, az az, hogy megfogd a kezem. Minden más testrészem tabu. És ha csak eszedbe jut, hogy bármilyen formában átlépd a megszabott határodat, garantálom neked, hogy itthagylak úgy, hogy fel sem fogtad és akkor egyedül mászol ki a szarból, amiben nyakig vagy. Értve vagyok? - kérdeztem halkan, mire kelletlenül és lassan de bólintott. 

-Teszik a ruha? 

-Igen. Neked megfelel? Elégedett vagy azzal, amit tettél velem? Most már büszkén felvállalsz magad mellett? 

-Haeun...

-Ha igen, akkor menj ki. Át akarok öltözni, s azt nem előtted fogom megtenni. - hajtottam le a fejem, s szigorúan a cipőját bámultam, ami lassan de elhagyta a kis fülkét. Egy mély levegőt véve lehunytam a szemeim, s a hátam mögé nyúlva lehúztam a ruha cipzárját. A bordó anyag gyűrötten hullott le a bokáimra, s ahogyan lenéztem rá, akaratlanul is végignéztem saját testemen. Nem voltam büszke arra, ami voltam, ahogyan kinéztem és végül nem ragadtam meg az alkalmat, hogy a hátam mögé nézzek és meglássam, mit is mutat a tükör. Csak sietve felvettem a ruháim, az elengéns darabot visszatettem a vállfára és kiléptem a kint várakozó férfihoz, aki elvéve azt tőlem a pénztár felé sietett. Nem akarta megfogni a kezem, nem akart közeledni hozzám, ezért pedig hálás voltam. Nem álltam még készen arra, hogy bárkinek is odaadjam magam. Mocskos hely ez a Föld, nem volt mát lelkem több csalódáshoz, nem bírtam volna még egy nyomot az életemben.