Álmaim nője(Jin) ~ Befejezett

21.

*Haeun*

-Kérsz valamit? - mentem a konyhába, nyomomban Jinnel. - Szívesen készítek neked bármit. 

-Csak mert most megsérültem, azért még nem kell kiszolgálnod - rázta meg a fejét és óvatosan leült az egyik székre. Összeszorította a szemeit a hirtelen fájdalomra. Pontosan tudtam, hiszen én szedtem ki a szilánkot a nyakából. Nem volt mélyen, de azért kemény meló volt mindenféle eszköz nélkül. Megijedtem nagyon, hogy mi lesz vele, nem volt időm gondolkodni, csak cselekedtem. Igaz, hogy most még nagyobb hazugságban úszunk a szülei előtt, mint korábban, de nem bántam. Nem hagyhattam, hogy baja essen. Értékeltem, hogy a maga gyászos kis módján próbál nekem imponálni, kedveskedni, csókja különös boldogsággal töltött el. 

-Szádat befogod és hagyod, hogy most én tegyek érted valamit. Mit kérsz? 

-Csak egy teát akkor. Nagyon kívánom most a meleget. 

-Milyet?

-Menta. 

-Feküdj le a kanapéra, viszem ha kész - hessegettem ki a konyhából, majd nekiláttam a teának. Úgy gondoltam, ha már ilyen helyzetben vagyunk, és ennyire egymásra lettünk szorulva, akkor rendesen kiveszem a részemet a játékból. Ha ő tényleg mindent megad nekem, mindig lesi a kedvem és azt, hogyan tehetné nekem még szebbé az együtt töltött napokat, akkor én is megtehetek érte ilyen apróságokat. Mosolyogva, örömmel készítettem neki a teáját, miközben gondolkodtam. Hogy őszinte legyek, bármennyire próbáltam előtte fenntartani jegyes álcámat, igazából végtelenül hálás voltam neki, szinte mindenért. Az, hogy naponta fürödhettem ismét, sminket kenhettem az arcomra, annyi parfümöt fújhattam magamra, amennyitől már csak jó hogy nem fulladtam meg, női lényemet nagyon boldoggá tette. Ismét ápoltnak, tisztának és szépnek éreztem magamat, mintha megint feljebb kapaszkodtam volna a társadalmi ranglétrán. A ruhák, amiket megvett nekem, a cipők, amiket a lábamra adott, mind-mind kényeztették testem-lelkem, és igazából nem akartam már elmenni innen. Még ha csak felszínes kapcsolatot is ápoltunk egymással. Viszont büszkeségem túl nagy volt ahhoz, hogy ezt sokáig elfogadjam tőle. Főleg, hogy én semmit nem tudok visszaadni neki ezekért cserébe. 

Hirtelen csengettek az ajtón, én pedig annyira el voltam foglalva a gondolataimmal, hogy kissé meg is ugrottam a hirtelen hangtól. Gyorsan megtöröltem kezeimet és sietve az ajtó fele indultam, miután leintettem Jint, hogy maradjon már végre nyugton. 

-Hoseok! - üdvözöltem mosolyogva váratlan vendégünket, miközben félreálltam az ajtóból. - Gyere be! 

-Micsoda megtiszteltetés, hogy már egy asszony nyit nekem ajtót eme otthonhoz - nevetett fel szórakozottan, majd levette a kabátját. - Merre van az a nyomorék? 

-A kanapén fetreng - mutattam a nappaliba, ahonnan Jin sértődött horkantása hangzott fel. 

-Az a nyomorék hall ám mindent! Ha csak sértegetni jöttél, akár haza is húzhatod a beled! 

-Imádom, hogy ilyen mocskos szája van - rázta meg a fejét Hoseok, majd hirtelen a levegőbe szagolt - Mit érzek? - húzogatta az orrát kapkodva. 

-Menta teát csináltam drága uramnak - mondtam ki a szavakat, amiket nem gondoltam volna, hogy saját akaratomból mondok ki. - Kérsz te is? 

-Áh, nekem egy pohár gyümölcslé tökéletesen megfelel. Nem sokáig maradok, csak megnézem már ezt a rokkantat - hagyott ott, én pedig visszamentem a konyhába, és egy tálcára rátettem mindent, amit csak kértek. Hirtelen felindulásból még egy kis kekszet is pakoltam a poharak mellé, ha nem kérik sem baj, el tudom tenni utána. Lassan araszolva haladtam, hogy el ne ejtsem a tálcát, s mikor odaértem a kis asztalhoz, letettem rá. 

-Köszönöm - mosolygott fel rám Jin, ezután elkapta a csuklómat és egy kicsit közelebb húzott magához. Megfogta a kezemet és a kézfejemre egy apró puszit hintett, nem foglalkozva Hoseok feltűnősködésével, aki öklendezést színlelt. 

-Istenem SeokJin, mikor lettél te ekkora bájgúnár? - tette drámaian szívére a kezét, miközben rám nézett. - Te hogy nem fulladtál még bele ebbe a tömény nyálba amit rád önt? 

-Kezdem megszokni - vontam vállat. - Ha nem haragszotok, elmegyek lezuhanyozni. Le akarom már venni ezt a ruhát is végre. Sajnálom, hogy tönkre tettem - pillantottam a fekvő Jinre. Pontosan tudom, mekkora volt a szám, ami az árcímkén pihent, és hiába kértem, hogy ne adjon egy kisebb vagyont egy olyan ruháért, ami csak nagyon különleges alkalmakra illik, csak megvette, én pedig egy alkalom után teljesen szétszedtem. 

-Az én vérem van rajta - mutatott a ruhára, amin tényleg az ő vére volt, lassan már megszáradt, barna foltokban. - Ne foglalkozz vele. Kapsz másikat. 

-Ha lehet, akkor kihagyom - hagytam ott a társaságot, majd felvonszoltam magam a fürdőbe, hogy végre levakarhassam magamról a nap mocskát. A forró zuhany alatt olyan szinten álmosodtam el, hogy alig bírtam nyitva tartani a szemem, még a víz sem frissített fel, ahogyan szokott. Álmosan, bágyadtan kaptam fel a pizsamámat, majd lementem a lépcsőn, hogy tudassa a fiúkkal, nagyon fáradt vagyok, lefekszem. Így is, láttam az órát, lassan már hajnali négy volt, és mi egyébként is korán keltünk, kezdett elfogyni minden energiám. 

Az utolsó lépcsőfokra érve viszont megtorpantam. Egyik fiú sem nézett felém, szerintem nem is tudták, hogy megérkeztem, ezért visszatopogtam a fal takarásába, onnan hallgattam mit beszélgetnek.

-Jin, ne hazudj nekem - Hoseok hangja komoly volt, velem még ilyen stílusban nem is beszélt. - Ismerlek, talán jobban mint a saját anyád, akiből kipottyantál. Te soha nem becsülted meg a nőket, végigkefélted a fél várost, majd otthagytad őket, mint egy üres tányért vacsi után. Most meg, nem hiszek a szememnek. Udvarias vagy, előzékeny és ami a legdurvább, kedves. Te, SeokJin kedves vagy valakivel. Mit titkolsz előlem? Igazából nem is a menyasszonyod, igaz? 

-Nem - vallotta be Jin halkan. - Tényleg nem. 

-Akkor? Escort?

-Nem, fúj! Hoseok! Eddig nem süllyedek, én csak olyan nővel hetyegek, aki valamihez konyít! 

-Egy orvos? Hol találkoztál te egyáltalán orvossal? Nem értelek! 

-Nem tudtam, hogy orvos! 

-Akkor? Honnan szedtél össze egy ilyen nőt? Aki még nem hagyott el azonnal, miután megismert? 

-Úgy, hogy nincs más választása! - csattant fel Jin! - Csak miattam éli túl ezeket a napokat! A csaj egy csöves! Egy koszos, utcán élő hajléktalan! Ott találtam rá! 

Kifakadását néma csend követte, nekem pedig megteltek a szemeim könnyekkel. Tudtam, hogy semmi sem komoly, amit nekem eddig mondott, tudtam, egy szavát sem szabad elhinnem, de valahogy ez mégis fájt. 

-Mi? És mit csináltál, hogy tartozol neki? Elütötted? 

Hoseok hangjában szánalom és gúny csilingelt, én pedig úgy döntöttem, eddig vagyok hajlandó hallgatni, ahogyan pocskondiáznak. Az éjszakát még itt töltöm, és holnap reggel az lesz az első dolgom, hogy itthagyok mindent a francba.